Lassabban fogyatkoztunk – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első félév végén 9 millió 941 ezer ember élt Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a lakosságszám – ha lassulva is – tovább csökkent. Az InfoTandem heti infografikája.


A születések száma nagyobb mértékben, 4,5 százalékkal nőtt az idei első félévben, mint a halálozásoké (ahol csupán 0,7 százalékos emelkedést regisztráltak), így 2011 hasonló időszakához képest valamelyest lassult a természetes fogyás. Ugyanakkor ezúttal is jóval kevesebben látták meg a napvilágot, mint ahányan távoztak az élők sorából. Így a KSH előzetes adatai szerint – a 43,6 ezer születés és a 66,8 ezer halálozás eredőjeként – összességében 23,2 ezerrel tovább fogyatkozott a magyarországi népesség. A tényleges lakosságszám ennél kevésbé, mintegy 17 ezer fővel apadt, ugyanis a nemzetközi vándorlás becsült értékei pozitív szaldót mutattak. Mindezek eredőjeként a félév végén 9 millió 941 ezer ember élt az országban.

A születésszám valamennyi régióban emelkedett, a halálozásoké viszont Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Dél-Dunántúlon némiképp mérséklődött. Ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott.

Az év első hat hónapjában 14,38 ezer házasságot kötöttek, ami 1,7 százalékos visszaesésnek felel meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.