18 milliárdos pénzmosást derített fel a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli pénzügyi nyomozói 18 milliárd forint kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosásával gyanúsítják egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagját – közölte a szervezet sajtóreferense.


Hideg-Göblyös Rita tájékoztatása szerint a társaságot egy Budapesten élő egyiptomi férfi és magyar társa irányította. A tagok Hollandiából és Németországból éveken át autóba rejtve hoztak kábítószer-kereskedelemből származó pénzt Magyarországra. Az összegeket később Szlovákiában bankszámlákra fizették be, majd távol-keleti országokba utalták át.

Emellett a bűnszervezet Ukrajnából és Szerbiából származó adózatlan cigarettát vásárolt Magyarországon, az árut az Európai Unió országaiban adták el. A cigarettát rejtekhelyes kisteherautókkal, családi utazás látszatát keltve, vagy dupla hátfalú kamionokkal szállították.

A gyanú szerint a pénzmosásban 18 milliárd forint értékű valuta fordult meg az elkövetők keze között, az illegálisan forgalmazott cigaretta értéke pedig csaknem 780 millió forint.

Az ügyben több akció keretében szereztek be a bizonyítékokat és foglaltak le ingatlanokat, autókat, bankszámlákat a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói. A bűncselekmény nemzetközi szálait többek között az Europol bevonásával derítették fel.

A 36 gyanúsítottnak bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek – ismertette a sajtóreferens. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]