A könyvvizsgáló szerepe a pályázati projektekben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások fejlesztési lehetőségeinek fontos forrásai az uniós és hazai költségvetési támogatások. A pályázóknak nemcsak azzal kell szembesülniük, hogy a pályázható források köre és elszámolási szabályai folyamatosan változnak, hanem a projektek előkészítése és megvalósítása során is számos finanszírozási és adminisztratív feladatot kell megoldaniuk. A Számviteli Tanácsadóban megjelent cikk azt mutatja be, hogy egy könyvvizsgáló végzettséggel rendelkező szakértő a pályázati rendszer mely pontjain tud bekapcsolódni a megvalósítás folyamatába.


Könyvszakértői közreműködés a projektek megvalósításában

A támogatással finanszírozott projekteknek a támogatási szerződésben vállalt feltételrendszernek megfelelően kell megvalósulniuk. Ha a pályázat nem ír elő könyvvizsgálói közreműködést, és a nyertes pályázónál választott könyvvizsgáló sem működik, akkor a projekt pénzügyi és ügyviteli megvalósítása a pályázóra van bízva. Természetesen a pályázó vállalkozás ekkor is dönthet úgy, hogy a projektmegvalósítás folyamatában könyvvizsgáló közreműködését veszi igénybe. Ebben az esetben a könyvvizsgáló mint speciális pénzügyi-gazdasági képzettséggel rendelkező szakértő vesz részt a projektmegvalósításban és nem mint választott könyvvizsgáló.

Könyvvizsgálói közreműködés a projekt szintű ellenőrzésnél

Az uniós támogatások pályázati kiírásai gyakran írják elő teljesítendő pályázati követelményként a független könyvvizsgáló közreműködését a projektek megvalósításában. Az esetek többségében az uniós támogatások ellenőrzése nem minősül könyvvizsgálatnak a hagyományos értelemben, hiszen ilyenkor a könyvvizsgálat elsősorban a forrást biztosító támogató, nem pedig a tulajdonosok és hitelezők érdekében történik.

A projekt szintű ellenőrzésnél a könyvvizsgáló a támogató által meghatározott és kijelölt ellenőrzési feladatokat végzi el, amely kiírónként és támogatásonként változó lehet. A könyvvizsgáló az ellenőrzést ezekben az esetekben a 800. (Speciális szempontok – Speciális keretelvekkel összhangban készített pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatai) vagy a 4400. (Megbízás pénzügyi-számviteli információk megállapodás szerinti vizsgálatának végrehajtására) könyvvizsgálói standardokra támaszkodva végzi el.

Pappné dr. Nagy Ilona cikke teljes terjedelemben a Számviteli Tanácsadó 2012/3. számában olvasható.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A pénztárérték-változáshoz kapcsolódó adóalap-korrekciók a kisvállalati adóban (I. rész)

Bár a kisvállalati adóban 2017. január 1-je óta már nem a pénzforgalmi szemlélet érvényesül az adóalap meghatározása során, mégis létezik olyan korrekciós tétel, amely a pénzmozgáshoz, a pénztár nyitó és záró értékéhez kapcsolódik, és „páros” formában szerepel a jogszabályban (tehát van adóalap-növelő-, és csökkentő verziója is, a pénztárérték változásának előjelétől függően).

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.