286 találat erre a kulcsszóra: Privátbankár

2007. március 5.

Csaknem kétszeres ár az autópályás térfigyelőkért

…millió 500 ezer forintos ajánlatot tett. A beruházást az EU a Connect projekt keretében támogatta, ez a közép- és kelet-európai országok innovatív és intelligens közlekedési szolgáltatások fejlesztését szolgálja. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 5.

APEH-forgatókönyv változó karakterekre

…értesítés kézhezvételéig, illetve a számítógépes program annak alapján történő haladéktalan, ésszerű időn belül történő átállításáig – kibocsátott számlákat nem kell korrigálni az adószám utolsó két számjegyének változása miatt. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 3.

A kínai egyelőség az adózásra is igaz lesz?

…valószínű, hogy komoly változásokat idéz elő, mert – mint szakértők rámutattak – Kína az ottani alacsony bérköltséggel és 1,3 milliárd potenciális fogyasztójával ezután is vonzó befektetési célpont lesz. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 2.

A parlament dönthet arról, hogyan pótolják az elvárt adót

…szerint 2007. január 1-jétől a társasági adó hatálya alá tartozó adóalanyoknak adót kell fizetniük, legalább egy minimális nagyságú elvárt jövedelem alapján. Ezt a törvényi szabályozást az Ab megsemmisítette. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 1.

324 milliárd turizmusfejlesztésre

…szabadidős szolgáltatások kialakítása. Az államtitkár szavai szerint egyéb turisztikai támogatás érhető el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervben, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban, valamint az Európai Területi Együttműködés keretében. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 1.

Tízmilliárddal kevesebb jutott az önkormányzatoknak

…helyi adókról, hitellehetőségekről, a kistérségi hálózatok jövőjéről és az esélyegyenlőségről tárgyaltak a polgármesterek, megválasztották Csongrád megye öt küldöttjét, akik a március 27-i országos tisztújító küldöttgyűlésen képviselik a térséget. Forrás: PrivátBankár…

2007. március 1.

Eddig 600 adószámot függesztett fel az APEH

…felfüggesztés alatt, sem azt követően nem igényelhet vissza adót. Az adóhatóság emellett az adózó felfüggesztést megelőző időszakra vonatkozó adó-visszaigénylési és adó-visszatérítési kérelmeit csak a felfüggesztés megszüntetését követően teljesíti. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 27.

Nyugdíjas adótrükk – lerántjuk a leplet

…elég pénzt markolunk fel. Utóbbi esetben az egy évre jutó részt fizethetjük vissza akár azonnal a pénztárba, a másik 2 évre valót pedig a befizetés időpontjáig máshol kamatoztatjuk. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 27.

Drágább lesz a rendszám és az eredetvizsgálat

…13.000-ről 15.500 forintra, afelett pedig 14.000-ről 17 ezerre emelkedik az eredetvizsgálat díja. A kis teherkocsiknál 16.600 helyett 20.000 forint az új taksa. Ugyanígy változik a traktorok díja is. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 26.

Év végére recesszió az amerikai gazdaságban?

…erre az évre 2,7 százalékos gazdasági növekedést jósolnak. Greenspan egyelőre nem lát továbbgyűrűző gazdasági következményt az amerikai ingatlanpiac lelassulásában, de ez a piac a lelassulás szakaszát éli meg. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 23.

A nagy adóbaki: nem tudják, mennyit kell fizetni

…nem szerepel. A törvény ilyen esetben úgy rendelkezik, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kell az önkormányzatnak teljesítményadatot kérnie. Azonban ez a cég is a már említett adatbázisra támaszkodik. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 21.

Már 44 ezer Start Kártyát váltottak ki

…a korosztály veheti igénybe. A kártyát tehát akkor érdemes kiváltani, ha már valamilyen munkalehetőség is adódik. A kártyákat az erre vonatkozó szabályozás szerint 2005 ősze óta lehet kiváltani. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 21.

Januárban 8 milliárd illetéket fizettünk

…képződött 8,404 milliárd forint illetékbevételből 4,196 milliárd forintra a központi költségvetés jogosult, míg az önkormányzatokat – a beszedéssel kapcsolatos költségek levonása után – 3,682 milliárd forint illeti meg. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 20.

Franciaországban 30-40 milliárd euró adót csalnak el

…szinten, a jelentést készítő francia hatóság az Europol mintájára az Európai Unió tagállamainak adminisztrációs szervezetei közti megerősített együttműködés keretében egy, az adócsalások ellen fellépő európai hivatal létrehozását kezdeményezi. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 20.

Eddig kétezren kérték a regadó visszafizetését

…gördülékeny ügykezelés annak is köszönhető, hogy a vámhatóság felkészült a regisztrációs adó részleges visszatérítésével kapcsolatos feladatokra, és a szükséges mértékben bővítette a létszámot és a számítástechnikai állomáshelyeket is. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 15.

350 milliós áfacsalást lepleztek le

…esetében merült föl a csalás gyanúja. A mosonmagyaróvári ügyben, ha a bíróság megállapítja a különösen nagy értékre elkövetett csalást, akkor a három férfi 2-8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 12.

Ma kiderül, mennyit bír az APEH

…Az e-bevallási rendszer januárban már jól vizsgázott, akkor egy hónap alatt 1,5 millió e-bevallást nyújtottak be az adózók, illetve képviselőik, ebből több mint 710 ezret néhány nap alatt. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 7.

Adótámogatás: vigyázzon, hova kéri!

…bankszámlák, így arra közvetlenül nem lehet utalni. Ezért az egyéni számlaszám rovatba, az egyéni számlaszám helyett a választott önkéntes kassza bankszámlaszámát kell feltüntetni – olvasható az adóhatóság honlapján. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 7.

1,4 millióan igényeltek gázár-támogatást

…területileg illetékes igazgatóságainak a hatásköre. A megítélt támogatást a jogosult kérvényezők számára 2007. január elsejéig visszamenőleg legkésőbb a márciusi számlákban jóváírják a szolgáltatók, közölte a Magyar Gázipari Egyesülés. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 5.

Áprilistól egészségügyi szolgáltatási járulék

…figyelmet arra, hogy akik eddig nem fizettek társadalom- és egészségbiztosítási járulékot, azoknak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) internetes oldalán található bejelentő lapon kötelezően be kell jelentkezniük. Forrás: PrivátBankár…