286 találat erre a kulcsszóra: Privátbankár

2007. március 26.

Ki fizeti vissza a vizitdíjat?

…beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, elmondta: az egészségügyi állapotra vonatkozó következtetéseket lehet levonni már magából a nyugták számából, és a nyugtából az is kiderülhet, milyen szakrendelésen járt az illető. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 26.

Elvárt adó: minek nevezzelek?

…Ha az elvárt adó a második félévben lép be, akkor 30 milliárd forint bevételt jelentene, a kieső másik 30 milliárd forintot pedig az egyensúlyi tartalékból fedezi a költségvetés. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 26.

Módosítani kell a német és osztrák adózást

…áll fenn a külföldi jövedelem esetében. Az EU szerint emiatt mindkét ország említett adózási gyakorlata a tőke szabad mozgásának védelmét, az egységes uniós piac egyik alapelvét is sérti. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 23.

A vendéglőknek kell üzembertartási díjat fizetniük

…a díjfizetési kötelezettséget érintő változásokat is. Az adóhatóság a bejelentésre és a változások bejelentésére adatlapokat rendszeresített, amelyeket az APEH internetes honlapjáról lehet letölteni, és papír alapon kell benyújtani. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 23.

OÉT: át kell alakítani a rokkantsági minősítés rendszerét

…nyugdíjat, hanem rehabilitációs járadékot állapítanak meg, ennek nettó összege ugyanannyi, mint a rokkantsági nyugdíj. A járadékos idő alatt viszont kötelező részt venni a rehabilitációban a leendő munkavállalás érdekében. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 22.

Korrupcióra szólított fel a szlovák gazdasági miniszter?

…minisztert a lemondásra, illetve az eltávolítására, ha magától nem lép ki a kormányból. Jahnátek szóvivője közölte, hogy a miniszter nem mond le, Robert Fico kormányfő még nem nyilatkozott. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 22.

Kétszeresére nőtt az adós válallatok száma

…jóval elmarad az elmúlt öt év éves átlagától, ami 14,7 milliárd euró; 2002-ben például majdnem 52 milliárd euró vállalati adósság vált nem teljesítővé a Moody´s európai cégadósi listáján. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 13.

Ez fix: a minimum, amit elvár a kormány a cégektől

…ilyen a szerdán a kormány, majd a hónap végén az Országgyűlés elé kerülő javaslatban, akkor könynyen megeshet, hogy ismét az Alkotmánybíróságon köt ki az adóelkerülő cégekre fazonírozott jogszabály. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 13.

Optimista az amerikai kkv-szektor

…fizetést, bónuszjövedelmeket, más előnyöket a szakképzett munkavállalók számára. Valamennyi vezérigazgató 40 százaléka támogatta a magasabb minimálbér bevezetését, míg 23 százalékuk csak más adók csökkentésével együtt tartja azt elképzelhetőnek. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 12.

Nem mindenki kapja vissza az elvárt adót

…elő adófizetési kötelezettséget. Veres János pénzügyminiszter múlt szerdán jelentette be, a kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél, hogy 2007. január 1-jei dátummal helyezze hatályon kívül az elvárt adóval összefüggő szabályozást. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 10.

Nem EU-komform a halasztott adófizetés lakásvásárláskor

…tartózkodáshoz való jogával, a munkavállalók szabad mozgásának jogával, valamint a letelepedés szabadságával. Svédország tehát megsértette az uniós szerződésből eredő kötelezettségeit, és köteles az ebből eredő költségek viselésére is. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 10.

Nőtt a bankok mérlegfőösszege

…évinél. A bankok összesített saját tőkéje 2006-ban 26,9 százalékkal hízott és év végén meghaladta az 1.819 milliárd forintot, míg együttes szavatoló tőkéjük 13,5 százalékkal, 1.535,9 milliárd forintra nőtt. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 9.

Idén szeptemberig lesz kiadható a szabadság?

…azt a szakszervezeti igényt is képviseli majd a törvényhozásban, hogy a munkavállalóknak legyen lehetőségük éves szabadságuk egynegyed részéből három napot a 15 napos előzetes bejelentés nélkül igénybe venni. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 9.

Mintegy 500 cég vallotta be az elvárt adót

…pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a kormány január elsejei, visszamenőleges hatállyal vonja vissza az elvárt adóra vonatkozó törvényt, és 30 milliárd forintot zárol a költségvetési tartalékból. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 9.

Újraszabják a munkaerő kölcsönzést

…kölcsönzött munkavállalóval azonos vagy ahhoz hasonló munkakörben foglalkoztatott saját dolgozóinak béradatait. Ez azért szükséges, hogy a kölcsönzött munkavállalóknak az egyenlő bánásmód alapján ehhez igazodó bért fizessen a kölcsönbeadó. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 9.

Megemelik a német nyugdíjkorhatárt

…A kormány tervei szerint a nyugdíjkorhatárt fokozatosan emelik: a folyamat 2012-ben kezdődik és 2029-ben zárul. Aki az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt akar nyugalomba vonulni, annak nyugdíjcsökkenéssel kell számolnia. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 8.

Durva megszorítások: nem vagyunk egyedül

…termőföld után fizetett adót – pedig megszüntetnének. Helyi megfigyelők szerint a jobbközép kormányzat államháztartási reformterveit nem lesz könnyű megvalósítani, mert a koalíciónak jelenleg nincs stabil többsége a képviselőházban. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 7.

APEH a kalózszoftverek ellen, a 300 milliárdért

…tenné lehetővé a szoftveriparban. Szikora János a megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a szoftverek jogtisztaságának ellenőrzésére célvizsgálatok nem indulnak, az egyéb vizsgálatok keretében kerítenek majd sort erre. Forrás: PrivátBankár…