Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rosette-i kő története már önmagában is regényes, de ennél is érdekesebb az, hogy Champollion ennek alapján fejtette meg az egyiptomi hieroglifikus írást. A megfejtéssel Egyiptom írott történelme majd három évezreddel bővült, létrejött az egyiptológia, mint önálló tudományág. Arról már kevesebb szó esik, hogy mi is volt a kőre vésve.
[Ptolemaiosz király] az Egyiptomban kivetett kötelezettségek és adók közül egyeseket teljesen elengedett, másokat pedig könnyített, hogy az emberek és az összes többi jólétben legyen uralkodása alatt.
(Részlet a rosette-i kő szövegéből)
A rosette-i kő ugyanolyan jelentős, mint a behisztuni sziklafal vésetei vagy Hammurabi oszlopa.
Az egyiptomi hieroglifák megfejtésével már a reneszánsz korában, a XV. századtól foglalkoztak a tudós elmék. Kevés sikerrel. Athanasius Kirchner sem ért el eredményt a XVII. században, de a kopt nyelv ismertté tételével hozzájárult a későbbi megfejtéshez. Az nem volt kérdéses, hogy az állatokat, növényeket, testrészeket (stb.) tartalmazó jelsorozatok írást jelentenek, de még az sem volt világos, hogy jobbról balra vagy balról jobbra kell-e olvasni azokat. Ma már tudjuk, jobbról balra.
Champollion Egyiptomban (a középen ülő szakállas ülő alak) (Giuseppe Angelelli festménye)
A hieroglifákkal foglalkozó tudósok azt gondolták – tévesen –, hogy az egyes jelek fogalmakat, dolgokat jelölnek, és e fogalom vagy dolog szoros összefüggésben áll a képi tartalommal. Ezt az elképzelést görög történetírók is megerősítették, így például Plutarkhosz.
A több évszázados próbálkozás nem vezetett eredményre, szükség volt egy olyan régészeti leletre, amely áttörést eredményez, és lendületet volt képes adni a megfejtésnek.
A kő megtalálásától a British Múzeumig
Napóleon egyiptomi hadjáratát (1798–1801) számos tudós is kísérte. Egyiptom tudományos jelentőségével Napóleon is tisztában volt, ezért 1798-ban Kairóban megalapította az Egyiptomi Intézetet (Institut de l’Egypte).
A követ 1799. július 15-én – erődítési munkálatok közepette – Pierre-François Bouchard francia kapitány fedezte fel Egyiptom Rosette (ma Rashid) nevű kikötővárosában. A kő háromféle írásmódon tartalmazott szövegeket, így annak jelentőségét felismerték, a követ 1799 augusztusában az Egyiptomi Intézetbe szállították. A fekete gránitból (és nem bazaltból!) készült sztélé méretei is impozánsak: 1123 mm × 757 mm × 284 mm, a súlya 760 kg.
A rosette-i kő a British Múzeumban
A kő hamar híressé, hírhedtté vált. A britek hamisítványnak minősítették (III. György brit király nevében), az mégsem volt számukra elfogadható, hogy az ősellenség franciák érjenek el eredményeket az egyiptomi kutatásokban.
Napóleon egyiptomi hadjárata balul sült el, 1801-ben kénytelen volt visszavonulni. A követ megpróbálták egy hajóban elrejteni, de azt a britek felfedezték, csak ahhoz járultak hozzá, hogy a franciák nyomatot készítsenek a kőről.
Ezt követően a britek hadizsákmányként Londonba szállították, az 1802 óta a British Múzeum gyűjteményének részét képezi (a király ajándékaként). Mindezeket nem felejtették el a britek rávésni magára a kőre is: „A brit hadsereg szerzeménye 1801-ben, Egyiptomban”, illetve „III. György király ajándéka”.
Egy elképzelt rekonstrukció
Az egyiptomiak 2003 júliusában kérték a rosette-i kő visszaadását, eredménytelenül. Záhi Hawass, a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára, ezt mondta a sajtó képviselőinek: „Ha a britek azt szeretnék, hogy emlékezzenek rájuk, ha vissza kívánják állítani hírnevüket, akkor önként vissza kellene adniuk a követ, mivel az az egyiptomi identitás mérföldköve.”
Egy ilyen „visszaszolgáltatás” beláthatatlan következményekkel járna a világ köz- és magángyűjteményeiben, ezért sem árt ennek a kérdésnek az óvatos megközelítése.
Champollion csodája
A rosette-i kő egyiptomi hieroglifákkal (felül), egyiptomi démotikus írással (középen) és görög nyelven (alul) ugyanolyan tartalmú szövegeket tartalmaz. Mindegyik szövegrész sérült, legjobban a legfelül elhelyezkedő hieroglifikus rész. A tartalmi azonosság nem jelent szó szerinti azonosságot, ez is hátráltatta a szöveg megfejtését.
A rosette-i kő hieroglifikus része
Az ógörög rész olvasása és értelmezése nem okozott problémát, de a másik két résznek sem a nyelve, sem az írásmódja nem volt ismert a kutatók előtt a XIX. század elején. Annyi a görög szövegből is megismerhető volt, hogy a sztélé V. Ptolemaiosz (Ptolemaiosz Epiphamész, uralkodott Kr.e. 204 – Kr.e. 180) uralkodásának 9. évében (még pontosabban Kr.e. 196-ban) készítették az „istenek szavaival” (azaz hieroglifákkal), a nép nyelvén (démotikus írással) és ión (görög) nyelven.
