Stagnált a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben februárban


Januárhoz képest stagnált a munkanélküliség februárban az euróövezetben és az Európai Unióban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint az euróövezetben 6,5 százalék, az EU 27 tagállamában 6 százalék maradt a ráta. Egy évvel korábban, 2023 februárjában az euróövezetben 6,6 százalékos, az EU-ban pedig 6 százalékos volt a munkanélküliség.

Az Eurostat adatai szerint februárban 13 millió 249 ezer munkanélküli volt az Európai Unióban, ebből az euróövezetben 11 millió 102 ezer. Januárhoz képest az EU-ban 13 ezerrel csökkent, az euróövezetben pedig 17 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Az uniós országok közül februárban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát Csehországban (2,6 százalék), Lengyelországban (2,9 százalék) és Szlovéniában (3,1 százalék) mérték, a legmagasabb pedig Spanyolországban volt 11,5 százalékkal, illetve Görögországban 11 százalékkal.

Németországban a munkanélküliség 3,2 százalékon stagnált márciusban, Franciaországban 7,4 százalékra mérséklődött a januári 7,5 százalékról, Olaszországban pedig 7,5 százalékra emelkedett a januári 7,3 százalékról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.