A nyugdíjas dolgozó is köteles járulékot fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utóbbi időben jelentősen megváltozott a nyugdíj mellett folytatott kereső tevékenység szabályozása. Az Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékon felül áprilistól a nyugdíjasok is kötelesek a jövedelmük után 8,5 százalék nyugdíjjárulékot fizetni. Minden munkában töltött év után ugyanakkor 0,4 százalékos emelés jár cserébe. Az Adó-tb kalauz 2007/9. számában megjelent cikk részletes ismerteti a közeljövőben hatályba lépő rendelkezéseket is.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a nyugdíj melletti járulékfizetés intézménye korántsem példanélküli a magyar jogtörténetben. A nyugdíjasként fennálló biztosítási jogiszony után egészen 1992. februárjáig nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség terhelte a biztosítottat. Márciustól lehetővé vált, hogy a saját jogú nyugdíjas vállalja a 6 százalékos járulék megfizetését. Erre azért volt szükség, mert a nyugdíjas kérhette az ellátás újbóli megállapítását, ha a nyugdíjazását követően legalább 36 havi keresetet szerzett. Az átcserélésnél nem lehetett figyelembe venni az utólagos szolgálati időnek azt a tartamát, amely alatt a nyugdíjat korlátozás nélkül folyósították. A fenti rendelkezést 1996. márciusától hatályon kívül helyezték, így több mint tíz évig, egészen 2006 végéig mentesültek a nyugdíjasok a nyugdíjjárulék fizetése alól.

Januártól hivatalból kell az ellátást szüneteltetni

Az öregségi nyugdíjasok a biztosítási jogviszonyuk alapján 8,5 százalékos nyugdíjjárulék megfizetésére kötelezettek. A nyugdíjtörvény lehetőséget ad arra, hogy az érintettek az ellátás szüneteltetését kérjék. 2008. január elsejétől ellenben hivatalból kell a nyugdíjfolyósítást szüneteltetni a 62. életévüket be nem töltött nyugdíjasok esetében, ha a járulékalapot képező jövedelmük meghaladja a minimálbér tizenkétszeres összegét. A szünetelésre csak az éves keretösszeg elérését követően, az adott naptári év végéig kerül majd sor. A jelenlegi nyugdíjasok, illetve a december 31-éig nyugdíjba vonulók esetében ugyanakkor két év türelmi idő elteltével, 2009. december 31-ét követően kell majd csak a fenti szabályokat alkalmazni.

További szolgálati idő is szerezhető

A nyugdíjjárulék fizetésével a saját jogú nyugdíjasok is szolgálati időt szereznek. Legalább 365 napi járulékfizetést követően, leghamarabb 2008. január elsejétől kérheti az ellátás 0,4 százalékos emelését, amelynek alapja a járulékalapot képező jövedelem havi átlaga lesz. A járulékalapot képező keresetek együttes összegét el kell osztani a biztosítási időszak azon napjainak a számával, amelyre a nyugdíjasnak keresete, jövedelme volt.

Meg kell jegyezni azonban, hogy a saját jogú nyugdíjas a járulékalapot képező jövedelme után természetbeni egészségbiztosítási járulékot, ha pedig az ellátás folyósítása szünetel, pénzbeli egészségbiztosítási járulékot is köteles fizetni. Kiegészítő tevékenységet folytatók esetében 9 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség terheli az egyéni vállalkozót, illetve a társas vállalkozást.

A rokkantsági nyugdíjasnak is fizetnie kell

A rokkantsági nyugdíjasokra is vonatkoznak a fent ismertetett járulékfizetési szabályok és természetesen jogosultak az öregségi nyugdíjnál leírt emelésre is. Némileg szigorítja a jogosultság és a felülvizsgálat szabályait a 2008. január elsejétől hatályba lépő, rehabilitációs járadékról szóló törvény. Eszerint – az egyéb feltételek fennállása esetén is – akkor állapítható meg rokkantsági nyugdíj a kereső tevékenység folytatása mellett, ha az abból származó kereset, jövedelem legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó jövedelem átlagánál. A nyugdíj-biztosítási igazgatóságok az APEH által havonta átadott adatok alapján fogják vizsgálni az ún. jogi rokkantság fennállását. Bekerül továbbá egy a „feketén” végzett munkát szankcionáló passzus is a törvénybe, amely soron kívüli felülvizsgálatot és a komplex minősítését lefolytatását rendeli el.

Fodor Szabolcs Bátor írása kitér a nyugdíjellátásban részesülők munkavégzésével, járulékfizetésével kapcsolatos egyéb fontos gyakorlati kérdésekre is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.