9 százalékponttal csökken a német társasági adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jóváhagyta a német parlament felsőháza, a Bundesrat, a vállalatok adóztatásáról szóló tv. módosítását, mely szerint a nyereségadó 2008-től 30% lesz a mostani 39% helyett.

Egyidejűleg jóváhagyták azt is, hogy egy évvel később bevezessék a 25 százalékos tőkenyereség-adót. Jelenleg tőkenyereség a személyi jövedelmek között adózik Némtországban, az adó mértéke elérheti a 42 százalékot.

A német adóreform keretében elhatározott adómérsékléssel elsősorban a vállalatok versenyképességét szeretné javítani Angela Merkel kancellár kormánya, vonzóvá akarja tenni Németországot a befektetők számára, és azt is reméli, hogy a német vállalatok a jövőben inkább otthon, és nem külföldi érdekeltségeik révén fizetik társasági adójukat.

Az adócsökkentés a vállalatoknak nagyjából 5 milliárd euró könnyebbséget jelent 2008-tól, az állam pedig elvileg 30 milliárd euró bevételtől esne el, de ebből 25 milliárdot be tudnak szedni az adóalap növelésével: csökkentik majd a kamatfizetés levonásának lehetőségét a vállalati profitból.

Németországban a vállalatok által fizetett adóban a nyereségadó mellett a helyi adók is benne vannak, úgyszintén a kelet-németországi újjáépítést szolgáló szolidaritási adó. A német parlament alsóháza, a Bundestag (szövetségi gyűlés) május 25-én hagyta jóvá az adótörvények módosítását.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.