13 millióra emelkedik a betétbiztosítási összeghatár


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta a parlament a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénynek a betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosítását. Ennek értelmében a Betétbiztosítási Alap a befagyott betét tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb tizenhárommillió forint összeghatárig fizetheti ki kártalanításként.

A betétbiztosítási rendszerekről szóló uniós irányelv alapján az egyes betétesek összevont betéteit – befagyásuk esetén – legalább 20 ezer euró összegig kell biztosítani azzal, hogy legfeljebb 10 százalék önrész is előírható. Az irányelv átültetéseként a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény alapján az Országos Betétbiztosítási Alap jelenleg a kártalanításra jogosult személyek részére a befagyott betétek összegét legfeljebb 6 millió Ft összeghatárig biztosítja azzal, hogy a kártalanítás mértéke 1 millió forintig száz százalék, az 1 millió forintot meghaladó részre pedig kilencven százalék. A parlament által elfogadott javaslat a kártalanítás összeghatárát tizenhárommillió forintban állapította meg azzal, hogy egyidejűleg megszüntetette az önrész intézményét. Devizabetét esetén a kártalanítás összegének,
valamint a fenti összeghatárnak a megállapítása – a kifizetés időpontjától függetlenül – a betét befagyása napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon történik.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.