394 találat erre a kulcsszóra: áfatörvény

2007. november 15.

Jövőre sem biztos az adóreform

…előtti nyereség 25 százaléka helyett jövő év januárjától 50 százalék lesz. Emellett az új áfatörvény bevezeti a csoportos adóalanyiság fogalmát is a kapcsolt vállalkozások esetében, ez is a versenyképesség javítását…

2007. október 29.

Januártól árrés szerinti adózás

…Az utazásszervezők az adott pozíciószám alá eső utak árrésének kiszámítását 2007. december 31-ig kötelesek elvégezni, és az így megállapított adót bevallani. A befizetett összeg azonban az új áfatörvény hatálybalépése után…

2007. október 29.

Fordított áfa-fizetés: kaszálhat az APEH

…számla kibocsátásáról gondoskodik, amelyben nem szerepel az áthárított adó százalékértéke. A számlán azt kell feltüntetni, hogy az áfatörvény alapján a számla áfatartalmát a vevő fizeti meg. Ezen esetekben tehát a…

2007. október 5.

Elfeledkeztek az szja-ról – talán nem véletlenül

…hiányát, a magasabb jövedelműeknél azonban nem – hívta fel a figyelmet. Az új áfatörvény rendelkezései közül kiemelte: az, hogy gyakorlatilag az összes őstermelő bejelentkezhet és adószámot kérhet, elég nehéz plusz…

2007. szeptember 28.

A parlament előtt az új áfatörvény

A javaslathoz fűzött indoklás szerint az új törvény tartalmazza az ez év elejétől hatályos uniós hozzáadott érték-adó irányelv szabályait, szerkezete átlátható, a szövege pedig érthetőbb, mint a jelenlegi áfatörvényé. Az…

2007. szeptember 27.

Jóváhagyták az adójavaslatokat

…Az új áfatörvény a visszaélések visszaszorítását célozza, a kulcsok és a termékek besorolása nem változik – hangzott el. Fontos módosítás a csoportos adóalanyiság lehetőségének felkínálása, valamint a fordított adózás bevezetése….

2007. szeptember 26.

Ötvenmilliárdot hozott a gazdaság fehéredése

…mondta el Veres János. Jövőre elsősorban az új áfatörvény, és a rendszer egyszerűsítése, átláthatóságának növelése lesz fókuszban. A konkrét változások között Veres János említette a választható csoportos adóalanyiságot, a társasági…

2007. szeptember 24.

Változó adószabályok: egyhelyben járt az OÉT

A munkaadók inkább a jelenlegi adminisztrációs szabályok szerint fizetnék a járulékokat a kis adók tervezett összevonása helyett. Emellett aggályosnak a tartják az új áfatörvény értelmezését és gyakorlati alkalmazását, ezért arra…

2007. szeptember 11.

Jön a fordított áfafizetés – energiaadó a lakosságnál?

Várhatóan januártól az építőipar egyes területein is bevezetik a fordított áfafizetést, amelyet tavaly januártól a hulladékkereskedelemben alkalmaznak. Ezt a lépést is tartalmazza az új áfatörvény, amelyet a Pénzügyminisztérium dolgozott ki….

2007. július 17.

Engedmények és az áfa

Azonnali engedmény Az áfatörvény szerint az adó alapjába nem tartozik bele az árleszállítás – engedmény címén elengedett összeg. Ez alól kivételt csak az az eset képez, amikor nem független felek…

2007. július 9.

László Csaba: nincs fedezet az adóreformra

Vannak biztató részletek, mint például az új áfatörvény és a kis adók összevonása, bár az utóbbiak többségét jobb volna megszüntetni. Az ingatlanadót illetően a szakértő a kötelező, értékalapú adó bevezetését…

2007. július 2.

Jön az egységes ingatlanadó

Két lépcsőben alakítják át az adórendszert Az első 2008. január elsején lép életbe. A változások szerint kevesebb nyomtatványt kell kitölteniük a vállalkozóknak. Új áfatörvény lesz, de a jelenlegi kulcsok nem…

2007. június 28.

Új áfatörvény készül ősszel

…témában is megállapodik, azzal a kitétellel, hogy őszre az apparátus dolgozza ki a részleteket. A kormány jogalkotási programjában szerepel, hogy új áfatörvény készül ősszel, célul tűzve ki az egyszerűsítést, illetve…

2007. február 22.

Új APEH-állásfoglalás: szigor az exportőrökkel szemben

A közösségen belüli adómentes termékértékesítés egyik feltételeként az áfatörvény előírja: az eladónak igazolnia kell, hogy a terméket az értékesítés következményeképpen Magyarországról más tagállamba szállították el. A megfelelő igazolás hiányában az…