Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összesen 271 millió forintnyi adócsalásra derített fényt két esetben a vám- és pénzügyőrség nyomozó szolgálata.
Az első esetben az – egyelőre ismeretlen elkövető ellen – adócsalás, számvitel rendjének megsértése és magánokirat-hamisítás a gyanú.
A nyomozás során a pénzügyőrök megállapították, hogy egy törökbálinti kft. 2006. január és 2006. március között nyolc alkalommal fogadott be a könyvelésébe cukortermék vásárlását igazoló fiktív számlákat.
Cselekményével a gazdasági társaság több mint 20 millió forint áfával rövidítette meg a központi költségvetést.
A másik esetben egy budapesti székhelyű betéti társaság 251, összesen 640 millió forint értékű személygépkocsit hozott 2006-ban az országba, majd közúti forgalomba helyezés után értékesítette azokat.
A társaság nem teljesítette adóbevallási kötelezettségét és az áfát sem fizette meg, így mintegy 230 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Az adócsaláson túl 28 személygépkocsit hamis regisztrációsadó-igazolással helyeztek közúti forgalomba, így további 21 millió forintot meghaladó adóhiányt okoztak.
A nyomozás során a vám- és pénzügyőrség elfogatóparancsot adott ki Grenyó Miklós István 42 éves budapesti lakos ellen, akivel szemben már több körözés van életben.
Forrás: Világgazdaság
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!