Törvénymódosítás készül a feketefoglalkoztatás ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről.

A javaslat értelmében a foglalkoztatók a jogsértés feltárását követően kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra, a mindenkori minimálbér mértékéig bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése a tervek szerint megújul, rugalmasabbá  és hatékonyabbá válik. A benyújtott törvénymódosítás alapján a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.

A hatóság a jogsértés feltárását követően a megrövidített munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót. Az intézkedés különösen előnyös a munkából élők számára, hiszen rendezi a jogviszonyukat, így jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásokra, meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük is.

A jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátránya a tervezett módosítással megszűnhet, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. Az intézkedés a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti a gazdaságot. A törvényjavaslat parlamenti elfogadása esetén az új rendelkezések 2021. március 1-jétől léphetnek életbe.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Inkubációs támogatást kapnak a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósai

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.

2024. május 24.

KSH: nőtt a foglalkoztatottak száma

Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezer fővel, 4 millió 749 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. május 23.

KSH: a bruttó átlagkereset 658 400 forint

2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 658 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 452 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9, a nettó átlagkereset 13,7, a reálkereset pedig 9,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).