2006: az szja nőtt, a társasági adóbevétel nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többen több adót vallottak be tavaly, mint 2005-ben – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) csütörtök délutáni tájékoztatóján.

Az adatok szerint az szja-bevallók száma 4,3 millióról 2006-ra 4,4 millióra emelkedett. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az önbevallók száma közel egy millióval nőtt, a munkáltatóval pedig mintegy 900 ezerrel kevesebben számoltak el tavaly, mint 2005-ben. Erősen érezteti tehát a hatását a bevallással kapcsolatos szabályok szigorítása.

Az összevont jövedelmek értéke tavaly 613 milliárd forinttal 6 942 milliárd forintra emelkedett, a bevallók száma 94 ezerrel nőtt. Érdekes adat, hogy 2006-ban az összevont jövedelmet bevallók több, mint negyede, 1 207 000 adózó az éves minimálbérnek megfelelő vagy annál alacsonyabb adóalapot tüntetett fel a bevallásában. A kedvezmények értéke tavaly összességében csökkent: 16 milliárd forinttal 399 milliárd forintra mérséklődött. A legjelentősebb, 64 milliárd forintos visszaesés a családi kedvezmény terén következett be. A jövedelmek után tavaly 1 456 milliárd forintot, az előző évinél 134 milliárd forinttal magasabb összeget fizettek be az adózók. Igaz, a pénzromlás ütemét figyelembe véve ez csupán 2-3 százalékos reálnövekedésnek felel meg.

A társas gazdálkodók összes bevétele 62 026 milliárd forint volt tavaly, ami közel 15 százalékkal haladja meg az előző évit. Ettől alig maradt el a költségek és ráfordítások növekedési üteme: ezek összege tavaly meghaladta a 60 023 milliárd forintot. Az adózás előtti eredmény 2005-höz képest 96 milliárd forinttal 3 472 milliárd forintra emelkedett. Ezután a cégek 373 milliárd forintnyi társasági adót fizettek be, ami 12,26 százalékos átlagos adóterhelésnek felel meg. Ez 2005-ben alacsonyabb, csupán 12 százalék volt. A tavalyi adó mértéke alig, csupán 1,5 százalékkal haladja meg a 2005-ös évit, miközben a bevallók száma tizedével nőtt. Minden bizonnyal a szigorítások hatását mutatja, hogy tavaly jelentősen csökkent a veszteséges vagy nullszaldós cégek száma.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.