A Fidesz egykulcsos adót tervez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A családi jellegű, egykulcsos jövedelemadózás lesz a Fidesz készülő gazdasági programjának egyik hangsúlyos új eleme.

A pártban, különféle műhelyekben most formálódik és a tervek szerint szeptemberre készülne el a „szokásos” vitairat gazdasági fejezete. A Fidesz továbbra sem pártolná az egységes, minden adónemre kiterjedő egykulcsos adóztatást; csak az szja-ban szűnne meg a három kulcs, a helyét egyetlen – 15, 18 vagy 20 százalékos – adómérték venné át; az adóalap pedig csökkenthető lenne a gyermekek számával. A csomagban a járulékmérséklés is szerepel. „Erős adócsökkentésre” készülnek, ha kormányra kerülnek. Addig nem hirdetnek adóreformot, amíg a vállalkozókkal nem egyeznek meg annak tartalmáról, elemeiről, mert a bevételmérséklést „ellentételezni kell”, ezt az új munkahelyek létrejöttétől remélné egy leendő fiatal demokrata kabinet.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.