93 ezer forintra emelkedhet a minimálbér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eredetileg tervezett 92 ezer forint helyett ezer forinttal több lehet a jövő évi minimálbér – értesült a Napi Gazdaság. A garantált bérminimum 108 ezer forintos összege várhatóan nem változik.

Jövő hétfőn összeül a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Parragh László, az MKIK elnöke és az NGTT gazdasági oldalának soros elnöke. Az előzetes napirend szerint a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum összegéről, valamint a bérkompenzáció módjáról szóló kormányrendeletekről egyeztetnek a tagok, emellett a testület folytatja az egészségügyi rendszer átalakítási koncepciójának tárgyalását.

A Napi Gazdaság információi szerint a minimálbérről szóló kormányrendelet már elkészült, ebben a kormány 92-ről, 93 ezer forintra emelte a jövő évi kötelező legkisebb kereset összegét. Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a munkavállalói egészségbiztosítási járulék tervezett jövő évi emelése indokolta, hogy a nettó érték szinten tartása érdekében emeljék az összeget. A garantált bérminimum összege változatlanul 108 ezer forint lesz. A lap információ szerint a bérkompenzációról szóló rendelet még készül.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.