671 találat erre a kulcsszóra: Assisi Szent Ferenc

2023. július 18.

Röntgenképelemző központtal bővült a NAV

A NAV Röntgenképelemző és Felügyeleti Központja a Continental Dohányipari Zrt. 50 millió forint értékű adományával jött létre. Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke a központ átadásán Budapesten elmondta: az adóhivatal feladata…

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)
2023. július 7.

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)

…nem annyira pénztörténeti jellegű volt. Noé volt az első szőlőművelő (a Bibliában), de – naptárrendben – Szent Vince, Szent György, Szent Orbán, Szent Donát és Szent Márton is segíti a…

Egyszer minden sorozat véget ér … (3. rész)
2023. június 30.

Egyszer minden sorozat véget ér … (3. rész)

…búcsúcédulákkal való visszaélésekre vonatkozót is tartalmazott. A londoni Szent Pál székesegyház Cristopher Wren zseniális alkotása. A középkori Szent Pál katedrális az 1666-os nagy tűzvész során leégett, ezért volt szükség egy…

2023. június 29.

Gazdasági kultúraváltást szeretne az Integritás Hatóság

…valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához. Biró Ferenc elmondta, a hatóság azért jött létre, hogy megvédje az Európai Uniós adófizetők pénzét, amelyek így megfelelően és célhoz kötötten lesznek elköltve,…

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)
2023. június 16.

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)

…és gnosztikus írásról van tudomásunk, amelyek a ma ismert Biblia könyveivel egy időben keletkeztek, de a Szent Könyv gyűjteményébe nem kerültek bele. Ez is indokolta azt, hogy e ’kevésbé’ szent…

Varga Mihály az egészségügy fejlesztését ígéri
2023. június 9.

Varga Mihály az egészségügy fejlesztését ígéri

A kormány folytatja az egészségügy fejlesztését, az ágazatban dolgozók megbecsülését és az infrastruktúra fejlesztését is – mondta a pénzügyminiszter pénteken a Szent Margit Kórház Margit-napi ünnepségén Budapesten….

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben
2023. május 26.

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben

…az egyedüli közvetítők Isten és az emberek között, őket is gyarló embereknek tekintette. Összesen 21 pápa szerepel a Színjátékban, tizenegyen ’igazi’ szentekként a Paradicsomban vannak Isten közelében, négyen vezekelnek a…

Newton és a pénzügyek – Newton élete (1. rész)
2023. május 5.

Newton és a pénzügyek – Newton élete (1. rész)

…el, de ekkor katasztrófa sújtotta Angliát, kitört a nagy pestisjárvány (hogy az 1666-os londoni tűzvészről már ne is beszéljünk; lásd erre vonatkozóan a Szent Pál katedrális építéséről szóló írást. Későbbi…

Madách-200 – Madách gazdasági nézetei (3.3. rész)
2023. március 24.

Madách-200 – Madách gazdasági nézetei (3.3. rész)

…élni a szellemvilágban Tagadásul költészet és nagy eszme. … ÁDÁM Óh, szent költészet, eltünél-e hát E prózai világból már egészen? LUCIFER Dehogy tűnt! hát az a mézeskalács, Virágcsokor, az a…

Madách-200 – Madách Imre élete (1. rész)
2023. február 3.

Madách-200 – Madách Imre élete (1. rész)

…Sándor, róla két cikkben is megemlékeztünk (Születésnapra – 200 éve született Petőfi Sándor – 1. rész, 2. rész ). Kétszáz éve fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, ennek napja, január…

2023. január 31.

Béremelést követelnek a közszolgálati dolgozók szakszervezetei

…Tagozat elnöke és Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke is. A résztvevők megemlékeztek a hétfő este váratlanul elhunyt Kordás László DK-s országgyűlési képviselőről, volt szakszervezeti vezetőről is. (MTI)…

A transzferárazás rejtelmei videós magyarázattal
2022. december 29.

A transzferárazás rejtelmei videós magyarázattal

A transzferárazással kapcsolatos 2022 nyarán, valamint második félévében bekövetkezett változásokról beszél dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője. Zárszóként pedig a mulasztási bírságról lesz szó….

Így adózik nyártól az alkalmi munka
2022. november 29.

Így adózik nyártól az alkalmi munka

Az extraprofit-adókról szóló jogszabály a mindenkori minimálbérhez kötötte, így érdemben megemelte az egyszerűsített foglalkoztatási formák közterheit. A filmipari statiszták napi keresetét maximálták is. A részletekről dr. Kovács Ferenc, az Adó…

Konfuciusz bölcsességei (3. rész)
2022. november 18.

Konfuciusz bölcsességei (3. rész)

…közembereket a politikától is, erre a következő intelem vonatkozik: XIV. 27. A mester mondotta: „Akinek nincs hivatala, az ne foglalkozzék a kormányzás dolgaival. (Tőkei Ferenc fordítása)” A tanítások egy erős…

2022. november 4.

Konfuciusz bölcsességei (2. rész)

…Őri Sándor: Konfuciusz bölcseletei – Lun jü (Golden Goose Kiadó, Budapest, 2012) Tokaji Zsolt: Konfuciusz, Beszélgetések és mondások (Helikon Kiadó, Budapest, 2017) Tőkei Ferenc: Konfuciusz, Beszélgetések és mondások (Szukits Könyvkiadó,…