83 találat erre a kulcsszóra: BEPS

2018. április 16.

Kockázatosabbá válik az agresszív adótervezés

2017. júliusában 68 ország képviselője vett részt a Multilaterális Egyezmény (MLI) ünnepélyes aláírási ceremóniáján, ahol nyomatékosították elkötelezettségüket arra, hogy világszerte átültessék az Adóalap-erózió és Nyereség-átcsoportosítás elleni projekt (BEPS) eredményeit kétoldalú…

2018. március 12.

Transzferárazás – Új rendelet, új kötelezettségek

…OECD által 2015. október 5-én, BEPS keretében publikált 13. akciótervben foglaltakkal. A fődokumentum tartalmazza – egyebek mellett – a csoport bemutatását, jogi és tulajdonosi struktúráját, pénzügyi és adózási helyzetét, az…

2018. március 12.

Így adóznak Szlovákiában

…foglalkoztatását segítheti elő Szlovákiában. Kedvező változás volt még továbbá a minimumadó 2018. január 1-étől hatályos eltörlése. Nemzetközi együttműködés szempontjából megállapítható, hogy Szlovákia az OECD által a BEPS projektben meghatározott célokat…

2018. március 2.

Transzferár: komoly bírsággal járhat a hibázás

…dokumentáció összeállításakor. A hazai transzferár nyilvántartásokra vonatkozó új szabály előírásai javarészt megegyeznek a BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) transzferár dokumentációval kapcsolatos akciótervében foglalt előírásokkal, amelyeket számos más ország is…

2018. február 14.

Az EU adózási feketelistája és annak hatásai

…káros adózási rendszere, adótervezést ösztönző rendelkezése; b) off-shore struktúrák létrehozatalát nem támogatja azzal, hogy nem vár el valós gazdasági jelenlétet a betelepülő cégektől); 3. kritérium: OECD BEPS intézkedések átültetése (OECD…

2017. december 19.

Közeleg a CbCR benyújtásának határideje

…hazánkban is. A nemzetközi szintű adóelkerülés érdekében az OECD államok létrehoztak egy cselekvési tervet (BEPS Projekt), melynek eredményeként 2017-től a transzferár-nyilvántartást kiegészítő országonkénti jelentés (Country–by–Country Report, CbCR) készítésére kötelezték a…

2017. december 12.

BDO: új transzferár-kötelezettségek

…is alapot adhat, hiszen lényegesen befolyásolhatja az érintett vállalkozás nyereségességét. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 szervezet minden eddiginél hatékonyabb fellépésével, az úgynevezett BEPS-akcióterv megvalósításával…

2017. november 20.

Súlyos bírság lehet a CbC jelentés elfeledéséből

…be nem fizetett adókat. Az új szabályozás az OECD nemzetközi adóelkerülés megakadályozására irányuló akciótervének (BEPS – Base Erosion and Profit Shifting) 13. akciópontjára épül, amelynek alapján a transzferár dokumentációs előírások…

2017. október 24.

A transzferár-szabályozás múltja, jelene és jövője

…években egyre inkább kihasználták a nemzetközi adózásban rejlő kiskapukat, hogy minél kevesebb adóteher mellett végezhessék tevékenységüket. Az OECD BEPS akcióprogramjának riportjai 2015-ben kerültek véglegesítésre. Az OECD BEPS akcióprogramjának végső verzióját…

2017. október 10.

Országonkénti jelentés – új fejlemények

…körét: általános transzferárkockázat-felmérés, egyéb BEPS-hez kapcsolódó kockázatok felmérése (olyan kockázatok beazonosítása, amelyek az adott ország adóalapjának eróziójához vezethetnek és a további BEPS akciótervekben szerepelnek), gazdasági és statisztikai elemzés. Összefoglalva, a…

2017. október 5.

Jelentős átírják a transzferár-szabályokat

…honlapján megjelent a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló 22/209. (X16.) rendeletet felváltó jogszabály tervezete.Ezzel igazodva a BEPS akciótervhez Magyarországon is háromszintűvé válik a transzferárak nyilvántartási rendszere. Ez…

2017. szeptember 15.

Módosulnak a transzferárszabályok

…évi konszolidált árbevétele eléri a 750 millió eurót, a BEPS 13. akcióterve alapján már: fődokumentumot, helyi dokumentumot, és országonkénti jelentést is kell majd készítenie. Az országonkénti jelentéssel kapcsolatos tudnivalókat korábban…

2017. június 29.

Immateriális javak transzferár bizonyítása – 3. rész

…kidolgozott BEPS projekt („Base erosion and profit shifting”, magyarul: „adóalapcsökkenés és nyereség-átcsoportosítás”) 15 olyan intézkedést tartalmaz, amelynek célja olyan eszközöket adni az egyes államok kezébe, mellyel hatékonyabban léphetnek fel az…

2017. június 20.

Országonkénti Jelentés: vallani kell tavalyról

Jelentősen befolyásolják a nemzetközi transzferárazási gyakorlatot az OECD Adóalap-erózió és Nyereség-átcsoportosítás Projektje (BEPS) keretében megfogalmazott ajánlások, melyeket egyre több ország léptet hatályba – írja közleményében a MAZARS. A BEPS Akcióterv…

2017. június 8.

Adóegyezményhez csatlakozott Magyarország

…hogy hosszas bilaterális egyeztetéseket kellene lefolytatni. Így lehetőség nyílik az OECD adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás (Base Erosion and Profit Shifting, röviden BEPS) elleni 15 pontból álló akcióterve eredményeinek mielőbbi végrehajtására. Az…

2017. május 10.

Ismerje meg az új jövedéki szabályozást! (x)

…jelentések cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti multilaterális megállapodáshoz. A BEPS-projekten alapuló többoldalú megállapodás szorosan illeszkedik az OECD gazdasági világválság utáni normaalkotási munkájához, amelynek keretében a korábbiakban számos joghatóság elkötelezte magát…

2017. május 10.

BEPS a magyar jogban

Valószínűleg csak a szakmai részletekre leginkább odafigyelők tudják, hogy a BEPS – azaz az OECD Adóalap-erózió és Nyereségátcsoportosítási Projektje – jelentés egyes részei már ma is megtalálhatóak a magyar szabályozásban,…

2017. május 8.

MAZARS: jön az országonkénti jelentéstétel

…– írja közleményében a MAZARS- „A BEPS akciótervet, amely a társasági adóalap kreatív csökkentésének és a nyereség átcsoportosításának megakadályozására irányul, 2015-ben fogadta el az OECD – foglalta össze Nagy Gabriella,…

2017. április 4.

Tudjon meg mindent a családi kedvezményről! (x)

…szakterületén koncentrálódnak, így az APA- és a MAP-eljárások során kialakított szakmai elvek egyfajta iránymutatásként szolgálnak a transzferár-ellenőrzések során az egységes adóhatósági transzferárszemlélet kialakítása érdekében. A BEPS eredményeként a jövőben a…