Mozgósít a MASZSZ a pedagógus tüntetésre
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mozgósít a Magyar Szakszervezeti Szövetség: a pedagógusok melletti kiállásra, a szombati – március 19-ei – nagy kockásinges találkozóra hívja tagszervezeteit és tagjait, olvasható a szervezet Adó Online-hoz eljuttatott közleményében. A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert úgy véli, a szolidaritási nyilatkozatokon túl most minden szakszervezetnek és minél több embernek személyesen kell megmutatnia, milyen az, ha összefogva állnak ki a jogtalanság ellen. A szövetség felszólítja a kormányt, halogatások, ígérgetések és látszategyeztetések helyett komolyan tárgyaljon a pedagógusokkal és figyeljen oda a követeléseikre.
Szombaton kockás ingben gyertek, lehetőleg minél többen – hívta a pedagógus tüntetésre a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek vezetőit Zlati Róbert, áll a szervezet közleményében. A MASZSZ napokban megválasztott új elnöke szerint a pedagógusok harca nem csupán egy méltatlankodó ágazat fellángolása, hanem sokkal komolyabb kiállás önmagukért, a diákokért, az oktatás színvonaláért és minden munkavállalóért. Azt ugyanis, amit a kormány most az oktatásban dolgozókkal tesz, bármikor, bárkivel megteheti, ha hagyjuk. Ne hagyjuk! Merjünk végre tüntetni! – üzeni az elnök.
Az oktatás helyzete, a tanárok felkészültsége és rátermettsége mindannyiunk ügye, gyerekeink, unokáink sorsa dől el már egészen kicsi korban, az iskolapadban. Jóvátehetetlen bűnt követ el a kormány, ha a jelenlegi méltatlan bánásmóddal elűzi a legjobb tanárokat is a pályáról. Ezt nem engedhetjük – szögezi le a szövetség elnöke. Zlati szerint a magyar emberek csupán töredéke engedheti meg magának, hogy a gyerekei méregdrága magániskolába járjanak, ezért a nép elvárja sőt, követeli, hogy a hatalom bánjon méltón és tisztességesen a tanárokkal.
A MASZSZ felszólítja a kormányt, a jövő generációja érdekében fizesse meg az oktatásban dolgozók áldozatos munkáját, teremtsen európai munkakörülményeket a pedagógusok számára és ezzel is biztosítson színvonalas oktatást a mostani gyerekek, diákok számára. Ehhez minden magyar gyereknek joga van – idézi a közlemény Zlati Róbertet.