Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sztrájkolnak a szociális ágazat dolgozói szerdán, ha addig nem sikerül a kormánnyal megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról – jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn.
Boros Péterné azt mondta: a szakszervezet kész elfogadni a kormány javaslatát a még elégséges szolgáltatásról, így a kormánytól függ, lehetővé teszi vagy megakadályozza a sztrájkot.
Hozzátette, kedd reggel tárgyalnak a kormánnyal, és azt kérik, válaszoljon követeléseik teljesítésére igennel vagy nemmel, és például ha a bérfejlesztésre igen a válasz, akkor ahhoz mértéket és időpontot, valamint miniszterelnöki garanciát is adjanak.
Ha a kormány ellehetetleníti a szerdai sztrájkot, akkor november 13-a a szociális szakma önbecsülésének napja lesz – fogalmazott. Kiemelte, mindent megtesznek azért, hogy a szociális ágazat dolgozói megkapják azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést a kormánytól, amely megilleti őket.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!