A NAV bevallástervezetét is érdemes leellenőrizni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani – hívja fel a figyelmet az NAV.

A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-án automatikusan bevallássá válik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA-portálján már március 15. óta elérhetőek a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyva be is küldhetik. A portált a NAV honlapjáról a legegyszerűbb felkeresni – írják a közleményben.

Azoknak, akiknek tavaly ingatlan-bérbeadásból volt bevételük, most kell számot adniuk a jövedelmükről. A bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, a másik 10 százalékos költséghányad alkalmazása. A jövedelem megállapítással kapcsolatos bővebb tájékoztató elérhető a NAV honlapján, a 10-es számú információs füzetben – közölte a NAV.

Hozzáteszik, akik tavaly ingatlant adtak el, azoknak hasznos segítséget nyújt a befizetendő adó kiszámításához a NAV oldalán található kalkulátor és a 9-es számú információs füzet.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak – ha kiegészítik, pontosítják a tervezetüket – fontos, hogy mentsék a módosítást és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz. Akik papíron adják be bevallásukat – akár személyesen az ügyfélszolgálaton, akár postán – azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen – tájékoztatott az adóhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.