A könyvelési stratégia – létezik ilyesmi egyáltalán?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A számviteli törvény kötelező jelleggel írja elő a hatálya alá tartozó gazdálkodók számára a számviteli politika összeállítását. Ha muszáj, hát muszáj – elkészítjük. Nem biztos, hogy a vállalkozóknak az jut eszébe e feladatról, hogy az stratégiájuk része…

A számviteli törvény ebben a kérdésben úgy rendelkezik, hogy az alapelvei, a benne rögzített értékelési előírások alapján ki kell alakítaniuk és írásba kell foglalniuk a gazdálkodóknak az adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő – a törvény végrehajtásának módszereit, eszközeit meghatározó – számviteli politikát. (Szt.14.§. (3) bek.)

A számviteli politika keretében írásban rögzíteni kell – többek között – azokat a gazdálkodóra jellemző szabályokat, előírásokat, módszereket, amelyekkel meghatározza, hogy mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentősnek, nem lényegesnek, nem jelentősnek, kivételes nagyságú vagy előfordulású bevételnek, költségnek, ráfordításnak. A számviteli politika továbbá meghatározza azt, hogy a törvényben biztosított választási, minősítési lehetőségek közül melyeket, milyen feltételek fennállása esetén alkalmaz, az alkalmazott gyakorlatot milyen okok miatt kell megváltoztatni. (Szt. 14.§. (4) bek.)

Kedves – egy ideje már nyugdíjas – kolléganőm nem bosszankodott akkor sem, ha az általa könyvelt vállalkozás valamelyik ügyletének könyvelése alaposan feladta neki a leckét, vagy ha éppen egy „unalmas” szabályzatot kellett elkészítenie. Sőt. Tudod – magyarázta- én soha nem a kihívást látom ebben, hanem a lehetőséget.

Vajon milyen lehetőséget láthatott a számviteli politikában?

Nos, ha valami rejt magában sok-sok lehetőséget, hát az a számviteli politika!

A vállalkozás könyvelési stratégiája – az, hogy a törvény adta választási lehetőségek közül melyekkel él – szoros kapcsolatban áll adózás előtti eredményével, az osztalék nagyságrendjével, amelyre a tulajdonosok számíthatnak, a bevételeit meghatározó árképzésével (mondjuk az értékcsökkenési leírás választott módszere befolyásolja, miként jelenik meg e tétel az önköltségben).

A további – „Magyar Közlöny ízű” – észosztás helyett, nézzünk néhány gyakorlati példát, amelyekben fontos szerepe van annak, hogy a vállalkozás mit írt és mit nem, a számviteli politikájában.

A Peches és Fiai Bt veszteséges, és ez nem az első negatív eredménnyel végződő üzleti éve. Ezért a saját tőkéje is veszélyben van, a most záruló év veszteségével már negatív lesz a cég saját tőkéje.

Most azon tűnődik az ügyvezető, hogy kikerülhető-e (kötelező-e) minden évben elszámolnia a társaságnak az értékcsökkenési leírást – az összeg nagysága miatt komoly veszteséget jelent.

Az óvatosság számviteli alapelvből egyértelműen következik: az értékcsökkenéseket, az értékvesztéseket és céltartalékokat el kell számolni, függetlenül attól, hogy az üzleti év eredménye nyereség vagy veszteség.

Nem tudjuk, hogy a társaság veszteségét mi okozza. Az is lehet, hogy az árképzésben kell keresnünk a megoldást. Lehetséges, hogy az eladási árak túlságosan alacsonyak, de az is előfordulhat, hogy azok követik az ágazatban szokásos összeget, de a cég valamilyen okból kifolyólag drágábban állítja elő termékeit, szolgáltatásait.

Ez utóbbinak is sokféle oka (drágább beszállító, sok selejt, stb.) lehet, de kereshetjük a „bűnöst” a társaság amortizációs politikájában is. Jelesül, a választott módszer nem tükrözi azt a valóságot, azt az ütemet, ahogyan a befektetett eszközök ténylegesen átadják értéküket az általuk előállított termékeknek, szolgáltatásoknak.

Ha ez a helyzet, akkor lehetőség van az eddig alkalmazott eljárás megváltoztatására (természetesen a számviteli politikát is át kell írni ilyenkor).

A törvény szerint, ha az évenként elszámolásra kerülő értékcsökkenés megállapításakor (megtervezésekor) figyelembe vett körülményekben (az adott eszköz használatának időtartamában, az adott eszköz értékében és a várható maradványértékben) lényeges változás következett be, akkor az Szt. 53. §-ának (6) bekezdése alapján a terv szerint elszámolásra kerülő értékcsökkenés megváltoztatható, de a változás eredményre gyakorolt hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni.

