141 ezret keres az átlagmagyar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal nőttek éves szinten az év első két hónapjában – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Februárban 5,9 százalékos volt az éves infláció, így a reálkeresetek csökkentek. A költségvetési szférában teljes állásban dolgozók 59 százaléka kapott bérkompenzációt.


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 217 800 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 225 200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 202 000 forint volt. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7, a költségvetési szférában 1,7 százalékkal nőttek.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt 440 700 forint átlagos bruttó keresettel, ezt az információ és kommunikáció követte 399 700 forinttal, majd az energiaipar 338 700 forinttal.

Az év első két hónapjában a költségvetési szférában teljes munkaidőben dolgozók 59 százaléka átlagosan 10 700 forintot kapott az adó- és járulékváltozások ellentételezésére.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 140 800 forint volt, 2,5 százalékkal magasabb az előző évinél. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké átlagos nettó keresete 99 000 forint, a szellemi foglalkozásúaké 182 700 forint volt – derül ki a KSH friss adataiból.

Részletes adatokat itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.