800 éves az Aranybulla – Kincstári reformok (5. rész)


II. András kormányzati intézkedései sorában kiemelt helyet foglal el a kincstári reformintézkedések sora. Adórendszer átalakítása, pénzverés technikájának megváltoztatása, a pénzcsere adóztatássá alakítása, kamarabérleti rendszer kialakítása, tárnokmesteri poszt létrehozása voltak ennek legfontosabb elemei.

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

(részlet az Aranybulla XXIV. cikkelyéből)

A felsorolt reformintézkedésekből az adórendszer átalakításáról – már csak terjedelmi okokból is – a későbbiekben szólunk.

II. András kihirdeti az Aranybullát – Országház, Felsőházi ülésterem (freskó, Jantyik Mátyás alkotása)

A pénzverés technikája

Az Aranybulla XXIII. törvénycikke szól magáról a pénzverésről:

XXIII. törvénycikk: az uj pénzről

Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától husvét napjáig.

1. § És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.

A meglehetősen szűkszavú rendelkezések tulajdonképpen sajátos ígéretekként értelmezhetőek. A király vállalja, hogy csak évenként veret új pénzt, ami annak ígéretét is jelenti, hogy a kötelező pénzcsere során felszámított illetéket (kamara haszna) csak évenként alkalmazza. A másik vállalásában a pénzek értékére tesz vállalást.

Mindkét vállalásról bővebben is szólni kell!

II. András uralkodása idejéből meglehetősen sokféle pénzlelet maradt fenn. Ez nem annyira a sokszori pénzverésre utal, sokkal inkább arra, hogy pénzt több helyen is vertek Magyarországon. Biztonsággal csak az jelenthető ki, hogy Esztergomban volt pénzverés, a többi helyszínre legfeljebb csak utalásokból és a vert pénzek minőségéből, éremképeiből lehet következtetni.

A XIII. század első évtizedeiben kezdtek áttérni a korábbi poncolásos technikáról a vésett technikára. Mit is jelent ez?

A poncolásos technika azt jelentette, hogy a verőtövekben az éremképet különböző alakú – pont, nyíl, körív, különböző hosszúságú vonalak, stb. – úgynevezett ponctűk beütésével alakították ki az éremképet. Ez a technika csak korlátozottan volt alkalmas a betűk és egyéb rajzolatok kivitelezésére, részletesebb ábrákra nem nyújtott lehetőséget. A technikához tartozott az éremképek egyes helyein az úgynevezett sziglajelek használata. Ezeket is ponctűvel ütötték be, de sem a felirathoz, sem az egyéb rajzolatokhoz nem tartoztak hozzá. Valószínűsítik az ezzel foglalkozó kutatók, hogy azonosítási, ellenőrzési funkciót láttak el.

II. András poncolásos technikával készített obolusa. Pontszerű sziglajel található ‘8 óra tájban’.

A vésett technika esetében – erre egyértelműen utal az elnevezés – a verőtöveken véséssel állították elő a szöveget és az egyéb éremképeket. Ez a technika részletgazdag ábrák kialakítására nyújtott lehetőséget, az arcok, várak, madarak stb. már felismerhetőkké váltak. A vésett technika elterjedésével a sziglajelek is (lassan) kiszorultak a használatból.

Az átalakítás hosszabb időt vett igénybe, mivel a két technika oly mértékben eltér egymástól, hogy szinte kizárt ugyanazon szakembergárda alkalmazása.

Minden valószínűség szerint az évenkéntinél is ritkábban veretett pénzt II. András, mivel a pénzcseréből származó bevételt, a kamara hasznát helyettesítette egy új adó, amit általánosan a collecta névvel jellemeztek. Ezt az új adófajtát eredetileg azokra vetették ki, akik nem voltak hajlandóak a beváltási kötelezettséget teljesíteni. Későbbiekben már pénzverés és cserekötelezettség nélkül is kivetették ezt az adót, majd rendszeressé is tették az uralkodók.

A jó pénz verésére vonatkozó vállalás nem könnyen értelmezhető, ugyanis II. András egész uralkodása alatt jó pénzt veretett. A korábbi 0,2-0,3 grammos érmék helyett a dénár súlya 0,5-0,8 gramm volt, és a pénz ezüsttartalma is elég magas volt (ötvözésre a kopás miatt mindenképpen szükség volt). II. András király a dénárokhoz annak felét érő féldénárokat is veretett, ezek neve obulus volt.

Nem világos, hogy kire vonatkozik a „Béla király idejében” hivatkozás.

II. András előtt három Béla nevű uralkodója volt Magyarországnak:

– I. Béla, uralkodott: 1060-1063;

– II. (Vak) Béla uralkodott: 1131-1141, illetve

– III. Béla (II. András apja), uralkodott: 1172-1196.

Adódna, hogy az utalás II. András apjára, III. Bélára vonatkozik, de ez kevéssé valószínű, mert III. Béla pénzei eléggé gyenge minőségűek voltak, megpróbálkozott még a rézből való (lényegében belső érték nélküli) pénz verésével is, ami aztán elfogadás hiányában kikerült a forgalomból.

A területtel foglalkozó kutatók leginkább I. Bélára gondolnak (neki valóban jó pénzei voltak), de kétséges, hogy az akkori ismeretanyag alapján mennyire emlékezhettek a másfél évszázaddal korábban uralkodó királyra.

A lényeg mégiscsak az, hogy II. András jó pénz verését vállalta, és ezt egész uralkodása alatt be is tartotta.

II. András vésett verőtő-technikával készült ezüstdénárja

Kincstár, kamarabérlet

Első királyaink legfőbb bevételi forrása a királyi birtokokból származó jövedelem volt. Ezt egészítették ki a királynői jövedelmek (a királynőknek saját vagyonuk, birtokaik, adóbevételeik is voltak), amelyeket az uralkodók sajátjukként (is) kezeltek. Kezdetekben az adókat csak alkalomszerűen vetették ki, kevés volt a rendszeres adó.

A királyi bevételek kezelésére már Szent Istvántól kezdve működött kincstári szervezet (fiscus, camera). Ez egyszerre látta el a kincstári funkciót és a kincstári jövedelmek körüli feladatokat. A feladatkor igen széleskörű volt, a legfontosabb elemek a következők lehettek:

– nemesérc- és sóbányák felügyelete,

– pénzverés irányítása, pénzbeváltás szervezése,

– adó- és vámbevételek begyűjtése

– a király kölcsönügyeinek intézése.

II. András ennek a rendszernek az átfogó átalakítását valósította meg. Hogy mindezt céltudatosan tette, vagy ösztönösen, és kialakult belőle egy jóval hatékonyabb államigazgatási rendszer, a kutatók között is vitatott. Az eredmény szempontjából mindegy is!

A király a birtokokból származó jövedelmek helyett egyre inkább a királyi jogon szerzett jövedelmekre helyezte a hangsúlyt. Ezért is nem volt gond azzal, ha a birtokok egy részét – politikai vagy gazdasági okok miatt – elajándékozta, elidegenítette.

II. András idejéből ismertek az első kamaraispánok nevei: Gatk (1211), Sámuel (1229), Teha (1232), Marcell (1233). Gatk még valószínűleg csak a királyi kamara vezetésével megbízott vezető volt, az utóbbiak viszont már bérelték a kamarai jogokat. A bérlet alapvetően a kamara hasznának (pénzcsere illetéke) a beszedésére vonatkozott, az egyéb királyi bevételek ezt egészítették ki. Amikor az évenkénti pénzcserét helyettesítő collecta általánossá vált, ennek bérlete is bekerült a körbe. A kamarabérleti rendszer kialakítása (a legújabb kutatási eredmények alapján) 1214-16 körül történt (a korábbiakban ezt későbbre datálták).

A kamarabérlők sokszor muszlimok vagy zsidók voltak, akik – vallási, történelmi okok miatt – ellátták a keresztény világban a pénzügyekkel kapcsolatos teendőket.

Nagy valószínűséggel Sámuel eredetileg muszlim volt, aki felvette a keresztény hitet. Az esztergomi érsekkel való összetűzését követően (az érsek szentföldi zarándoklatra kötelezte) a főpap kiátkozta Sámuelt.

Teha bizonyosan zsidó volt.

A báróknak és a főpapoknak nemigen tetszett, hogy muszlimok (szaracénok, izmaeliták) és zsidók is ilyen fontos tisztségekbe kerülhettek. Maga a pápa is több alkalommal jelezte emiatti rosszallását II. András király felé.

Ennek hatására kerülhetett be az Aranybullába a tisztségviselésre vonatkozó előírás:

XXIV. törvénycikk: hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

Az előírás ugyan bekerült, de ez a királyt nem különösebben érdekelte, a kamarabérlők között a továbbiakban is muszlimok és zsidók is voltak.

Két olyan további rendelkezése is van az Aranybullának, amelyek a kincstári érdekeket emelik ki:

IV. törvénycikk: hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen

1. § Ha pedig testamentom nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.

XXV. törvénycikk: a sóról

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.

