Júniusig nyitott az ingyenes adóbevallási képzés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén január 1. és május 31. között közel 1600 ingyenes tanfolyam indul a mikrovállalkozások adóbevallásának segítésére.A rendelkezésre álló szabad források lehetővé teszik, hogy a képzésekre további jelentkezőket fogadjanak.

Kilenc regionális képző központ kapott támogatást az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány programja keretében arra, hogy a mikrovállalkozások adóbevallását képzési programokkal segítsék. Ez év január óta a képző központokhoz 23 630 fő képzésére érkezett be igény, amely alapján 1 258 tanfolyam megvalósítását tervezik május végéig.

A rendelkezésre álló szabad források lehetővé teszik, hogy a képzésekre további jelentkezőket fogadjanak. A tanfolyamokról érdeklődni lehet a regionális képző központoknál, az IPOSZ, a KISOSZ, és a VOSZ területi irodáiban.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?