509 találat erre a kulcsszóra: dr. Bakos-Kovács Kitti

2014. november 10.

Devizahitelek: kötelező lesz a forintosítás

Kovács Zoltán hozzátette, hogy a bankok minden ügyféllel újratárgyalják a szerződéseket, és emlékeztetett arra, hogy a 2011 óta hatályos törvények devizaalapú jövedelemhez kötik a devizahitel meglétét. Hozzáfűzte, hogy a jelenleg…

2014. szeptember 22.

Nő a békéltető testületek hatásköre

…határon átnyúló ügyét, ha online vásárolt, illetve a magyar fogyasztók is, ha uniós kereskedővel van vitájuk – hangsúlyozta a közlemény szerint Baranovszky György, a békéltető testület elnöke. Kovács Erika, a…

2014. szeptember 9.

Kevesebb az exportképes kkv

…Kovács Viktor, a Budapest Bank vállalati hitelezéssel foglalkozó csoportjának vezetője elmondta, hogy a növekedési hitelprogram mellett, azzal azonos feltételekkel, létezik egy kevésbé propagált konstrukció, az export refinanszírozás is. Ezt a…

2014. szeptember 9.

A belföldi vendégforgalom húzza a turizmust

…első hét hónapjában is tartja közel kétszámjegyű, 9,8 százalékos növekedését. Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára elmondta: a korábbi hónapok is azt mutatták, hogy a belföldi…

2014. augusztus 19.

Külsős ügyvezető megbízási szerződéssel

…nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály 14.00-15.30 – ÁFA –…

2014. augusztus 11.

A magánszemély kölcsönének kamata

…és az adóhoz kapcsolódó szankciókkal együtt. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00…

2014. augusztus 6.

OECD: indokolatlan a gázolaj kisebb adója

…amik a szervezetbe kerülve többek között tüdőrákot, asztmát, szívproblémákat okozhatnak. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra…

2014. augusztus 6.

Mi számít behajthatalan adótartozásnak?

…– Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály 14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga 2. nap – 2014.11.25….

2014. augusztus 5.

Reklámadó: célkeresztben az online újságok

…10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály 14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga 2….

2014. augusztus 5.

A hét kérdése: Mikor szűnik meg a rokkantsági ellátás?

…minimálbér másfélszeresét meghaladó többletjuttatásban részesülnek. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 –…

2014. augusztus 4.

Adómentes utalványok: csak óvatosan!

…nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály 14.00-15.30 – ÁFA –…

2014. augusztus 4.

Hamis szoftvereket talált a NAV

…pénzügyőrök lefoglalták. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth…

2014. augusztus 1.

Adózás a mohácsi vész előtt

…10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály 14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga 2….

2014. július 31.

Rendezvények adózása a személyi jövedelemadózásban

…adómentes juttatásokat. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 – ebédszünet 13.00-14.00 – Számvitel – Tóth…

2014. július 30.

Szigorítanák az adóalap-csökkentést Szlovákiában

…kell, hogy azt kizárólag a vállalkozása céljaira használja. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra 12.00-13.00 –…

2014. július 29.

SZÉP-kártya: nincs visszaigénylés

…értelmezhető, tehát meg kell jeleníteni a munkáltató bevételei között – ismerteti az adóhatóság. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00 – Tao –…

2014. július 29.

Kevesebbet utazunk, többet költünk belföldön

…számítva az egészségmegőrzési (wellness) célú utazások esetében költötték, a pihenési célú utazásoknál a napi átlagkiadás 5929 forint volt. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács…

2014. július 29.

Fizetés: utalással, vagy készpénzben?

…formája lehet az elszámolásról készült bérjegyzék egyik példányának munkavállaló általi aláírása, és annak munkáltató általi megőrzése. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00…

2014. július 28.

Küldi a NAV a folyószámla-kivonatokat

…fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért 2013-ra vonatkozóan késedelmi pótlék fizetési kötelezettsége keletkezett. Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 11.00-12.00…

2014. július 28.

Pénzügyi lízing vagy tartós bérlet?

…alapul véve – áfás bizonylatot kell kibocsátani. Hogyan kell számlázni az Áfa törvény szempontjából a havi törlesztéseket? Adómozaik 2015 1. nap – 2014.11.24. 10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc…