80 találat erre a kulcsszóra: vásárlóerő

2013. november 6.

Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérek

Czomba Sándor hozzátette: az Európai Unión belül a magyar minimálbér növekedési adata ugyanebben az időszakban a második legnagyobbnak számít, egyedül Bulgáriában nagyobb ez a szám. A vásárlóerő-paritáson számolt bruttó minimálbérek…

2013. november 5.

Czomba: 100 ezer forint fölött lehet a minimálbér

…Sánor. A vásárlóerő-paritáson számolt bruttó minimálbérek növekedésében „2010 óta megelőztük Csehországot, Szlovákiát és Horvátországot, a régióban jelenleg csak Szlovéniában és Lengyelországban magasabb a bruttó minimálbér, ami komoly eredmény” – mutatott…

2013. október 28.

Nyugdíjak: 2,4 százalékkal nőnek jövőre

…már az értékmegőrzésre koncentrálva emeli a kormány az idősek és az arra jogosultak járandóságát. Ennek köszönhetően míg 2012-ben 0,2 százalékos vásárlóerő-növekedés valósult meg, idén ennél jóval nagyobb mértékű, várhatóan 3,2…

2013. október 28.

2014-ben is lesz nyugdíjemelés

…már az értékmegőrzésre koncentrálva emeli a kormány az idősek és az arra jogosultak járandóságát. Ennek köszönhetően míg 2012-ben 0,2 százalékos vásárlóerő-növekedés valósult meg, idén ennél jóval nagyobb mértékű, várhatóan 3,2…

2013. július 31.

Beosztás- és szabadságtervezés egyszerűen

A feladat bonyolultságáról… Vegyünk példaként egy hipermarketet, ahol a vásárlóerő hullámzó, kitéve a napszakok, heti akciók, fizetésnap, ünnepek adta terheltségnek. Ez a terhelés befolyásolja, hogy adott nap, adott napszakában adott…

2013. június 27.

Minden, amit a munkaerőköltségről tudni kell

…van jelentősége. Nemzetközi összehasonlításban a jövedelemszerzés szempontjából nézve a munkaerő árát, vagyis a munkaerőköltséget, célszerű az összehasonlítást vásárlóerő-paritáson elvégezni, mert így nem jelentkezik a belső piacok árszínvonalbeli különbségeinek hatása, amely…

2013. június 26.

A munkaerő ára

…van jelentősége. Nemzetközi összehasonlításban a jövedelemszerzés szempontjából nézve a munkaerő árát, vagyis a munkaerőköltséget, célszerű az összehasonlítást vásárlóerő-paritáson elvégezni, mert így nem jelentkezik a belső piacok árszínvonalbeli különbségeinek hatása, amely…

2013. február 18.

A megszorítások elől menekül a magyar munkaerő

…voltak a viszonylag jó gazdasági mutatókban, a régiós viszonylatban magasnak mondható vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-ben. Magyarországon a gazdasági mutatók 2007-től romlani kezdtek, ezért váltak el a migrációs trendjei…

2013. február 12.

Technológiai ipari központ lehetne Budapest

…piacon én ebben nagy fantáziát látok: ha itt nem mennek annyira jól a dolgok, akkor el kell érni azt, hogy több projekt érkezzen az országba, hogy nagyobb vásárlóerő jöjjön ide…

2012. október 10.

A járulékcsökkentés 5 mítosza

…máson behozni, mint a szociális transzferek további csökkentésén. Ami az amúgy is gyér vásárlóerő további csökkenést idézi elő, ami sokkal jobban sújtja a túlnyomórészt hazai felhasználásra termelő, szolgáltató kkv-kat, mint…

2012. július 31.

Vitatja a kormány a GKI számait

A vásárlóerő- és a foglalkoztatás csökkenéséről szóló GKI-elemzés rosszindulatú, és nélkülözi a szakmaiságot – állítja a nemzetgazdasági tárca. A minisztérium szerint a GKI nem vette figyelembe a családi adókedvezmény és…

2012. július 30.

GKI: nagyot esett a vásárlóerő

Az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a foglalkoztatottak létszámcsökkenése miatt a reálkereset-tömeg (vásárlóerő) pedig 4,4 százalékkal esett vissza…

2012. május 25.

Súlyos helyzetben a magyar vendéglátósok

…lett az átlagos európai 2 százalékhoz képest. A tagság helyzetével kapcsolatban kifejtette, az új adók és elvonások miatt jelentősen emelkedtek a vállalkozói költségek, miközben a vásárlóerő csökkent, ami kettős teherként…

2012. május 21.

Elhúzódó pangás várható az újautó-piacon

…reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek – mondta Erdélyi Péter. Az ügyvezető elnök szerint ennek okai a külső válság mellett abban keresendők, hogy a magánvásárlók gyakorlatilag eltűntek a…

2010. augusztus 16.

Rossz irányba fejlesztene a Széchenyi Terv?

…nagyon örülnek, hogy a welness-szállodákban a vendégek háromnegyed része belföldi, de a válság és a vásárlóerő hiánya miatt ők nem képesek eltartani ezt az üzletágat. Az új Széchenyi Terv is…

2009. január 13.

Mi jöhet a tömeges bedőlések után?

…a hitelfelvételen keresztüli forrásbevonást. Évekig tarthat még a csődhullám A világ legnagyobb hitelbiztosítója figyelmeztet arra is, hogy a válság átgyűrűzése a reálszférába várhatóan a vásárlóerő látványos csökkenését idézi majd elő….

2007. július 18.

Jó a magyar menedzsereknek

…alapján 48 100 dolláros éves nettó jövedelem jött ki, ez vásárlóerő-paritáson közel a dupláját, bő 91 ezer dollárt ér. A vásárlóerő-paritáson számított jövedelmek listáját az olajban gazdag, adómentes Szaúd-Arábia és…

2007. június 7.

Adócsökkentések francia módra

…teljesítése után alkalmaznák. A „több munka, nagyobb jövedelem és vásárlóerő” elvet a kormány azzal is népszerűsítené, hogy csökkentené a túlórák utáni munkáltatói közterheket, és az így felszabaduló pénzzel megemeltetné a…

2007. június 4.

Vonzó ingatlanpiac, alacsony adó – irány Montenegró?

…GDP vásárlóerő-paritáson pedig 5620 eurót. A 2005-ös évben a Montenegrói Központi Bank adatai szerint az infláció éves szinten 1,8 százalékra csökkent a megelőző évben tapasztalt 4,3 százalékról. Cégalapítás – kemény…