A transzferárazás nem egzakt tudomány – a NAV ellen döntött a Kúria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kúria egyik nemrégiben hozott ítéletével kapcsolatban közlünk gyakorlati példát arra, hogy a joghatóság megállapítása szerint a NAV eljárása jogsértő volt egy transzferárazást érintő adóellenőrzés kapcsán.

A vállalatcsoportokon belüli kölcsön- és finanszírozási ügyletek ellenőrzése évek óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célkeresztjében áll. A NAV vizsgálódása általában arra irányul, hogy a cégcsoportokon belüli résztvevők az egymás közötti ügyleteiket a szokásos piaci feltételeknek megfelelő árazással bonyolítják-e, vagy a szokásos piaci ártól eltérő, annál alacsonyabb vagy magasabb kamatmértékek alkalmazásával csökkentik az adókötelezettségüket. A közelmúltban a Kúria egy ilyen adóellenőrzéssel kapcsolatban hozott ítéletet és megállapította, hogy a NAV eljárása jogsértő volt.

A Kúria már több korábbi ítéletében is felhívta a figyelmet, hogy a multinacionális vállalatcsoportokon belül elvárás, hogy a csoporttagok az egymással kötött ügyleteiket független vállalkozások üzleti tevékenységéhez képest értékeljék, ezeket a független ügyleteket és tevékenységeket hasonlítsák össze a saját ügyleteikkel és tevékenységükkel. A transzferárazás a szokásos piaci ár elvének gyakorlati alkalmazását jelenti.

Azt azonban nem szabályozza a jog, hogy a vállalkozásoknak pontosan milyen adatok vagy adatbázisok alkalmazásával kell megállapítaniuk a szokásos piaci árat. „Évek óta bizonytalanságot jelent a vállalkozások számára, hogy milyen adatok alapján és milyen mélységű elemzések árán kell megállapítani a szokásos piaci árat. Az adóhatóság az átlagos vállalkozásnál lényegesen nagyobb adatvagyonnal rendelkezik, nemzetközi adatbázisokhoz is hozzáférése van. Ezek felhasználásával elég csak minimális mértékben módosítania a vállalkozások között irányadó áron és már az is százmilliós vagy milliárdos adókülönbözethez vezethet” – hívja fel a figyelmet a jogi szakértő.

A Kúria az újonnan hozott ítéletében leszögezi, hogy a transzferár meghatározásához elérhető adatok a gyakorlatban lehetnek hiányosak, nehezen értelmezhetők, beszerzésük bizalmi okok miatt nehézségekbe is ütközhet. Ezért a szokásos piaci ár elvének gyakorlati alkalmazása során a cél mindig a szokásos piaci ár megbízható adatokon alapuló, elfogadható becsült értékének a meghatározása. A szokásos piaci ár megállapításának „becsült” jellege azt eredményezi, hogy a transzferár kialakítása soha nem egzakt cselekmény, ahhoz mind a vállalkozás, mind a NAV részéről a realitás keretein belül mozgó bizonyítási cselekmények szükségesek.

A Kúria döntése iránymutató a jövőbeni NAV ellenőrzések számára, mert egyértelművé teszi, hogy a vállalkozásokat csak a realitás keretein belül terheli a szokásos piaci ár megállapításának kötelezettsége. A NAV az így kialakított árat nem módosíthatja még akkor sem, ha további adatok felhasználásával precízebben tudná meghatározni a szokásos piaci ár mértékét.

Az ítélet gyakorlati jelentőségét növeli, hogy 2023. január 1-től már a helyi iparűzési adó szabályozásban is megjelenik olyan elvárás, hogy a cégcsoporton belüli árak transzferárazási célú dokumentálására sor kerüljön. Az új szabályok értelmében csak abban az esetben van lehetőség a vállalkozás számára, hogy transzferár-korrekció jogcímén csökkentse a helyi iparűzési adó alapját, ha rendelkezik az ügyletben részt vevő kapcsolt vállalkozása nyilatkozatával, miszerint az ugyanezen ügyletre tekintettel azonos összeggel növelte a helyi iparűzési adó alapját.

Forrás: Harcos Mihály, ügyvéd, a Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda sajtóanyag alapján


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]