Hozamgarancia a magánnyugdíjnál
…illetve portfólióváltások csak akkor eredményezik a hozamgaranciára való jogosultság elvesztését, ha a váltásokra 2010. január 1-jén, és azt követően öt éven belül került sor. Nem számít ugyanakkor átlépésnek, ha a…
…illetve portfólióváltások csak akkor eredményezik a hozamgaranciára való jogosultság elvesztését, ha a váltásokra 2010. január 1-jén, és azt követően öt éven belül került sor. Nem számít ugyanakkor átlépésnek, ha a…
Az APEH tájékoztatója szerint az új rendelkezéseket nemcsak a törvény hatálybalépését követően bejelentett ügyekben kell alkalmazni, hanem a 2010. július 1-jén az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált…
…a legszembetűnőbb, ám a személyi jövedelemadó (szja) esetében is immár harmadik éve komoly visszaesés várható. Igaz, ez utóbbiban szerepe van a tavaly év közepén, valamint ez év elején életbe lépett…
…devizában vezetett fizetési számlája terhére indít, így konverziót igényelnek. A módosító rendelet 2012. július 1-jén fog hatályba lépni, kellő időt hagyva a pénzforgalmi szolgáltatóknak a felkészülésre – jegyzi meg az…
…meghosszabbítását az év végéig. Így a 200 ezer forint feletti közbeszerzési kifizetéseknek december 31-ig nem lehet akadálya a nullás adóigazolás hiánya. A törvény július 1-jén lép hatályba. Forrás: Jogi fórum…
…Azt eldöntötték, hogy ezt az adót meg akarják szüntetni már július 1-jén. Igen ám, de ez a balatoni településeken és más felkapott üdülőhelyeken nem elhanyagolható tétel az önkormányzatoknak, és a…
…a jelenléti ívet köteles felmutatni, azon szerepelnie kell a munkavégzés megkezdését tanúsító aláírásnak is. A nyomtatványboltokban április 1-jén még nem voltak nyomtatványok, ezért fontos tudni, hogy a munkáltatóval szemben a…
…rosszabbul senki sem járna. Az utóbbi, fontos feltétel abban az esetben, ha a kormány már idén július 1-jén változtatni szeretne a személyi jövedelemadózás szabályain. Fenti módosítás az alacsonyabb jövedelműek körében…
A 2010. évi XVI. törvény megteremti az alapítványok korszerű, átlátható, elektronikus és közhiteles nyilvántartását és gyors nyilvántartásba vételi eljárását. A törvény 2011. január 1-jén fog hatályba lépni….
…cégbíróság általi bejegyzése már 2009-ben megtörtént, de azt csak 2010. január 1-jén jelentették be az adóhatósághoz. Ezen átalakulások tehát csak akkor esnek illetékmentesség hatálya alá, ha egyben a Tao-tv. szerinti…
…munkásokat olyan munkacsúcsok idején foglalkoztatják, például a hibridkukorica címerezése, vagy a kertészeteknél a gyümölcsszedés, metszés, amikor esetenként akár több száz alkalmi munkás foglalkoztatása szükséges. Ekkora mennyiségű adminisztrációt lehetetlen reggel munkakezdésig…
…szabad elfelejteni, hogy a választás határidőhöz kötött: a két ingatlantípus egymástól eltérő áfa rendszerbeli kezeléséhez mindenképpen bejelentéssel kell élni legkésőbb 2010. február 1-jén, amely határidő jogvesztő – hívja fel a…
…10. mellékletét. Megjelent a Magyar Közlöny 2009/189. (XII. 22.)számában. A termékdíj fizetésére kötelezett az eredeti végrehajtási rendelet új 4. számú mellékletében meghatározott, 2010. január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúra szerinti vámtarifaszámok…
…bevallani a 2010. január 1-jén érvényes tulajdonlást alapul véve, befizetni pedig két egyenlő részletben kell, először az szja-val egyidejűleg a bevallás benyújtásával, majd szeptember 30-ig. A jogszabály szerint minden lakóingatlan…
…felvonó léte). Amennyiben az adózó az általa megjelölt, a fenti adatokat tartalmazó, valós – és az adóév január 1-jén is fennálló – adatok alapján a bevallás benyújtását megelőző hat hónapon…
2009. november 1-jén lép hatályba a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXV. törvény, valamint a posta- és a hitelintézeti törvény módosítása, továbbá a pénzforgalom lebonyolításáról szóló új MNB rendelet….
…függetlenül – a rendelet szerint összevonható szerződésekben szereplő ügyletek értékét együttesen kell figyelembe venni. A jogszabály 2010. január 1-jén lép hatályba, azzal, hogy előírásait a 2010. adóévi adókötelezettséghez kapcsolódó nyilvántartásokra…
…a térségi valuták csütörtökön a napi mélypontjaikhoz, és még az előző napi zárókhoz képest is. Előbb a jen gyengülése, majd a svájci frank leértékelődése miatt. A svájci frank gyorsan vesztett,…
Miközben a járulékcsökkentés valóban több ezer vagy akár tízezer forintos megtakarítást hoz a vállalkozásoknak, a magánszemélyek esetében korántsem egyértelmű, hogy a 2009. július 1-jén és 2010. január 1-jén életbe lépő…
…átfordíthatóak a KSH fordítókulcsával, az adatot kezelő hatóság, szerv (cégbíróság, az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók nyilvántartását vezető szerv, illetve APEH) 2008. január 1-jén hivatalból módosítja a kódokat. Azon kódok…