Egyeztettek az új bérszámfejtési rendszerről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Államkincstár elnöke pénteken egyeztetett a Munkástanácsok vezetőivel a költségvetési intézményeknél, szerveknél alkalmazott új bérszámfejtési rendszerről, a kincstár és a szakszervezet vezetői megállapodtak abban, hogy az érdekképviseleti vezetők ismertetik a szakszervezeti tagokkal az új rendszer lényegét, felmérik a panaszokat.


Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke a megbeszélés után tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a kincstár a költségvetési szervek körében egy korábbi 13 évig működő rendszert cserélt le, és mint minden új rendszer bevezetése során kisebb-nagyobb gondok adódhatnak. 

Kiemelte: miközben a kincstár csaknem 900 ezer költségvetési körben dolgozó alkalmazott bérszámfejtését végzi el, az új rendszerre való átállás során eddig mindössze 238 panaszt jelentettek be az interneten keresztül a kira.info@allamkincstar.gov.hu email címre.

Dancsó József elmondta: az államkincstár országszerte 13 ezer különböző költségvetési intézmény számára végez szolgáltatásokat, így például egyebek mellett bérszámfejtést is. Kiemelte: a cél az, hogy minél átláthatóbb legyen a bérszámfejtési szisztéma, amely nagyban közelített a versenyszféra cégeinél alkalmazott bérszámfejtési rendszerekhez. 

Próbálja ki most ingyenesen a

Munkajog és a Bérszámfejtés Navigátort

A Munkajog Navigátor folyamatábrák segítségével követi végig az egyes jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezáró lépésekig, míg a bérszámfejtés Navigátor a bérszámfejtési kérdések megválaszolásában lesz biztos támasza.

A folyamatábrákból egy kattintással eléri a kapcsolódó jogszabályokat, iratmintákat, döntvényeket és kommentárokat.

KIPRÓBÁLOM >>

A rendszer egyik legnagyobb szakmai újítása a tárgyidőszaki számfejtésre történő átállás, mely szerint a kincstár a hónap utolsó munkanapján végzi a számfejtést és állítja elő az utalási állományokat – ismertette az államkincstár elnöke. A munkabér indítását, mint ahogyan eddig is, az intézmények végzik saját banki számlájukról, ha megfelelő fedezet áll rendelkezésükre – fűzte hozzá.

Az érintetteknek valamennyi intézményben az adott hónap 5. napjáig, a közalkalmazottaknak és a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkozottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke nagyra értékelte azt a lehetőséget, hogy a szakszervezeti vezetők betekinthettek a kincstár szakmai munkájába, a több százezer alkalmazottat érintő bérszámfejtés menetébe. Arról is elismerően szólt, hogy Dancsó József felajánlotta számukra a további egyeztetések, párbeszédek lehetőségét. 

Palkovics Imre rámutatott: a megbeszéléseken világossá vált, hogyan működik az egész rendszer, ennek alapján tájékoztatják majd a szakszervezeti tagokat. Fontos, hogy a bérjegyzékek áttekinthetőek legyenek, közérthetően kapják kézhez a dolgozók – húzta alá a szakszervezeti vezető.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.