Nem jön több felesleges ügyfélkapu-üzenet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-jétől a közigazgatási perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás. Ennek a fejlesztésnek azonban az a kellemetlen következménye lett, hogy a számvitellel foglalkozó szakemberek hirtelen több száz felesleges üzenetet kaptak az Ügyfélkapu rendszertől, mely egyik napról a másikra többszörösére növelte adminisztratív teendőiket. A probléma megoldására az érintettek, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének részvételével egyeztetést kezdeményeztek a NISZ-szel, és sikerült megnyugtató megoldást találniuk a problémára.


Július 1-jétől a fentnevezett jogalanyok a fővárosi és megyei kormányhivatalok és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által hozott döntésekkel szemben csak elektronikusan nyújthatnak be keresetlevelet. Vagyis az érintettek a https://e-kormanyablak.kh.gov.hu/ honlapon keresztül elektronikus űrlap (iForm) használatával adhatják be keresetüket az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél.

Ennek – az egyébként üdvözlendő – újításnak azonban volt egy számvitellel foglalkozó szakemberek munkáját megnehezítő, kellemetlen következménye is. A könyvelők meglepve tapasztalták, hogy július 1-jétől nagyságrendekkel növekedett meg az Ügyfélkaputól érkező, számukra haszontalan értesítések száma. Ezekre a Polgári Perrendtartás jogvesztő határidőinek betartása miatt valóban szükség van a közigazgatási peres ügyekben – érkeztetési, átvételi üzenetek küldése/megkapása/olvasása – de a könyvelők számára ezek teljesen feleslegesek.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A helyzet orvoslása érdekében az Ügyfélkaput üzemeltető Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-hez fordult több civil szervezet – így a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete is. Az egyeztetéseken gyors megoldást jelentő, átmeneti és egy ügyfélbarát rendszer létrehozását célzó, hosszú távú fejlesztésekben is megállapodtak a felek. A fejlesztéseket az érintett szakmák képviselői tesztelni és véleményezni fogják.

Az átmeneti megoldás lényege, hogy a rendszerüzenetek megjelenését beállítható szűrőkkel személyre szabhatják a felhasználók. Hosszú távon pedig a minden szakma és ügyintézési típus igényeit figyelembe vevő komplex megoldásokat keresik. A hasonló esetek és az Ügyfélkapu minél inkább felhasználóbarát kialakítása érdekében a szervezetek képviselői megegyeztek abban is, hogy negyedévente egyeztetnek a rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatokról és a fejlesztésekkel kapcsolatos észrevételekről.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Szakmai partnerként és szponzorként támogatja Magyarország egyik legjelentősebb fintech cége, a Számlázz.hu a Luca Pacioli Középiskolás Versenyt, amelynek célja fiatalok számviteli, pénzügyi és adózási ismereteinek fejlesztése. A megmérettetésben a Kárpát-medencében tanuló magyar középiskolások vehetnek részt, ám nemcsak a versenyzőket, hanem a felkészítő tanárokat és a legtöbb diákot delegáló iskolát is díjazzák.

2024. április 11.

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál

A gyorsan változó gazdasági környezetben gyakoriak a cégstruktúrákat érintő változások, az átalakulások, egyesülések, szétválások, és ennek okán sokszor merülnek fel jogértelmezési kérdések a jogelőd és jogutód társaságok adókötelezettségeit illetően. Jelen cikkünkben a veszteségelhatárolás kérdéskörét vizsgáljuk beolvadás esetén.