Az új kincstári rendszer mellett szükségessé vált a működés ellenőrzése is. Erre a feladatra hozták létre a tárnokmesteri tisztséget, aki általában a bárók közül került ki és a király bizalmasa volt. A tárnokmesteri tisztség 1214-től létezett Magyarországon.

Hogy mennyire kiemelt volt a tárnokmesteri tisztség, jól mutatja, hogy egy akkori méltóságlista a nádor, a bán, a vajda, az udvarispán (országbíró) mellett a tárnokmestert tünteti fel.

Az Aranybulla kihirdetése (Peter Johann Nepomuk Geiger litográfiája, 1842)

Mennyire volt „szegény” király II. András?

Amikor II. Andrást birtoknélküli, vagyontalan királyként írták le (Hóman Bálint és más tudósok), akkor általában a következő, II. András király III. Honoriusz pápához intézett levelének részletére hivatkoztak:

… azt is tudja meg Szentségtek, hogy amikor Magyarországra visszaérkeztünk, nem Magyarországot, hanem egy elgyötört, feldúlt és minden kincstári jövedelméből kifosztott [országot] találtunk, úgy hogy sem adósságunkat, amelybe zarándoklatunk kevert bennünket, megfizetni, sem országunkat előbbi állapotába visszaállítani még tizenöt esztendő alatt sem tudjuk.

A keresztes hadjáratból hazatérő király diplomáciai levele leginkább annak kifejtése, hogy II. András mekkora áldozatra volt képes azért, hogy „Krisztus ügyének bajnoka” lehessen, így azt valósnak értékelni eléggé kétséges.

Egy másik, már IX. Gergely pápának küldött levelében szintén anyagi nehézségeit ecseteli, amelyben azt indokolja, hogy miért nem tudja az egyház felé az 1233-ban kötött beregi egyezményben vállalt kötelezettségeit teljesíteni. Ez szintén egy diplomáciai levél, amelyben II. András egy olyan kötelezettségéről van szó, amelyet a király egyébként sem kívánt teljesíteni.

Jól bizonyítja az ország és az uralkodó anyagi helyzetét az, hogy a következő királyok ezt a rendszert átvették, és sokkal inkább továbbfejlesztették, mint visszaléptek volna belőle, azaz II. András király a szó szoros értelmében is gazdag örökséget hagyott utódaira.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában (Panoráma Kiadó, 1987, Budapest)

Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada (Gondolat Könyvkiadó, 1981, Budapest)

Thallóczy Lajos: A Kamara Haszna (lucrum camerae) története, kapcsolatban a magyar adó- és pénzügy fejlődésével (Weisz Mann Testvérek Bizománya, 1879, Budapest)

Tóth Csaba: Pénzek színes világa (Magyar Nemzeti Múzeum Martin Opitz Kiadó, 2020, Budapest)

Zsoldos Attila: A 800 éves Aranybulla (Országház Kiadó, 2022, Budapest)



Kapcsolódó cikkek

2022. május 20.

800 éves az Aranybulla – Megszületik a kiváltságlevél (4. rész)

Sok minden ismert az Aranybulláról, de nem kevés a bizonytalanság sem a kibocsátásával, hatásaival, utóéletével, megítélésével kapcsolatban. A kiváltságlevél szövege fennmaradt, de az talán kevésbé ismert, hogy mit jelentettek az egyes rendelkezések. Az értelmezést fordítási hibák is nehezítették.
2022. május 6.

800 éves az Aranybulla – II. András uralkodása (3. rész)

Régóta él II. András királyról az a kép, hogy gyenge kezű uralkodó volt, az Aranybullát kényszerűségből adta ki, országlása romlásba vitte a Magyarországot. Sőt, ez a katasztrofális működés előzménye és oka is volt a muhi csatában elszenvedett vereségnek. A történészeknek ma már egészen más a véleménye András három évtizedes uralkodásáról, ennek tulajdonképpen az ellenkezőjét bizonyítják.
2022. április 22.

800 éves az Aranybulla – III. Béla király pénzügyei (2. rész)

Az Aranybulla kiadása nem volt előzmények nélküli. Különösen fontosak ebből a szempontból a III. Béla és II. András királyok uralkodása alatt bekövetkezett események, illetőleg pénzügyi vonatkozások, a pénzreformok. Ebben a részben III. Béla király életét és pénzügyeit tekintjük át.
2022. április 8.

800 éves az Aranybulla – Előzmények (1. rész)

Magyarország államiságának történetében igen jelentős eseménye volt az Aranybulla 1222. évi kiadása. Az Adó Online cikksorozattal emlékezik meg a neves okiratról, különös tekintettel arra is, hogy rendelkezései között számos pénzügyekkel és adózással kapcsolatos rendelkezés is található.