599 találat erre a kulcsszóra: szellemi tulajdon

2009. július 3.

Elhasalhat az új vállalkozói sarc az alkotmánybíróságon

…Értelmetlen és ostoba az új szabály a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete titkára szerint. A mintegy kétezer alkotóművész többsége szellemi szabadfoglalkozású, rájuk tehát nem vonatkozik a limit, de azért vannak köztük…

2009. június 25.

Külpiaci iránytű kkv-knak

…innovációs profilok publikálására, hazai és nemzetközi szinten, emellett technológia-transzfer rendezvényeken való részvételre is. A szellemi tulajdonjoggal, szabványokkal és az innovációhoz kapcsolódó uniós szabályozásokkal kapcsolatban is információkat nyújtanak. Kis- és középvállalkozások…

2009. május 20.

Nettó 120.600 forint – ennyi ma az átlagkereset

…ezzel szemben a szellemi foglalkoztatásúak átlagkeresete 300 ezer forint volt. A KSH adatai szerint 2009. január-márciusban 2 millió 672 ezren álltak alkalmazásban. A költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy…

2009. május 13.

Idén még jó az evásoknak

…15 százalék volt, a normál áfakulcs 25, így az tulajdonképpen negatív adóként működött: érdekeltté tette a vállalkozót a számlaadásban, hiszen az áfa egy részét zsebre vághatta, s még azt is…

2008. december 8.

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálatok adómentessége

…vagy tartási engedéllyel már rendelkező személynek nincs-e olyan betegsége, testi vagy szellemi, érzékszervi fogyatékossága, mely őt lőfegyver biztonságos használatra egészségi szempontból alkalmatlanná teszi. A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló…

2008. szeptember 12.

Így adózunk jövőre

…éves értékcsökkenési leírás gép, berendezés, szellemi termék és kísérleti fejlesztés esetén (a többi értékcsökkenés megszűnik), a kkv-k beruházási kedvezménye, a fejlesztési tartalék, a kutatás-fejlesztés közvetlen költségéhez köthető kedvezmény, a kapott…

2008. augusztus 12.

Iparűzési adóban versenyeznek

…módosított a helyi adókról szóló rendeleten: eszerint a kutatás-fejlesztésre (K+F) fordított költségeket a hipa legfeljebb 80 százalékáig elszámolhatják a vállalkozások. A magas hozzáadott szellemi értéket képviselő cégekre fókuszáló engedmény Magyarországon…

2008. augusztus 11.

Iparűzési adóban versenyeznek

…módosított a helyi adókról szóló rendeleten: eszerint a kutatás-fejlesztésre (K+F) fordított költségeket a hipa legfeljebb 80 százalékáig elszámolhatják a vállalkozások. A magas hozzáadott szellemi értéket képviselő cégekre fókuszáló engedmény Magyarországon…

2008. július 17.

Szeptembertől új reklámtörvény

…amely alkalmas a gyermek-, illetve fiatalkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy erőszakra, szexualitásra utal, vagy azt ábrázol, illetve témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott…

2008. június 10.

Külföldiek ingatlanszerzése

…és a külföldi ingatlanának tulajdonjogát a kisajátításról szóló rendelet alapján szerezték meg, vagy ha a külföldi a tulajdonában lévő belföldi ingatlant másik belföldi ingatlanra cseréli, vagy ha a tulajdonszerzés célja…

2008. április 9.

Az értékcsökkenési leírás 2008-ban

…összegű értékcsökkenésként – 2006. január 1-jétől üzembe helyezett eszközök esetében – a 100 ezer forint egyedi beszerzési, előállítási érték alatti vagyoni értékű jog, szellemi termék, tárgyi eszköz bekerülési értékét lehet…

2008. március 19.

Tovább csökkent a reálbér

…125 100 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 162 900 Forint. A 215 300 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1 százalékkal volt…

2008. január 28.

Az ingatlan utáni jövedelemadóról részletesen

Az alapvető adózási szabályok 2008-ban sem változtak. A magánszemély tulajdonában levő ingatlan – meghatározott időtartamon belül történő – átruházásából, illetve az ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog átruházásából keletkező jövedelem –…

2007. október 5.

Fény az alagút végén

…a jelenleginél jobban igazodik a gazdasági szereplők igényeihez. Hangsúlyozta: a gazdasági átalakulás, a versenyképesség fontos alapja, háttere a szellemi ismeretek bővítése. A gyakorlati képzést illetően helyesnek nevezte, ha a hagyományos…

2007. július 20.

˝Legalizált˝ tízmilliárdok

A feketegazdaság Magyarországon elsősorban a jövedéki adó, az áfa- és járulékbefizetés, a foglalkoztatás, a szellemi tulajdon és a fogyasztóvédelem terén okoz komoly károkat az államnak. A jövedéki adócsalás – élen…

2007. május 6.

Adókedvezmények kkv-knak 2007-ben

…gépek, járművek, az ingatlan bekerülési értékét növelő felújítás, bővítés (bérelt ingatlanon is), az immateriális javak közt állományba vett új szellemi termékek, csak a vállalkozás tevékenységének tárgyát jelentő vagy rendszeresen és…

2007. március 2.

Most az APEH fizet – megkezdődtek az szja-visszautalások

…nyugdíj-előtakarékossági számlára kéri az utalást. Emellett fontos tudni, hogy az egyes kedvezmények összege nem haladhatja meg a százezer forintot. Ez egyebek között a felsőoktatási tandíjhoz, a felnőttképzési díjhoz, a szellemi…