Varga: újabb adócsökkentések jönnek jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adócsökkentésről és a feketegazdaság elleni harcról nyilatkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek. Csökken jövöre a járulék, nő a kétgyermekesek családi kedvezménye,csökken a kiva kulcsa. 2018. július 1-jén életbe léphet az online számlázás rendszere, a cégek számlázóprogramjai elektronikus úton elküldik majd az adóhivatalhoz a legfontosabb adatokat.


A tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás eredményeként 2018-ban újabb két százalékkal mérséklődik a munkáltatók adó- és járulékterhe – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Varga Mihály. A nagyjából kétszázmilliárd forintos kiengedést már korábban törvénybe foglalta az Országgyűlés, akárcsak a két gyermeket nevelők kedvezményét – tette hozzá a miniszter.

Varga arról is beszélt, hogy az érintett 350 ezer szülőnél nagyjából húszmilliárd forinttal marad több jövőre. Ezekhez társulnak az újabb áfacsökkentések. Január elsejétől 18 százalékról 5 százalékra csökken az internet-szolgáltatás forgalmi adója, s a kedvezményes körbe kerül a fogyasztásra szánt hal, vagyis a halhús is. A vállalkozások számára pedig az jelenthet könnyebbséget, hogy a kisvállalati adó kulcsa egy százalékkal mérséklődik. Utóbbi lépésekkel további tízmilliárdos összegről mond majd le a költségvetés.

Az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) üzembe helyezése eddig évente 200-300 milliárd forintot hozott Varga közlése szerint. Jövőre pedig újabb elemmel bővül a feketegazdaság elleni eszköztár: 2018. július 1-jén életbe léphet az online számlázás rendszere, vagyis a cégek számlázóprogramjai elektronikus úton elküldik majd az adóhivatalhoz a vállalkozások legfontosabb adatait. Ezzel a hatóság gyakorlatilag a gazdasági szereplők teljes forgalmára ráláthat. A rendszer a tervek szerint a jövő év közepétől kötelező lesz, a tesztüzem pedig már 2017. július 1-jétől elindul, vagyis a vállalkozások hamarosan kipróbálhatják a szisztémát. Ez megfelelő felkészülési időt jelent a gazdasági szférának, hogy az átállás a lehető legkönnyebb legyen – mondta az interjúban a miniszter.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.