A külföldön vezetett számláinkat is látja a NAV


A magyar illetőségű adózók pénzügyi számláiról automatikusan érkezik információ a NAV-hoz, így az adóhaságnak van információja a Revolut számlákon elhelyezett vagyonról is. Ráadásul köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól – közölte a NAV.

A közlemény szerint aki önként és felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az számíthat arra, hogy bankszámlájára inkasszó kerül. Az adózók nagy többségét ez nem fenyegeti, hiszen Magyarországon többségben vannak a tisztességes, jogkövető állampolgárok, mások viszont abban bíznak, hogy külföldön vezetett számláik mentesülnek a hatósági eljárás alól, ami tévhit – közölte a NAV.

Kiemelték, hogy a Magyarországon egyre népszerűbb, virtuális pénztárcát kínáló Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információja az adóhivatalnak. Sőt, előfordult már az is, hogy a NAV inkasszót kért egy magyar állampolgár jelentős köztartozása miatt annak Revolut bankszámlájára a litván adóhatóságnál. A magyar költségvetést megillető összeg szinte teljes egészében meg is térült.

Adóvégrehajtási szempontból ugyanis átjárhatók az országhatárok. Nemzetközi egyezmények és uniós direktíva keretében a magyar illetőségű adózók pénzügyi számláiról automatikusan érkezik információ a NAV-hoz, amit az adóhatóság végrehajtási célokra is felhasználhat. Tavaly 87 joghatóságtól érkezett adat csaknem 870 ezer, külföldön vezetett számláról az adóhivatal tájékoztatása szerint.

Államok közötti behajtási együttműködéssel eddig csaknem 300 behajtás iránti megkeresés indult a kapott számlainformációk alapján, amely több mint 63 millió forint költségvetési bevételt eredményezett. A Revolut is szolgáltat adatokat a litván adóhatóságon keresztül, így a behajtási jogsegély alól a Revolut számlákra elhelyezett jövedelem, vagyon sem kivétel – olvasható a NAV közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]