Élelmiszerekkel csalt áfát egy cégláncolat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 300 millió forintos áfacsalásra derítettek fényt egy számlázási láncolat felszámolásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei. A cégláncolat fiktív értékesítési sorozattal tej és egyéb élelmiszerek magyarországi forgalmazása közben próbálta eltüntetni az áfát.


Külföldről származó, több magyar cégen átfuttatott árukészletet; főként UHT tejet, amellett trappista sajtot, kristálycukrot és étolajat is értékesített egy magyarországi hipermarketnek a revizorok által vizsgált cégcsoport. A termékeket ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozó társaságoktól szerezték be, és a számlázási láncolat kiépítésénél minél több szereplő közbeékelésére törekedtek.

A NAV adóellenőrzései nyomán egyértelműen kiderült, hogy valójában nem a számlakibocsátó társaságoktól származik az áru, azok nem is végeztek valódi gazdasági tevékenységet, közbeiktatásukra a törvénytelen áfalevonás miatt volt szükség. A látszat kedvéért a számlázási lánc tagjai például különböző raktárakat neveztek meg az árukészlet tárolási helyeként, azonban ezeken a helyeken a termékekkel senki nem találkozott, azokat ott nem tárolták, az állítólagos beszállítókat nem is ismerik. A fiktív szállítást alátámasztó gépjárművek adatai is hiteltelennek bizonyultak, például az egyik teherautó a kérdéses időszakban a NAV telephelyén volt, mert korábban már lefoglalta a hivatal.

Az eddigi adatok szerint ennek a láncolatnak a működése csaknem 310 millió forint áfahiányt okozott az államnak.

A NAV több ízben feltárt hasonló módszerekkel kárt okozó cégláncolatokat, és továbbra is kiemelt figyelmet fordít a költségvetés adóbevételeire kockázatot jelentő élelmiszerek és egyéb termékek kereskedelmére.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.