532 találat erre a kulcsszóra: dr. Sors László

2008. október 31.

Tőke unió program kisvállalkozásoknak

…a vállalkozókkal történő közvetlen kapcsolattartás ezeken keresztül valósul meg. A kis- és középvállalati szektor bajban van, és ha a hitelválság továbbgyűrűzik, még nagyobba kerülhet – jelentette ki Parragh László. Az…

2008. október 8.

Adócsalás elleni központot hoznak létre

…miniszteri ülés adópolitikai témáiról szólva Kovács László emlékeztetett arra is, hogy a határon átnyúló, áfamentes kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos információnyújtásra vonatkozó kötelezettség határidejét a brüsszeli bizottság három hónapról egyre szeretné rövidíteni….

2008. szeptember 12.

Bolondok napján jönnének a legújabb adók

…összköltségnek, illetve a kifizetett bérek mértéke alapján a bérek mekkora része esik a kedvezményes körbe.Egyeseket kedvezőbb, másokat kedvezőtlenebb helyzetbe hozhat a juttatások új szabályozása – mondta Zara László, a Magyar…

2008. szeptember 4.

Az Alkotmánybíróságnak megint sok dolga lehet az adócsomaggal

…szűkítésének, ügyelnie kell az alkotmányosságra és az életszerűségre. Voltak már korábban is erre vonatkozó elképzelések, de azok nem mentek át az alkotmánybírósági szűrőn. Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint…

2008. szeptember 2.

Tartsd meg a számlát vagy fuss!

…bankszámlán köteles tartani. Néhány kivételt tesznek ez alól, a kiskereskedelemre nem lenne érvényes például ez a megkötés. A cégautóadót megszüntetnék, ám ezzel párhuzamosan ugyanez a sors vár a gépkocsival kapcsolatos…

2008. augusztus 19.

Heteken belül itt a kedvező vállalkozói mikrohitel

…– árulta el az Üzlet&Sikernek Bátora László, az MV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Információink szerint ezek egyike az UniCredit Bank, amely épp a hosszú távra tervező (tehát a legmegbízhatóbbnak számító) kkv-ket akarja…

2008. augusztus 11.

Jönnek a legnépszerűbb magyar adónemek végnapjai?

…az evás vállalkozások félig kimaradnak. Mindezzel együtt sokan igen károsnak tartanák az eva megszüntetését. László Csaba, a KPMG adópartnere szerint, ha nem lenne a kedvezményes és egyszerű eva, sok vállalkozó…

2008. július 15.

Lehetne kevesebb az élelmiszerek áfája?

…különbséget, versenyhátrányba hozva az utóbbiakat – mondta el Kovács László, az Európai Unió adóügyi biztosa a FigyelőNet brüsszeli tudósítójának. Az uniós szabályok szerint az élelmiszerek között igenis lehet különbséget tenni,…

2008. július 4.

A minimálbér emelésének veszélyei

…tízmilliárdos bevétellel számolni lehet majd. Hasonlóan vélekedik Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte kisebb mértékű minimálbér-emelésre van ugyan lehetőség, de akkorára, amely szignifikáns különbséget jelentene a segély…

2008. július 2.

Nincs nyugta az evának

…határát 8,5-9 millió forintra kellene csökkenteni – mutatott rá lapunk kérdésére Zara László adótanácsadó, a GVK adómunkacsoportjának vezetője. Igaz, ez a lépés az evázók túlnyomó részét nem érintené, átlagos bevételük…

2008. június 27.

Fehéredik a gazdaság, többen fizetnek adót

…bejelentése. Az egyéni vállalkozók vesztesége is csökkent Keller László kitért arra, hogy az egyéni vállalkozók bevallott vesztesége is jelentősen csökkent, a 2006. évi 71,7 milliárd forintról 2007-re 53,3 milliárd forintra….

2008. május 21.

Csak elvi szinten egyszerűsödött a bevallás

…letöltése: aki nem mozog otthonosan az informatikában, sok esetben el sem meri indítani a rendszert – mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke, akit az…

2008. április 25.

Lemaradásunk oka az adórendszer

Ennek feltétele ugyanis a közmegegyezés és az erős költségvetés, ám Magyarországon mindkettőnek híján vagyunk – szögezte le a Reformműhely tanácskozássorozat konferenciáján Békesi László volt pénzügyminiszter. Az adó- és közteherviselés címet…

2008. március 27.

Kevesebb jut, pedig több kellene adócsökkentésre

…Ráadásul az érvek az utóbbi időben jellemzően a jelentősebb, az ezermilliárdos nagyságrendet is megközelítő változtatások, átcsoportosítások mellett szólnak. A múlt héten László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere a Figyelőben…

2007. december 14.

Átnevezik a regisztrációs adót a románok

…is küldött Bukarestnek a regisztrációs adót illetően. Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi és vámuniós felelőse pedig úgy nyilatkozott, hogy a román kormánynak vissza kell fizetnie a regisztrációs adót még…

2007. október 31.

Döbbenetes szám: 1,5 millióan tartoznak a BKV-nek

Legalább ugyanennyien vannak azok, akik hamis adatot adtak meg, vagy nem mondták meg személyes adataikat, így tőlük behajthatatlan a tartozás. Nem tudni, milyen sors vár a számon tartott adósokra, mert…

2007. október 9.

˝Magyarországon túl hirtelenek a változtatások˝

…múlva Amerika lesz a világ kutatásfejlesztési központja, Kína a gyártóközpontja, India a szolgáltató-központja ˝és Európa lesz a világ múzeuma˝. Ezt el kellene kerülni – fűzte hozzá Bajnai Gordon. Parragh László,…

2007. október 8.

Parragh: jövőre több lesz az adóbevétel

A parlamenthez benyújtott tervezett 2008. évi adó- és járulékváltozások érdemben nem módosítják a vállalkozói szféra pénzügyi pozícióját – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón…