Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adótörténeti sorozatunkban eddig többnyire kerültük a vallásokkal, egyházakkal kapcsolatos témákat. Ennek jó oka volt. A terület olyannyira gazdag adótörténeti érdekességekben, hogy indokoltnak láttuk egy önálló sorozat keretében bemutatni a legfontosabbakat. A vallási ismeretekkel, világnézeti kérdésekkel csak a legszűkebben foglalkozunk, és írásainkkal senki hitvallását befolyásolni, sérteni nem szándékozunk.
A nép éhezik, mert az ország előkelői túl sok adójövedelmet emésztenek föl. Ezért van, hogy a nép éhezik.
(Lao Ce – Tao te King – Az Út és az Erény könyve – Ágner Lajos fordítása)
A 2017-es év a reformáció éve. Október 31-én lesz 500 éve, hogy egy bizonyos Martin Luder Ágoston-rendi szerzetes 95 pontban megfogalmazott tiltakozását kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára. És ezzel olyan folyamatot indított el, amely felforgatta, átrendezte a nyugati kereszténység világát. A szerzetest ma Luther Mártonként ismerjük. A kiszögezett 95 tézisből – minő meglepetés! – jó néhány az adózással foglalkozott. Ez már önmagában is indokolja, hogy részletesen ismertessük a kapcsolódó tézisek keletkezésének okait, következményeit.
Luther kiszögezi téziseit
De ne szaladjunk ennyire előre!
Melyek a legfontosabb adózással kapcsolatos ismereteink a vallásokról?
A sorozatban nem térünk ki azokra a vallásokra, amelyeknek mai, XXI. századi világunkban nincs, vagy elenyésző a jelentősége. Így nem lesz szó az óperzsa zoroasztrizmusról, az ókori Egyiptom hiedelemvilágáról, a görög városállamok isteneiről vagy a Római Birodalom kereszténység előtti vallásáról. Szintén nem szólunk a sorozatban a természeti (primitív, naiv) népek vallásairól.
A vallások gyakran filozófiai irányzatként is értelmezhetőek, a továbbiakban következetesen a vallás szót használjuk akkor is, amikor helye lenen a filozófiaként való megjelölésnek is (pl. taoizmus, konfucianizmus, buddhizmus).
Akkor mégis mely vallásokra fogunk kitérni a sorozatban?
Keleti vallások
A nagy keleti vallások (taoizmus, konfucianizmus, hindu vallás, buddhizmus) viszonylag keveset foglalkoznak az evilági társadalmi kérdésekkel, még kevesebbet gazdasági ügyekkel, azon belül az adózással.
A nagy vallásalapítók – Lao Ce, Konfucius, Buddha – is legfeljebb néhány megjegyzésben szóltak adózási kérdésekről, látták el az uralkodókat tanácsaikkal. Lao Ce Az Út és az Erény könyve című művében néhányszor érinti az adózást ilyen módon, ezért is választottuk egy rövid idézetét e cikk mottójaként.
Jing és Jang
A zsidó vallás
A zsidó vallás legfontosabb tézisei az Ótestamentumban jelennek meg. Mózes öt könyvének, a Tórának a magyarázata a Misna, a Misna értelmezése a Gemárá, a Misna és a Gemárá együtt alkotják a Talmudot (magyarul a Tanítást).
Az Ótestamentum számos helyen foglalkozik gazdasági, és azon belül adózási kérdésekkel is. Ezek közül legismertebb a Teremtés könyvében József története, amelyben József megfejti a fáraó álmát. Már az ótestamentum kötelezettségként fogalmazza meg a templomadó és a tized fizetését. De ezeken kívül is még több történet, példázat, utalás található a könyvek könyvében az adózásra vonatkozóan.
A Talmud (a Tanítás) szintén több pontban foglalkozik adózási kérdésekkel is.
Mózes lejön a Sínai hegyről (a tízparancsolat kőtábláival) – Gustave Doré grafikája
Érdemes lesz még kitérnünk a kamat, a kamatszedés tiltásának kérdéskörére is, mert az ezzel kapcsolatos tézisek évezredek pénzügyeit határozták meg (sőt jelenleg is meghatározzák). A kamat tiltása jelentős befolyással volt nem csak a zsidó, hanem a középkori keresztény államok gazdasági tevékenységére, illetve jelenleg is meghatározó jelentősége van az iszlám államokban. Kiemelt jelentősége volt a kamat tiltásának a keresztes hadjáratok során vagy a Mediciek gazdagodásában.
Kereszténység
A keresztény vallás alapművei az Ó- és Újtestamentum (e két könyvgyűjtemény együttes elnevezése a Szent Biblia). Az Újtestamentumban a legtöbb adózással kapcsolatos történés Jézushoz kapcsolódik, több példabeszédben szerepel adózás vagy adószedő személy. Ebben a korban az adószedő és a vámszedő, mint tevékenységek még nem különültek el egymástól, így e szavakat szinonimaként fogjuk használni az adótörténetekben. Az adószedőt megvetették, bűnös embernek tartották, mégis többen felmagasztosulnak a történetekben.
Már az is üzenetértékű az Újtestamentumban, hogy Jézus egyik tanítványának a vámszedő Lévi ben Halfait választotta, aki később Máté néven lett az apostolok egyike, és Máté evangéliumának szerzője.
Caravaggio: Szent Máté elhívása (részlet)
Az Újtestamentum a négy evangéliumon kívül is többször érint adózási kérdéseket, például Pál leveleiben is találkozhatunk ezzel.
A pápaság kialakulásával már a pápák is gyakran foglalkoztak adókkal. Most csak egyet említünk meg ezek közül, az úgynevezett cruzádát, amelyet a keresztes hadjáratok finanszírozására vezettek be, és szedték be évszázadokon keresztül.
A feudalizmus talán legjelentősebb adója az egyházi tized (decima, dézsma) volt, amelyet az állam és az egyház intézményes szétválasztásáig állami törvények alapján szedtek be.
Egyházszakadások
A keresztény valláson belül számos irányzat alakult ki, az idők során több egyházszakadásra is sor került. A legnagyobb kríziseket az 1054-es szakadás, majd a XVI. században az evangélikus, a református és az anglikán egyházak kialakulásai jelentették. Ezek közül többnek is volt jelentős adózási háttere.
A keleti és nyugati egyház kialakulásához vezető első nagy egyházszakadás során gazdasági, adózási kérdések nem játszottak érdemi szerepet, az összeütközések alapvetően hitéleti jellegűek voltak. Ezzel szemben a reformáció XVI. századi kialakulásakor az adózási kérdések már központi szerepet játszottak. Az úgynevezett búcsúcédulák, amelyekkel a túlvilági üdvösséget lehetett megváltani, is adónak tekinthetők, és a beszedett ellenértéket nagyon is adóként kezelték. Ahogyan a bevezetőben is jeleztük, Luther 95 téziséből jó néhány foglalkozott adózási kérdésekkel. Ezek között többször nevesítette a búcsúcédulákat, az azokkal való visszaéléseket, de a pápának fizetendő pápai adókkal szemben is fogalmazott meg téziseket.
Az anglikán egyház létrejötte sem kizárólag VIII. Henrik válási szándékával függött össze, a pápának való adófizetés, adó nemfizetés is meghúzódott a háttérben, amely a későbbiekben VIII. Henrik katolikus egyházból való kiközösítését is eredményezte. Másrészt VIII. Henrik udvartartása, háborúi is óriási anyagi erőforrásokat igényeltek, ennek pedig biztos forrását jelentették az elkonfiskált pápai adók, a szerzetesrendek vagyona. (A szakirodalomban ez a fajta megközelítés viszonylag kevés helyen jelenik meg, sokkal bővebben szoktak írni Henrik feleségeivel való ügyeiről, a kivégzésekről stb., olyannyira, hogy sokakban él olyan képzet, hogy az uralkodó vérengzést rendezett feleségei között, miközben a hatból „csak” két feleségét fejeztette le, sőt két felesége túlélte Henriket.)
