A héten megjönnek a családtámogatási ellátások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már ezen a héten eljut a jogosultakhoz a szeptember elején esedékes családi pótlék, gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.


A közlemény szerint ezen a héten mind a bankszámlával rendelkezők, mind a postai kézbesítésben részesülők megkapják az előrehozott családtámogatási ellátásokat. A kormány reményei szerint ez nagy segítséget jelent a családoknak most, a tanévkezdés előtt.

Az előrehozott családtámogatási ellátások kifizetése mellett a családok anyagi terheinek csökkentését célozza a kormány több más intézkedése is – folytatták. Ezek közé sorolható az általános iskola első három évfolyamán tanulók számára ingyenesen biztosított tankönyvcsomag és az ingyenes gyermekétkeztetés szeptemberi kiterjesztése. Egy kétgyermekes családnál az előbbi intézkedés 20 ezer forintos, az utóbbi akár havi 15 ezer forintos pénzügyi segítséget is jelenthet – írták.

(Forrás: MTI)

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 26.

Jön a Komplex Jogviszony-Nyilvántartás

Egyszerűsítheti a jogviszonyok mindennapi ügyintézését az adóhatóság vezetésével működő konzorcium uniós támogatással létrejövő fejlesztése, a Komplex Jogviszony-Nyilvántartás (KJNY) – közölte a NAV.

2024. június 24.

Mit jelent a nyugdíjelőleg?

Sokaknak nyugdíj-igényük benyújtása után először nyugdíjelőleget állapítanak meg. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) tartalmazza.

2024. június 20.

Hogyan kérhetünk igazolást a szolgálati időről?

Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra.