556 találat erre a kulcsszóra: öröklési illeték

2007. szeptember 3.

Az ingatlanok és az autók után fizetjük a legtöbb illetéket

…(25,087 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén 1,199 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén mintegy 465 millió, bírósági eljárási illeték címén pedig közel 581 millió forintot fizettek ki. A beszedett illetéket…

2007. augusztus 31.

Könnyebb és olcsóbb cégalapítás

…az illeték, mégpedig cégformától függetlenül egységesen tizenötezer forintot kell majd fizetni, és a vállalat bejegyzésének közzététele ingyenes lesz. Az új szabályozás értelmében a kft. és a zrt. alapítóinak ezentúl kevesebb…

2007. augusztus 24.

Ingatlanpiac hatása az adókra: lehet, hogy pozitív lesz?

A brit konzervatív párt az örökösödési illeték eltörlésén gondolkodik, mivel családok milliói kerültek már eddig is csapdájába. Az emelkedő lakásárak miatt egyre több ingatlan kerül az örökösödési illeték hatálya alá,…

2007. augusztus 14.

A forgalmi érték meghatározása illetékfizetés esetén

Az illeték alapjának meghatározása során a legnagyobb hangsúlyt a forgalmi érték megállapítása kapja. Miután az illetékkötelezettség keletkezésének, az illetékkiszabásra bejelentésnek és a fizetendő illeték megállapításának időpontja időben elválik egymástól, lényeges,…

2007. június 12.

Jövő júliusig kell a társasági szerződéseket módosítani

…forint illetéket kell az eddigi 50-100 ezer forinttal ellentétben fizetni. A már működő cégek változásbejegyzési eljárásában szintén 15 ezer forint illetéket kell megfizetni, kivéve a bonyolultabb ügyekben (szervezeti változás, minősített…

2007. június 6.

Egyre elutasítóbb az APEH

…megugrik az adóhivatalnál, hiszen most már az illetékekkel kapcsolatos ügyeket is az APEH kezeli. A korábbinál kisebb megértésre számíthatnak azok, akik illetékre kérnek halasztást, mérséklést vagy részletfizetést, mivel az APEH…

2007. május 17.

Nem volt könnyű bepasszítani az illetékhivatalokat az APEH-ba

…az ajándékozási illeték több mint 530 millió forintot vett ki a lakosság kasszájából. Bírósági eljárási illetékekre mintegy 666 millió, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 145 millió forintot költöttek a háztartások április…

2007. április 18.

APEH: 25 milliárdos illetékbevétel keletkezett az első negyedévben

…ingatlan-átruházási illeték (8,401 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén 508 millió, államigazgatási eljárási illeték címén 207 millió, bírósági eljárási illeték címén pedig 99 millió forintot fizettek ki. A március végéig…

2007. április 12.

Befektetési döntésekben nincs szerepe az öröklési illetéknek

Az öröklési illeték tárgya a haláleset folytán bekövetkező ingyenes vagyonszerzés, azaz vagyongyarapodás. Az öröklési illeték azonban – nevétől eltérően – nemcsak az öröklés jogcímén bekövetkezett vagyonszerzést tekinti tárgyának. Az öröklési…

2007. április 12.

Lehet könnyítést kérni adótartozás alól

…az elbíráláshoz szükséges adatok bemutatására szolgáló kitöltött nyomtatványt is benyújtani. A nyomtatványok letölthetők az APEH honlapjáról. Az eljárás illetékköteles, a 2200 forintos illetéket átutalással vagy csekken kell befizetni. Adómérséklés, elengedés…

2007. március 6.

Kisebb teher az öröklésen

Gyurcsány Ferenc ezzel összefüggésben kijelentette, hogy nem tartaná igazságtalannak a felső tízezer vagyonátörökítését illetékkel terhelni. A kormányfő most először állt ki egyértelműen az örökösödési illeték eltörlése mellett, és a javaslattól…

2007. február 23.

Kovács emelné a jövedéki adót

…220 és 294 euró közötti illeték kivetésére. Számukra az újonnan javasolt szintek az átmeneti időszak lejártával lépnének életbe. Tizenhárom uniós tagállam 300 és 400 euró közti minimális adószintet alkalmaz. Öt…

2007. február 21.

Januárban 8 milliárd illetéket fizettünk

…forint illetéket róttak le, míg az öröklési illeték közel 626 millió, az ajándékozási illeték 143 millió forintot vett ki a kasszájukból. A bírósági eljárási illetékekre januárban 61 millió, az államigazgatási…

2007. február 19.

Bővül az illetékek tárháza

…és kommunális adóból 58 milliárd forint folyt be. A harmadik legnagyobb tétel, az öröklési és ajándékozási illeték 15 milliárdot tett ki. Amennyiben a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelően jövőre bevezetik az értékalapú…

2007. február 19.

Megéri az ingatlanadó?

…alkalmazott szinttől, bár súlyuk egyre nagyobb és a szakértők további növekedést jósolnak az ingatlanadó bevezetése és az illetékszabályok módosítása révén- írja a Napi Gazdaság. A magyar államkincstár adó-, illeték- és…

2007. február 7.

Egyre nő az APEH hatásköre

Az illeték és a járulék is ide tartozik Januártól megsokszorozódtak az APEH feladatai: átvették az illetékhivatalokat az önkormányzatoktól, a magánnyugdíj-pénztári és a járulékbevallások teljes körű kezelését, s első hallásra meghökkentő…