Ha például az adott tárgyi eszköz kihasználása jelentősen csökkent, és emiatt az eszköz várható élettartama dokumentáltan megnő, illetve a maradványértékként kimutatott várható eladási ár magasabb összegű lesz, akkor az élettartam növekedése, a maradványérték beállítása, illetve emelése miatt az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenés összege csökken.

Ha – mondjuk – a példaként hozott társaságnál is ez a helyzet -, akkor a jelenlegi körülmények között már „hibás” amortizációs politika miatt túlzott mértékű értékcsökkenési elírás jelenik meg a termék (szolgáltatás) önköltségében, alaposan megdézsmálva az árrést is.

Ahogy már említettem, az elszámolandó értékcsökkenés összegéről való döntés a számviteli politika része, így megváltoztatásához a számviteli politikát kell módosítani (a módosítás azonban nem lehet visszamenőleges, nem vonatkozhat az előző év/ek/re).

Lépjünk tovább – más cég, más probléma!

A Nagyratörő Kft a számviteli politikájában 2017 végéig 30 000 Ft-ban határozta meg a kis értékű tárgyi eszközök maximális értékét. 2017-ben a társaság konszolidálási kör részesévé vált, amelyben a részt vevő társaságok 100 ezer forintban határozták meg a kis értékű tárgyi eszközök határértékét.

2018-tól a társaság is ezt követi. A tárgyieszköz-állományának van azonban olyan része, amely 30 és 100 ezer forint közötti bekerülési értékű tárgyi eszközöket tartalmaz, évenkénti terv szerinti értékcsökkenési leírással.

A cég tulajdonosai most azon gondolkodnak, hogy a tárgyieszköz-állomány 30 és 100 ezer forint közötti bekerülési értékű részét átminősíthetik-e – konszolidációs összehasonlíthatósága érdekében – a 2018-tól hatályos számviteli politikai döntésnek megfelelő kis értékűvé, azaz azok nettó értékét az egyéb ráfordítások között elszámolhatják-e?

Első lépésben azt kell megvizsgálnunk, hogy maga az a döntés jogszerű volt-e, hogy a társaság a számviteli politikájában 30 ezer forintban határozta meg a kis értékű tárgyi eszközök határértékét. Ugyanis a számviteli törvény – jellemzően – nem ad arra lehetőséget, hogy a jogszerűen hozott döntést a társaság később visszamenőlegesen megváltoztassa, azaz módosítsa a kis értékű tárgyi eszközök határértékét.

Egyebekben annak nincs akadálya, hogy az anyavállalat konszolidációs számviteli politikájához igazodóan, a konszolidált beszámolóhoz történő adatszolgáltatásnál a szóban forgó kis értékű tárgyi eszközöket figyelmen kívül hagyja. Erre az egyedi beszámoló készítése során azonban nincs lehetősége.

Ha a társaság vezetősége úgy ítéli meg, és ezzel a könyvvizsgáló egyetért, hogy a 30-100 ezer forint közötti bekerülési értékű tárgyi eszközök állományban tartása nem biztosítja a megbízható és valós összképet, akkor az Szt. 4. §-ának (4) bekezdése alapján eltérhetnek az előzőekben leírtaktól, a törvény fentebb citált (4) bekezdésben előírtak figyelembevételével.

Ez a példánkban említett „problémás” tárgyi eszközök nettó értékét terven felüli értékcsökkenésként való elszámolását jelenti, azzal, hogy annak összegével a társasági adó alapja megállapításához az adózás előtti eredményt növelni kell.

Most nézzük meg az a helyzetet, amelyet némi túlzással úgy címkézhetnénk fel, hogy „kincs, ami nincs”.

A Picuri Bt mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. Ezzel most az a gondja, hogy nem kötelezett számviteli politika készítésére. Tulajdonosaiban most felmerült a kérdés, hogy ha emiatt- ezen típusú beszámoló választása esetén – az eszközök értékcsökkenésének elszámolásakor maradványérték nem állapítható meg, akkor hogyan kell eljárniuk a már az előző években megállapított maradványértékek kezelése során,

A választott leírási kulcsok továbbra is alkalmazhatók, vagy át kell térniük a társasági adó szerinti kulcsokra?

Nos, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról a 398/2012. (XII. 20.) Kormányrendelet rendelkezik.

