1292 találat erre a kulcsszóra: szabad mozgás és tartózkodás joga

2007. július 10.

Spórolhatnak a kicsik, ha előrelátók

…az előző adóévhez viszonyított növekményének és az adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összegének a szorzata. Vagyis a kedvezmény mértéke – minden egy fő létszámbővítés után – az…

2007. július 9.

László Csaba: nincs fedezet az adóreformra

…konvergenciaprogramban és a kormányprogramban háttérbe szorult. Továbbra sem szabad azonban illúziókat táplálni – figyelmeztetett –, mert a hiányt nem szabad növelni. Az áfa emelése – ami inflációs hatású – és…

2007. július 4.

Lengyel dolgozók százezrei maradnának az Egyesült Királyságban

…(megfelelő anyagi eszközök összegyűjtése után) sok lengyel vissza fog majd térni hazájába. Ennek esélyét növeli a lengyel gazdaság jelenlegi szárnyalása (6% körüli GDP-növekedés), a kedvezőbbé váló megélhetési körülmények. Forrás: Portfolio…

2007. június 18.

Aggódhatnak az egészségpénztári tagok

…terem-, illetve foglalkozáson részvételre jogosító bérlet lehet. Kizárt viszont az utazás, a szállás, a sportruházat és az étkezés költsége – kivéve a fogyatékkal élőket, esetükben ugyanis még a kísérőik szállásköltései…

2007. június 18.

A jogszerűtlenül emelt épület is adóköteles

…épület. Az építmény és az épület fogalmát a helyi adókról szóló törvény határozza meg. Eszerint az építmény gyűjtőfogalom, amely magában foglalja az adótárgynak minősülő épületet és az adó tárgyi hatálya…

2007. május 22.

Nagyüzem a parlamentben – határozathozatalok

…csak egyetlen társasággal kell szerződniük. A képviselők 308 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadták a jövedéki adó- és energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az…

2007. május 14.

Visszahozták az elvárt adót

Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyben a Ház döntött az elvárt adó újbóli bevezetéséről, figyelembe véve az Alkotmánybíróság kifogásait….

2007. május 4.

Verseny a kormánynegyedért

…német és japán társaság. Az első kiírás után csak kilencen jelentkeztek, ám most, a másodikat követően 240 ezerről 90 ezer forintra csökkentették a dokumentáció árát, így megélénkült az érdeklődés. Segítette…

2007. március 12.

Mi lesz a befizetett elvárt adóval?

…– indoklása szerint – méltányossági és igazságossági szempontokat érvényesítve rendelkezik úgy, hogy a megsemmisített rendelkezéseket 2007. január 1-től a megsemmisítés napjáig sem kell alkalmazni, azaz az elvárt adó fizetési kötelezettség…

2007. március 10.

Nem EU-komform a halasztott adófizetés lakásvásárláskor

…tartózkodáshoz való jogával, a munkavállalók szabad mozgásának jogával, valamint a letelepedés szabadságával. Svédország tehát megsértette az uniós szerződésből eredő kötelezettségeit, és köteles az ebből eredő költségek viselésére is. Forrás: PrivátBankár…

2007. február 16.

Júniusig nyitott az ingyenes adóbevallási képzés

Idén január 1. és május 31. között közel 1600 ingyenes tanfolyam indul a mikrovállalkozások adóbevallásának segítésére.A rendelkezésre álló szabad források lehetővé teszik, hogy a képzésekre további jelentkezőket fogadjanak….