Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elemzői előrejelzések szerint a kisebb tőzsdei társaságok számolhatnak be nagyobb növekedésről a tavalyi egész éves profitjukat illetően.
A Mol várható eredménye év/év alapon még így is 45 százalékos növekedést hozhat, az OTP esetében a nettó profitot tekintve 20 százalék felett maradhat a mutató. Az olajpapírnál érdemes megjegyezni, hogy nem csökkent a profitra adott előrejelzések szórása, az utolsó negyedéves nettó profitvárakozásokban 35 milliárd forint van a legkisebb és a legnagyobb elemzők által becsült adat között. Az MTelekom újra profitcsökkenésről ad majd várhatóan számot. Kiugró növekedést várnak viszont néhány kisebb tőzsdei cégtől a szakemberek, a Danubiusnak, a Rábának és a Linamarnak egyaránt kedvezett az év közben gyenge, év végére pedig erősödő forint, így feltehetően mindhárom cég jelentős javulásról adhat majd számot éves szinten.
Forrás: Napi Gazdaság
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!