332 találat erre a kulcsszóra: osztalékfizetési korlát

2007. november 18.

Veres: ˝az adók arányait változtatjuk meg˝

…nem kívánunk olyan döntéseket hozni, amelyek bizonytalanná tennék a rendszer finanszírozhatóságát az egészségügyi befektetők szempontjából˝ – jelentette ki, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy a két korlát mellett…

2007. október 19.

Járulékváltozások, közbeszerzési értékhatár

…2008-ban 19 500 forintra emelkedhet, így az éves korlát 7 117 500 Ft lesz a következő évben. A nyugdíjemelés számításánál 2008-ban 5,2 százalékos országos nettó átlagkereset-növekedést, illetve 4,5 százalékos fogyasztói…

2007. október 12.

A kormány hajlandó tárgyalni az adótörvényekről

…igénybevételi felső korlát, ezért csak plusz adminisztráció a 400.000 forintos együttes korlát nyilvántartása. A szakállamtitkár elmondta: az iskolarendszerű képzéshez adható támogatáson kívül nincs felső korlátja az internethasználathoz, illetve a számítógéphez…

2007. szeptember 28.

Évi 400 ezer: meg van kötve a munkaadók keze

Ez azt jelenti, hogy a limittel érintett juttatások a rájuk vonatkozó törvényi korlátozásokon kívül, együttesen is legfeljebb évi 400 ezer forintig adhatók munkavállalónként adómentesen. A korlátozás alá tartozó kedvezményeket (önkéntes…

2007. augusztus 29.

Nem kell félni az elvárt adótól

…során vezetett be. Az a közös jellemzőjük, hogy mesterséges minimumszintet állítanak fel: minden adóalanynak legalább az alsó korlát után kell megfizetnie a járulékokat, illetve a társasági, valamint a személyi jövedelemadót….

2007. augusztus 2.

A szufficites tb-kassza ára

…Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott teljesítményét. Az OEP ugyanis tavaly július óta az előre megállapított teljesítményvolumen-korlát (tvk) fölött már nem fizeti ki a gyógyítás költségeit. A kórházszövetség – bár nem kérdezték…

2007. július 10.

A vállalkozói körbetartozások mérséklése

…nem egyenlítette ki. Változott a fizetési haladék időtartama is, az eddigi 90 napról 60 napra csökkent a moratórium legrövidebb ideje, a felső korlát azonban továbbra is 120 nap maradt. Megváltoztatták…

2007. július 4.

Változások a munkaidő-számítás, -beosztás szabályaiban

…munka, vagy a szektor specifikus szabályok által meghatározott mértékben) minősüljön a munkaidő korlát szempontjából figyelembe veendő munkaidőnek, illetve rendkívüli munkavégzésnek. A módosított szabályok szerint a heti munkaidő legmagasabb mértékére megállapított…

2007. június 18.

Aggódhatnak az egészségpénztári tagok

…terhe mellett tett lehetővé. A sportszolgáltatásra végül adómentesen fordítható kiadásokat ugyanis egy a Pénzügyminisztériumban (PM) most készült kormányrendeletben évente pénztártagonként a minimálbér összegére korlátoznák. Ezzel néhány szakember értelmezése szerint a…

2007. június 6.

Visszavesznek a szigorból – mégis vehetünk biciklit

…A sporttevékenységhez kapcsolódó kiadásoknál az összeghatár június elseje előtt a teljes családi költésre vonatkozóan 113 ezer forint volt. Az új korlátot nem a most benyújtott törvényjavaslatban, hanem a korábbi gyakorlatnak…

2007. május 22.

Szigorítás az egészségpénztári fronton

…korlát. A kasszák többsége (az egyébként is alacsonyabb tagdíjfizetés miatt) aligha sínylette meg ezt a szigorítást. Valószínűleg nem akad azonban majd olyan piaci szereplő, amely számára ne okozna gondot a…

2007. április 28.

Alultőkésítés: tőkeemelés vagy hitel?

…védekeznie kell, de a vállalkozói tevékenység korlátozása nélkül. A nemzetközi gyakorlathoz igazodva 1993-tól az elszámolt kamatot csak akkor ismeri el a társasági adóról szóló törvény, ha bizonyítottan és ténylegesen a…