811 találat erre a kulcsszóra: számviteli politika

2010. április 5.

A folyamatos ügyletek áfája

…a számviteli) teljesítés egymástól elválik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek a szabályrendszerek ne lennének összhangban egymással. Az áfatörvény 58. §-a alá tartozó ügyleteket számviteli értelemben továbbra is aszerint…

2010. április 2.

Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?

…hívta fel a figyelmet. A három szervezet fontosnak tartja, hogy a transzparencia az államhatalmi rendszerek minden szintjén érvényesülő elvvé váljon, amihez elengedhetetlen a politika és a gazdaság folyamatos párbeszéde. Bienerth…

2010. március 31.

Az „Adózene” csupán szórakoztatás

– A Progresszív Intézet által megrendelt kutatásból kiderül, hogy a míg a megkérdezettek önmagukat becsületes adózóknak, addig minden második honfitársukat adócsalónak tartják. Ami még érdekesebb, hogy a megkérdezettek többsége az…

2010. március 25.

Könyvvezetés devizában

2010-től bármely vállalkozás euróban készítheti el éves beszámolóját, ha az erre vonatkozó döntését a számviteli politikájában az üzleti év első napját megelőzően rögzítette és a létesítő okirata szerinti devizaként az…

2010. március 18.

Számviteli beszámoló: megszüntethetik a mulasztó céget

…működő cégeket is. A számviteli beszámoló elektronikus benyújtását a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szv. tv.) 154. §, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és a végelszámolásról szóló 2006….

2010. március 3.

Foglalkoztatást ösztönző adórendszert szeretnének

…segítséggel finanszírozott fejlesztési pályázatok kiírását. További vállalkozói elvárás a monetáris pénzügyi politika vállalkozásbaráttá tétele, a hazai vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, hazai tulajdonú „kisvállalkozói pénzintézet” létrehozása, továbbá a körbetartozások visszaszorítása, illetve…

2010. március 1.

Jó hírre ébredtünk: már látszik a recesszió vége

…a jelenlegi és a következő kormány 2010-ben szigorú fiskális és jövedelempolitikát kényszerül folytatni, ez lazuló monetáris politikára ad esélyt. A 2010-es 3,8 százalékos áht-hiánycél kormányzati akarat és fegyelmezett költségvetési politika,…

2009. november 23.

Legális adótrükkök

…■ Ha már itt tartunk, akkor az eva helyzetét, sorsát milyennek lehet előre jelezni, kivált, hogy a fiskális politika nem látja szívesen ez az adófajtát? – Még nem szűnik meg…

2009. november 9.

Elvetették a bankadót

…a válságra adott politikai válaszlépéseknek tartalmazniuk kell a költségvetési tehermegosztás új formáit. A banki tranzakciók megadóztatásának ötletét James Tobin amerikai közgazdász már az 1970-es évek elején felvetette, ám ez az…

2009. október 15.

Változóban a banki kkv-stratégiák

…ha a kkv-ügyfelekkel külön divízió foglalkozik, mintha valamelyik nagy – lakossági vagy vállalati – üzletágba sorolják be őket. Az értékesítési politika a tanulmány megállapítása szerint eltolódott az ügyfélbázis növelésének irányából…

2009. augusztus 17.

Még fontosabb a hiteles beszámoló

…1-jétől, illetve július 1-jétől összesen 12 számviteli standard változott, és 5 új értelmezés lépett hatályba az IFRS szabályrendszerében – mutat rá Binder Szilvia, a Deloitte számviteli tanácsadás üzletágának vezetője. Hozzátette:…

2009. július 7.

Jövőre euróban is könyvelhetünk

…fognak. 2010-től várható változások A legjelentősebb lépésnek tűnik a törvénytervezetben 2010-től, hogy bármely vállalkozás euróban készítheti el éves beszámolóját, ha az erre vonatkozó döntését a számviteli politikájában az üzleti év…

2009. június 22.

Még több az elbocsátás

…a munkaerőpiacon a szabad kapacitás. Valószínűleg mindez megkönnyíti a monetáris politika életét, a gazdasági szereplők várakozásainak befolyásolásánál nagy segítség, ha szakíthatunk a visszatekintő bérezési gyakorlattal. Benke Dávid Forrás: Világgazdaság Online…

2009. április 17.

Az idei negyedik nadrágszíjhúzás jöhet

…amely elvileg a fiskális politika irányítója. Másrészt, a kooperációt személyi vonal is magyarázhatja: a jegybankelnök, Simor András volt a pénzügyminiszteri bársonyszéket most elfoglaló Oszkó Péter elődje a Deloitte elnök-vezérigazgatói posztján,…

2009. április 16.

Oszkó: Nem kizárt az adócsökkentés

…Szavai szerint kevés az idő egy átfogó adóreformra, mindössze a kezdeti lépéseket tudják megtenni, amelyek egy hatékony költségvetési politika alapjai lehetnek. Egyik válaszában ugyanakkor hangsúlyozta: ez csak segíti munkáját, hiszen…

2009. április 6.

Pénztárbizonylatok nyilvántartása, könyvelése

…nyilvántartást a számviteli törvény és az adózás rendjéről szóló törvény 44. §-ban leírtak szerint kell teljesíteni. A számviteli törvény rögzíti, hogy a társaságnak minimálisan milyen szabályzatokkal kell rendelkeznie, 2007 februárjától…

2009. március 23.

Pénztárkezelés, napi készpénz záró állomány

…törvénymódosítás született – a számviteli törvény és az adózás rendjéről szóló törvény módosítása – amely jelenleg is hatályos. A számviteli törvény szerint a számviteli politika keretében el kell készíteni a…

2009. március 16.

Kiváló lehetőséget nyújtanak az ázsiai befektetések

…(ahogy az USA is ezzel próbálja a válságot kezelni). Az összes fejlődő piaci gazdaság közül most Kína tudja a flexibilis monetáris politika és a gazdaságstimuláló fiskális politika eszközeit a legsikeresebben…

2009. január 7.

Új számviteli szabályok

A 330/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szól. Az új előírások – néhány eltéréssel –…