528 találat erre a kulcsszóra: versenytilalmi megállapodás

2016. január 5.

Amikor az ügyvezető munkaviszonyban áll

…a munkáltató és a vezető munkaszerződése mégsem térhet el. A munkaszerződésben lehetőség van versenytilalmi megállapodást kötni (Mt. 228. §), mely megfelelő ellentételezés ellenében (minimum az alapbér egyharmada) a munkaviszony megszüntetését…

2015. december 28.

Nem bér a versenytilalmi juttatás

…az magában foglalja a versenytilalmi megállapodás betartásának ellenértékét is. Soha nem tájékoztatták arról, hogy a versenytilalmi megállapodás ellentételezéseként milyen juttatást fizettek a számára, s erre azért nem került sor, mert…

2015. december 22.

Nő a katonák bére

…részesülnek. A miniszter hozzátette: a megállapodás teljes körű, hiszen nemcsak a katonák bérére, hanem béren kívüli juttatásaira – mint például az Erzsébet-utalvány, illetve a ruhapénz – is vonatkozik. A honvédségi…

2015. december 18.

Hétfőn is lesz bértárgyalás

…a hétfői VKF ülésre. Kordás László kiemelte: a szakszervezetek továbbra is a megállapodás szándékával ülnek le tárgyalni, azonban ha a munkáltatók nem mozdulnak el a jelenlegi béremelési ajánlatuktól, akkor nincs…

2015. december 18.

A munkaviszony megszüntetéséről megegyezni egyszerű, de hogyan jogszerű?

…megvásárlása, a felek között fennálló tanulmányi szerződés további sorsa, versenytilalmi megállapodás kikötése, stb. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése nem zárja ki a versenytilalmi megállapodás fennmaradását. Éppen ellenkezőleg: a munkaviszony…

2015. december 17.

Szabadság átvitele esedékesség évét követő évre

…adhatja ki. A szabadság ilyen formában történő kiadására kizárólag a felek megállapodása alapján kerülhet sor, azzal, hogy a megállapodást minden naptári évre önállóan kell megkötni. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó…

2015. december 17.

Ha az ügyvezető munkaviszonyban áll

…mégsem térhet el. A munkaszerződésben lehetőség van versenytilalmi megállapodást kötni (Mt. 228. §), mely megfelelő ellentételezés ellenében (minimum az alapbér egyharmada) a munkaviszony megszüntetését követő legfeljebb két évre eltilthatja a…

2015. december 11.

A bankszövetség támogatja a bankadó csökkentését

…az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását. ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal ADÓ szaklap online ADÓ-kódex szaklap online Számviteli tanácsadó szaklap online Áfa-kalauz szaklap online…

2015. december 11.

Jövőre tovább csökken a bankadó

…kötött egyetértési megállapodásának szellemiségével – nem változik a szektor egészének adóterhe, 2016-ban a költségvetés bankadóból származó tervezett bevétele nem csökken, azaz a szektor a februári egyetértési megállapodásnak megfelelő adócsökkentésre számíthat…

2015. december 10.

Norvég Alap – magyar kormány: itt a vége

…alkalmából. Az államtitkár ezt újságírói kérdésre válaszolta. Mint megjegyezte, a kérdező „lelőtte a másnapi kormányzati sajtótájékoztató poénját”, mert a megállapodás hírét akkor tervezték bejelenteni. Csepreghy a magállapodás kapcsán Magyarország jogállami…

2015. december 8.

Szabadság átvitele esedékesség évét követő évre

…adhatja ki. A szabadság ilyen formában történő kiadására kizárólag a felek megállapodása alapján kerülhet sor, azzal, hogy a megállapodást minden naptári évre önállóan kell megkötni. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó…

2015. december 4.

A köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszony

…rámutatott. A megállapodások nemcsak a munkaviszonyokat érintették, hanem a munkavállalók munkaviszony megszűnését követő időszakra fennálló versenytilalmi kötelességeit is.” Az indokolás szerint a törvény e szakaszainak célja, hogy a köztulajdonban álló…

2015. november 2.

Vezető állású munkavállalók prémiuma

…Ezek alapján 2011 és 2012 vonatkozásában a teljes, míg 2010-re az elmaradt jutalék megfizetésének megállapítását kérték a bíróságtól. Az alperes szerint a munkaszerződésben történt megállapodás önmagában semmiféle fizetési kötelezettséget nem…

2015. október 29.

Milliós bírság a szúnyogirtó piac felosztásáért

…koncentrátumát vásárolja jelentős árkedvezmények fejében. A 2011. évre kötött megállapodás arra is kiterjedt, hogy a Corax-Bioner nem vesz a Bábolna Bio Kft. saját gyártású hasonló termékéből. A megállapodások megkötésében részt…

2015. október 16.

Mire figyeljünk a közös megegyezés aláírásakor?

…ugyanis nem minősül jogellenes fenyegetésnek, amelyet a törvény a megállapodás érvénytelenségéhez megkíván. A munkavállaló előtt is ismert tények jogilag nem megfelelő értékelése a megállapodás érvénytelenségét ugyancsak nem eredményezheti, figyelemmel arra…

2015. október 15.

Nyilvános a magyar-amerikai adómegállapodás

A két hatóság közötti megállapodás már szeptember 23-án hatályba lépett, a NAV csütörtön hozta nyilvánosságra a honlapján a dokumentumot. A megállapodás bevezetője szerint 2014. február 4-én az Amerikai Egyesült Államok…

2015. október 8.

Az észt adóhivatallal szerződik az Uber

Precedens értékű megállapodás született az észt adó- és vámhivatal, illetve az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás között; az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében – közölte az utazásmegosztó cég….

2015. október 7.

Magáncsőd – a bíróságon kívüli adósságrendezés

…a lakáskörülmények. A Családi Csődvédelmi Szolgálat ennek megtörténtéről igazolást állít ki, melyet az elkészített jegyzőkönyvvel együtt megküld az adósnak. A megállapodás A megállapodást a főhitelező készíti el, amelynek célja az…

2015. szeptember 29.

Rugalmas munkaidő-szervezési módszerek a régióban és Nyugat-Európában

…döntése alapján, ahhoz munkaszerződéses megállapodás, vagy tarifaszerződés ilyen tartalmú rendelkezése szükséges. A felek a megállapodásukban legfeljebb tizenkét hónapos időszakot állapíthatnak meg, amely tekintetében ugyancsak az általános teljes napi, illetve heti…