A Korm. rend. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a mikrogazdálkodó számviteli politikát nem készít. Mivel az Szt. 14. §-ának (5) bekezdése szerint a számviteli politika keretében el kell készíteni a leltárkészítési és leltározási, az értékelési, az önköltség-számítási, a pénzkezelési szabályzatot, a kormányrendelet hivatkozott előírása alapján a mikrogazdálkodó mentesül ezen szabályzatok elkészítése alól is. Sőt a kormányrendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján mentesül a számlarend-készítési kötelezettség alól is, ha főkönyvi elszámolásait a Korm. rendelet 3. melléklete szerinti számlatükör szerint vezeti.

A kormányrendelet 14. §-ának (1) bekezdése felsorolja azokat a tételeket, amelyeket a mikrogazdálkodói beszámolót első üzleti évre készítő vállalkozónak az adott üzleti év első napjával az eszköz- és forrásszámlákról ki kell vezetnie.

Az ennek megfelelő nyitó tételek között tárgyi eszközök, immateriális javak maradványértéke nem szerepel. Azaz a (2) bekezdés szerint a mikrogazdálkodói beszámolót első üzleti évre készítő vállalkozó üzleti évének első napján állományban lévő immateriális javak, tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenését az állományba vételkor meghatározott módon, az Szt. szabályai szerint kell elszámolni.

Mindezekből az is következik, az állományba vételkor meghatározott leírási kulcsokat a továbbiakban is alkalmazni kell, és így a maradványértéket sem kell kivezetniük, nem kell áttérniük a Tao-tv. szerinti leírási kulcsok alkalmazására.

Ebben az esetben is érvényes, hogy az Szt. 53. §-ának (5) bekezdésében rögzítettek alapján a terv szerint elszámolásra kerülő értékcsökkenés megváltoztatható.

A jól átgondolt, megfontolt számviteli politika melletti végső érvként álljon itt annak a cégnek az esete, amelynek a devizaárfolyamokkal gyűlt meg a baja.

A Csavargó Kft. Ausztriában vett fel beruházási hitelt, ezért ott is kellett nyitnia bankszámlát. A társaság könyvelője szerint – és ezt könyvvizsgálójuk is megerősítette -, ezt nem lehet másként könyvelni, csak a gazdasági események aznapi árfolyamának alkalmazásával, amikor a pénz befolyt, amikor a számláról kifizetés történt.

Ez a külföldi bankszámla euróban egyezik a könyveléssel, de itt is – az ügyvezető álláspontja szerint – alkalmazni kellene a FIFO vagy az átlagár módszerét, különben nagyon torz lehet az árfolyam-különbözet.

Kinek van igaza?

A külföldön megnyitott bankszámlát forintban ugyanúgy kell vezetni, mint a Magyarországon megnyitott deviza-betétszámlát. A bankszámla vezetését érintően az Szt. 60. §-ának előírásaiból kell kiindulnunk.

Az említett szakasz (1) bekezdése alapján a külföldi pénzértékre szóló, eurós beruházási hitelt a folyósítás napjára vonatkozó, a kft. által választott deviza- (euró-) árfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásokba felvenni.

Amennyiben az eurós beruházási hitel törlesztéséhez, kamata megfizetéséhez eurót forintért vásárolnak, az így vásárolt eurót a fizetett forintösszegben kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni, a nyilvántartási árfolyamot a forintban fizetett összeg és a vásárolt euró hányadosaként kell megállapítani. (Az így megállapított euró-árfolyam biztosan eltér a vétel napján érvényes választott euró-árfolyamtól!)

A devizaszámlákhoz kapcsolódóan pedig a deviza csökkenését alapvetően a bekerülési árfolyamon kell forintban elszámolni, akár devizabetétről, akár devizakötelezettségről (devizahitelről) van szó.

A társaságnak kell a számviteli politikája keretében eldöntenie, hogy a deviza csökkenését milyen bekerülési devizaárfolyamon számolja el.

Ez lehet a tényleges bekerülési árfolyam, lehet a tényleges bekerülési árfolyamok súlyozott átlaga (minden deviza bekerülése után az átlagot ki kell számítani), és lehet a FIFO módszer is, amikor a legkorábban beérkezett (ek) et tekintjük a felhasználtnak (pontosabban elköltöttnek).

Az azonban nem szabályos (az Szt. szerint), ha a deviza csökkenését a csökkenés napjára vonatkozó, a cég által választott devizaárfolyamon számítják át forintra. Fontos, hogy az árfolyam-különbözet nagysága elsősorban attól függ, hogy a devizatételek bekerülésekor érvényes, választott devizaárfolyamok miként alakulnak.

A számviteli törvény sok, egyéb lehetőséget is rejteget az értő olvasó számára. Ezekről egy másik cikkemben lesz majd szó.

A cikket Sinka Júlia okleveles adószakértő, közgazdász írta, aki a Kamu és gyémánt – a könyvelés a cégtulajdonos szemével című könyv szerzője.

---