532 találat erre a kulcsszóra: dr. Sors László

2007. szeptember 10.

Forró ősz helyett – jön az új adócsomag is

…László. A köztársasági elnök elvileg bármikor részt vehet a parlament ülésén, ám a megjelenésekkel az államfők mindig is csínján bántak. Megválasztása óta Sólyomnak a mai lesz a hetedik szereplése a…

2007. szeptember 6.

Nyilvánosak az új adótervezetek

…dilemmáját, az alapul szolgáló értékelési és besorolási rendszer ugyanis számos aggályra ad okot – értékelt lapunk kérdésére Zara László adószakértő, aki kifogásolja, hogy az adójóváírás átalakításával újra módosul az szja-szabályozás….

2007. augusztus 27.

A kereskedőket is érinti a vita

…és a Pénzügyminisztériumnak (PM) ebben a kérdésben – mondta lapunknak Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Úgy véli, a PM által képviselt álláspont pontatlan, az…

2007. augusztus 15.

Várják az adóamnesztiát

Zara László, a versenyképességi kerekasztal adórendszer-munkacsoportjának vezetője, a napilapnak nyilatkozva elmondta, változatlanul hiába várják a Pénzügyminisztériumtól a kért szakértői anyagokat. Az adószakember szerint lehetőséget kellene adni az egyszeri, önkéntes bevallásnak,…

2007. július 25.

Problémás osztalékadók

…Brüsszel az Európai Bíróság elé viheti az ügyet. Kovács László adóügyi biztos a kötelezettségszegési eljárás újabb szakaszának elindítását indokolva kijelentette: a német és az osztrák gyakorlat sérti a tőke szabad…

2007. július 12.

Jövőre kedvezményes áfakulccsal élhet Magyarország

…áfakulcsot lehessen alkalmazni. Akkor még két csökkentett áfakulcs létezett, a 15 és az 5 százalékos. Kovács László adóügyi biztos óriási sikerként könyvelte el a kedvezmény lehetőségét. Korábban ugyanis csak kilenc…

2007. július 9.

László Csaba: nincs fedezet az adóreformra

…kellett volna bevezetni a minimálbér adómentességét, mert ezzel olyan ék került az adórendszerbe, amelytől nehéz megszabadulni”” – tette hozzá László Csaba. Az átfogó adócsökkentést jelentő adóreformnak véleménye szerint költségvetési oldalról…

2007. július 9.

Nehéz megszabadulni az adómentes minimálbértől

Hozzátette, hogy vannak biztató részletek, mint például az új áfa törvény és a kis adók összevonása, bár az utóbbiak többségét László Csaba szerint jobb volna megszüntetni. Az ingatlanadót illetően a…

2007. július 6.

Egészségpénztár: kisebb népszerűség

…minőség-ellenőrzési tevékenysége ugyanis sokkal szabályozottabb felhasználást biztosítana a pénztártagoknak, mint az üdülési csekk. Az egészségpénztári jogszabálykörnyezetet pedig már olyan bonyolultnak tartja Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár ügyvezetője, hogy a szakmabelieknek…

2007. július 6.

Rendet tesz az Unió a tagországok áfarendszereiben

…Kovács László esélyt lát arra, hogy a meghosszabbításra vonatkozó döntés (adóügyi kérdésekben az összes tagállam egyetértése kell) még az idei évben, a soros portugál EU-elnökség vége előtt megszülessen. A hosszabbítás…

2007. július 4.

A szegedi polgármester megtartaná a jelenlegi helyi adókat is

Szeged szocialista polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: bár a részleteket szeptemberig dolgozza ki a kormány, így azok még nem ismertek, az egységes ingatlanadó bevezetésének elveivel egyetért. Botka László szerint a…

2007. június 29.

Uniós törekvések befolyásolják a magyar adórendszert

Kovács László elmondta: az unióban a társaságiadóalap-számítás harmonizálásának az a célja, hogy az unió piacán tevékenykedő cégek, illetve vállalatcsoportok adózását egységesebbé tegye, ezzel együtt bátorítsa a kis- és közepes cégeket…

2007. június 27.

Káosz a ˝szürke˝ húspiacon – Az APEH nem figyel eléggé?

…osztoznak az így megtermelt extra hasznon. Bár az országban mintegy negyvenöt-ötven, a húst feketén értékesítő zugvágóhíd működik, ezek működése Bárány László szerint mindenképpen fel kell, hogy tűnjön az ÁNTSZ embereinek,…

2007. június 26.

Még mindig szürke a magyar gazdaság – nem látszik a tisztulás

…a munkavállalókkal szemben. A gazdaság szürkeségét Zara László adótanácsadó szerint elsősorban a magas összegű járulék, és a kötelező, szakképzettség szerinti minimálbér okozza. A feketegazdaság terjedését támasztja alá az is, hogy…

2007. június 25.

Korszerűsítik az uniós vámkódexet

Mint Kovács László közleményében kiemelte, az új kódex – a joganyag egyszerűsítésére vonatkozó uniós törekvésekkel összhangban – rövidebb és egyszerűbb lesz elődjénél, de jobban illeszkedik a korszerű, elektronikus, papír nélküli…

2007. június 18.

Aggódhatnak az egészségpénztári tagok

…szolgáltatáshoz egészségügyi ellátás is kapcsolódik. A jogszabályalkotók nem bíznak a tagok racionális magatartásában, de a pénztárakban sem, ezért túlszabályoznak – vonta le a következtetést Lehoczky László, az MKB pénztárainak vezetője….

2007. június 3.

Lesz-e ingatlanadó?

…adóügyeken túl a pénzügyminisztériumi jogalkotás logikáját is jól ismerő László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere mindenesetre ilyen forgatókönyvet borítékol. Nulla kulcsos? Köztes megoldásként logikus lépésnek tűnhet az ingatlanadó nulla…

2007. május 18.

Beépülhet a regadó az üzembentartási díjba

…tartja szükségesnek a bizottság, mert a mai rendszer versenyhátrányt jelent a 12 millió európai munkahelyet működtető autóipar számára – mondta el Kovács László. Példaként említette, hogy 10 országban egyáltalán nincs…

2007. május 15.

Nincs uniós egység a társasági adó alapjáról

…uniós elnökség által rendezett konferencián az Európai Bizottságot Kovács László adóügyi biztos képviselte, egyben Peer Steinbrück német pénzügyminiszter mellett a vitaindító előadást is tartotta. A magyar biztos elmondta: vitaindítójában hangsúlyozta,…

2007. május 4.

Kovács László: ˝Elmaradt a feszültség˝

Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa a Piac és Profitnak ma telefonon azt nyilatkozta, hogy a társasági adóalap számítás egységesítésére vonatkozó bizottsági javaslat május 2-án tartott vitáján…