Könnyebb osztalékelőleget fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb adminisztrációval lehet osztalékelőleget fizetni az idén hatályba lépett szabályok alapján akkor is, ha a gazdálkodó szervezet tulajdonosai korábban, a beszámoló elfogadásakor nem szavaztak meg osztalékot, vagy valamiért utólag válik szükségessé az osztalékfizetés – írja friss blogbejegyzésében az RSM DTM tanácsadó cég.


Osztalékelőleget eddig csak közbenső mérleg alapján lehetett kifizetni, amelyet kötelező könyvvizsgálat esetében a könyvvizsgálónak is jóvá kellett hagynia. A friss szabályváltozás nyomán a számviteli törvény szerinti beszámoló mérleg-fordulónapját követő 6 hónapon belül az adott évre szóló beszámoló alapján is lehet osztalékelőleget fizetni – olvasható a bejegyzésben.

Az osztalék elsődlegesen a tárgyévi adózott eredményből származik. Amennyiben a társaság rendelkezik szabad eredménytartalékkal, akkor döntése alapján az adózott eredményt azzal kiegészítheti. A kifizethető osztalék maximális összege tehát az eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredmény.

Az osztalék kifizetés mértékét befolyásolja továbbá a számviteli törvény által definiált korlát. Maximális osztalékot a társaság legfőbb szerve akkor hagyhat jóvá, ha az osztalék figyelembevétele után a lekötött tartalékkal és az értékelési tartalékkal csökkentett saját tőke összege (vagyis a korrigált saját tőke) nem csökken a társaság jegyzett tőkéje alá.

Az eredménykimutatásba az osztalékról szóló döntésnek megfelelően kell beállítani az értékeket: eredménytartalék-igénybevételként az eredménytartalékból az osztalékra igénybe vett összeget, jóváhagyott osztalékként az adózott eredmény és a figyelembe vett eredménytartalék együttes összegét.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.

2024. május 8.

Kisokos a selejtezésről

A selejtezésre vonatkozó részletes szabályok önálló selejtezési szabályzatban, illetve a leltározási és leltárkészítési szabályzat részeként is kialakíthatók a vállalkozás méretétől, összetettségétől, az eszközállomány nagyságától függően.