Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
A szabolcsi szeszfőzde melléképületeinek betonpadozatai alatt találtak rá az italra.
Több mint huszonötezer liter illegálisan előállított pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családi vállalkozás ingatlanain – közölte a hatóság sajtóreferense.
Simon Béla közleményében azt írta, a nyomozók bűnügyi információkra alapozva ellenőrizték a helyi szeszfőzde üzemeltetőjének és családtagjainak ingatlanait. A melléképületek betonpadozatai alá rejtve többezer literes tartályokban, illetve egy udvarban parkoló autóban, különböző űrméretű műanyag flakonokban bukkantak rá a 150 millió forint értékű szeszre.
A NAV munkatársai megállapították, hogy az ismeretlen összetételű, illegális úton előállított többféle röviditalt mesterséges pálinkaaromákkal ízesítették, a keverékek alkoholtartalma ötven százalék volt – ismertette a sajtóreferens.
Simon Béla megjegyezte, a rejtekhelyül szolgáló épületek közül volt, amely legálisan pálinkafőzdeként üzemelt, más vállalkozás viszont hivatalosan kutyapanzióként működött. Utóbbi ingatlan mellékhelyiségeiben száz gramm marihuánát is találtak a pénzügyőrök, akik a kábítószer birtoklása miatt értesítették a rendőrséget.
A nyomozók a családfőt előállították, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indítottak ellene eljárást.
(MTI)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.
A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.
Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!