A kereszténységet érintő egyházszakadások, új egyházak létrejötte a reformkor óta is folyamatosan „zajlik”, napjainkban is, sőt Magyarországon is alakulnak újabb vallási csoportok, amelyek kereszténységet, valamint a Bibliai ismereteket hirdetik. Ezek az új egyházak a működés anyagi alapjait – természetesen – a hívek kötelező befizetéseiből, adományaiból teremtik elő, tehát adóból.
Az iszlám
Az iszlám vallás alapműve a Korán, amely Allah kinyilatkoztatásainak gyűjteménye. Ezeket a vallásalapító Mohamed adta át követőinek, és Mohamed halála után gyűjtötték össze a szent könyvbe.
Az iszlám vallásnak öt alappillére van:
1. Hitvallás (saháda): Az iszlám vallásgyakorlatának egyik legfontosabb tétele a hit megvallása.
2. Ima (szalát): Napi ötszöri kötelező ima.
3. Adakozás (zakát, zakat, zakah): A szegények megsegítése a vallásgyakorlat kötelező része.
4. Böjt (szaum): A böjti hónapban (ramadán), a kötelező böjt hajnalhasadástól (fadzsr) napnyugtáig (magrib) tart.
5. Mekkai zarándoklat (haddzs): Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében – ha megteheti – elvégezni a zarándoklatot Mekkába, a Szent Mecsethez.
(Megjegyezzük, hogy mind az öt alappillér – módosult formában – része a keresztény vallásnak is, de az iszlámmal ellentétben, ezek nem mindegyike kötelezettség, illetve például az ima vagy a böjt a kereszténységben más módon történik.)
Az iszlám harmadik alappillére, az adakozás vagy zakát, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része.
A zakát fizetése a szegények számára egy évben egyszer, ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon általában 2,5%-át jelenti A zakátot egyes muszlim országokban közadóként szedik, sokszor a mecseteken keresztül osztják el. A zakátban a muszlim közösség szegény, rászoruló tagjai részesülhetnek.
A zakát fizetése az iszlám vallás egyik pillére
A zakát melletti egyéb, nem kötelező, időhöz nem kötött adakozásból (szadaka) a nem muszlimok is részesülhetnek.
A muszlim országban élő vallási kisebbségeknek a jólétét és létbiztonságát egy speciális (fej)adó, a dzsizjah (más elnevezéssel: gizja) biztosítja, ezt általában a zsidókra és a keresztényekre vetették ki. Az adó megfizetése felmentette az eltérő vallásúakat a katonáskodás terhe alól, illetve szabadon gyakorolhatták vallásukat is. Mohamed próféta – béke legyen vele – azt is megtiltotta minden muszlimnak, hogy keresztény templomban vagy zsinagógában kárt tegyenek.
Különösen kegyetlen adófajta volt a török hódoltságokban alkalmazott devsirme-rendszer (más néven gyermektized), amely a nem muszlim fiúgyermekek egy részének „beszolgáltatását” jelentette; belőlük képezték ki a janicsárokat.
Idegen vallásúak adója
Gyakran alkalmazták az idegen vallásúak adóját azokban az országokban, ahol az állam és valamely egyház szorosan összefonódott, egymást lényegében meghatározták. Ennek egyik oka az volt, hogy azok a személyek, akik nem az állami egyháznak voltak a tagjai, egyházi adót nem fizettek, de mivel az adott országban éltek, folytattak gazdasági tevékenységet, szintén adózzanak. Ez az adómérték gyakran meghaladta a szokásos adómértékeket. Ezt van, amikor egyfajta büntetésül alkalmazták, de a gazdasági kényszer gyakran jelentett ösztönzőként az adott államvallás felvételére is (feltéve, hogy befogadó jellegű vallásról volt szó, például ilyen a kereszténység és az iszlám).
Ilyen adófajtát alkalmaztak zsidóadó néven a középkori keresztény országok, de az izmaelitákat (iszlám vallásúakat) is hasonló módon megadóztatták. A törökök (és más iszlám országok is) ezzel szemben a keresztényadót vetették ki.
Magyarországon még a XVIII. században is megadóztatták a nem katolikus vallású keresztényeket (lutheránusokat, kálvinistákat, unitáriusokat stb.), mint idegen vallásúakat.
