Az iszlám gazdasági alapelvei (2. rész)
…vagyont az iszlám felfogása szerint nem szabad sokáig egy kézben vagy egy helyen koncentrálni. Az iszlám öröklési jog szerint a vagyon generációról generációra nagy számú örökös között oszlik szét. Az…
…vagyont az iszlám felfogása szerint nem szabad sokáig egy kézben vagy egy helyen koncentrálni. Az iszlám öröklési jog szerint a vagyon generációról generációra nagy számú örökös között oszlik szét. Az…
…fordulna. A jelenlegi tervek szerint egyébként a digitális illetékre érkezhet is javaslat 2021 első félévében az Európai Bizottság részéről, tehát a franciák nyitott kapukat döngetnek. Ráadásul nemcsak az illeték, hanem…
…bejelentett értékét forgalmi értékként elfogadta és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 19. § (1) bekezdése alapján a felperest 411 140 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére…
…ez a befizetet illeték 10%-ának elvesztésével is járt. Az illeték törvény 2018. november 24-től hatályos módosításával az illeték vonatkozásában a jogkövetkezmény enyhült ugyan – visszautasítás esetén a lerótt teljes kereseti…
…illeték szűnt meg, hanem több elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is. Azaz már nem kell eljárási illetéket fizetni az elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokért (például építési,…
…enyhítését kéri. Illetékköteles a mulasztási bírsággal kapcsolatos fizetési könnyítés engedélyezése iránti eljárás is. Ezekben az esetekben az illeték ún. általános tételű eljárási illeték, jelenleg 3.000 Ft összegű. Nyugdíjügyek intézése során…
Kiemelte, hogy az újlakás-értékesítések áfa mértéke 22 százalékponttal, öt százalékra csökken, a január 1-től érvényes illetékmentességnek köszönhetően pedig másfélmillió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé. Az illetékmentesség a családi otthonteremtési kedvezményt…
…iratokat tekintette meg. A hagyományos, személyes iratbetekintés lehetősége technikai probléma esetén, illetve korlátozottan megismerhető adatok esetében áll fenn. Személyes iratbetekintés során illeték megfizetése mellett másolatot lehet kérni az iratokról, illetve…
…az első olyan illetékszabály-módosítás, amely a családi vagyon köztehermentes továbbadását segíti. Egy 2010-es változtatás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül…
…lakásokra vonatkozó áfa 27-ről 5 százalékra csökkentését, valamint a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) lakást vásárlóknak a 4 százalékos visszterhes vagyonszerzési illeték eltörlését tartalmazza. Az áfacsökkentés értelmében a 2021. január 1….
…lehetőségei, megszűnt az illeték számos közigazgatási eljárásban, és az egyik legbonyolultabb adóadminisztrációs teher, a feltöltési kötelezettség is – emelte ki. Varga Mihály abban bízik, hogy az eddigiekhez hasonlóan az új…
…illeték összegét. A peres felek által hivatkozott közigazgatási elvi határozat, valamint eseti döntések nyomán kialakult és töretlen az a bírói gyakorlat, hogy az illetékszabályok nem adnak lehetőséget arra, hogy a…
Az egygyermekeseknek is érdemes családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolniuk ingatlant, mivel – bár a nagycsaládosokéhoz képest a támogatás összege alacsonyabb – januártól nem kell illetéket fizeniük, és visszaigényelhetik az 5…
A héten megjelenő, aktualizált információs füzetek: 1. Az öröklési illeték Mentes az öröklési illeték alól: az örökhagyó testvére által megszerzett örökrész. A testvér az a személy, akinek legalább az egyik…
…új, kedvező illetékszabálya is. A Módtv. 2.-t az Országgyűlés 2020. június 16-án fogadta el. A törvénymódosítás célja tovább bővíteni a családon belüli vagyonmozgások mentességét a vagyonszerzési illeték alól, azzal, hogy…
…autók nem részesülnek ebben a kedvezményben. Egy régebbi, hibrid személygépkocsi forgalomba helyezésekor a regisztrációs adó 76.000 forint. A hatályos Illetéktörvény szerint, az elektromos autók adásvétele, ilyen autókra vonatkozó vagyoni értékű…
…adóalap megállapításánál alkalmazandó 85 százalékos szabályra, valamint a főállású katások ellátási alapjára is. 2. Testvérek között mindig igazságosan! 2020. július 8. óta értéktől függetlenül illetékmentes a testvérek közötti öröklés és…
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén…
…adó 20. Illeték 21. Innovációs járulék 22. Játékadó 23. Jövedéki adó 24. Kamarai hozzájárulás 25. Kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 26. Kisvállalati adó (KIVA) 27. Környezetterhelési díj 28. Környezetvédelmi termékdíj…
…volt. Egy későbbi szakaszban a Zwijnenburg a Beheernek a szülők fennmaradó üzletrészeit is megszerezte volna, amelyek felett vételi joggal rendelkezett. Ezen ügyletre vagyonátruházási illeték‑mentesség vonatkozott a jogügyletekre vonatkozó adóról szóló…