Azt gondolták a korabeli tudósok, hogy háromnyelvű sztélén lévő szöveg segítségével gyorsan megfejthető lesz a másik két írásmód és nyelv is. Ez nem teljesült, még az 1820-as évek elején sem volt érdemi előrelépés. A démotikus szöveggel kapcsolatban jelent meg 1822-ben Thomas Young angol orvos és fizikus, polihisztor tanulmánya, amely 85 démotikus szót azonosított be. Ehhez egy svéd diplomata által leírt 29 betűből álló démotikus ábécé betűjeleit használta fel. Az azonosítások egy része – ez később kiderült – hibás volt.
Az áttörést végül egy fiatal francia tudósnak sikerült elérnie. Jean-François Champollion (1790-1832) már gyermekként „beleszeretett” a keleti, különösen az egyiptomi ismeretekbe. A Tudományos Akadémia rendes tagjának 17 éves korában választották be. Nyelvzseni volt, 20 évesen már 12 nyelven tudott (a francián kívül).
Jean-Francois Champollion (Leon Cogniet festménye)
A megfejtéshez felhasználta fantasztikus nyelvismeretét, azon belül is a kopt nyelvvel kapcsolatos ismereteit (erről már 16 éves korában tudományos előadást tartott), amely az óegyiptomi nyelv egyetlen fennmaradt változata. De kellett még az isteni szikra! Champollion feltételezte, hogy a hieroglifikus íráson belül az oválisan bekerekített részek (úgynevezett cartouche-ok, magyarosan kartusok) uralkodók neveit tartalmazzák. Három ilyen nevet is talált az rosette-i kő ógörög szövegében, illetve egy 1821-ben Londonba szállított kétnyelvű (egyiptomi és görög) obeliszk felirataiban: Ptoleiamos, Kleopatra, Alexandros. A Kleopátra szó betűit az obeliszk kartusából tudta kibetűzni. Ezt követően a kartusokon belüli jelek azonossága alapján rájött, hogy a hieroglifikus írás kevert írás, amelyben a hieroglifák lehetnek ideografikusak és fonetikusak is, azaz fogalmat és hangot is jelölhetnek. A fonetikus (képszerű jeleket tartalmazó betűírás) esetén csak mássalhangzókat alkalmaztak, a magánhangzók jelölését fölöslegesnek tartották (erről már volt szó az eblai agyagkönyvtárral kapcsolatban). Az értelmezést a szó végén lévő jel (az úgynevezett determinatívum) segíti, a kezét szájához emelő ülő ember képe például legtöbbször az evés-ivással, hangok kiadásával kapcsolatos szavak után jelenik meg.
Ptolemaiosz kartusa
Champollion 1822-ben tette közzé eredményeit. Ezt Young elismerte, de azt állította, hogy azok az ő démotikus írással kapcsolatos eredményein alapulnak (már megint egy francia akar ellenkezni egy angollal!). Ennek semmi alapja nem volt, ennek ellenére az angolok Young mellé álltak, a franciák persze Champollion mellé. Ma már egyértelműbb a helyzet, Champolliont tekintjük a hieroglifikus írásmód megfejtőjének.
Champollion az írás megfejtése mellett feltárta annak nyelvtani szabályait is. Szó sem volt ugyanakkor a teljes megfejtésről, még évtizedek kutatómunkájára volt ahhoz szükség, hogy az egyiptológusok el tudják olvasni a bőséggel rendelkezésre álló hieroglifikus szövegeket.
Champollion 1828-ban eljutott Egyiptomba is. Thébában – az angol John Gardner Wilkinsonnal együtt – neki köszönhető a Királynék Völgyének felfedezése, illetve Champollion szóalkotása a Ramesszeum kifejezés is, amellyel II. Ramszesz halotti templomát nevezte el.
Champollion már nem élhette meg a hieroglifikus írás teljesebb megfejtését. Szervezetét felőrölte a tudományos munka, 1832-ben meghalt.
Egy óriás példány Figeac-ban, itt született Jean-François Champollion
Mi is van a kőre vésve?
Kákosy László könyve szerint: Egy papi gyűlés határozatait örökítették meg a kőlapon, melyeket Ptolemaiosz Epiphanész király tiszteletére hoztak, abból az alkalomból, hogy sikerült megfékeznie a felső-egyiptomi lázadásokat.
A felirat rendelkezik a három nyelven való elkészítésről, illetve arról is, hogy ennek másolatait a templomokban kell elhelyezni.
A szöveg bővelkedik az istenek és Ptolemaiosz király dicsőítésében. Az uralkodó dicsőséges tettei között felsorolja a templomok építésével kapcsolatos intézkedéseit, a papok szolgálatához tartozó kötelezettségeket csökkentette, az elítélteknek amnesztiát adott, a pénzben és gabonában fizetendő adók részben megszüntetését, részben könnyítését rendelte el.
Igen valószínű, hogy ezekre azért került sor, mert korábban adóemelések történtek, amelyek következménye lehetett a lázadás is. Erre utal a szöveg azon része, hogy az adók és egyéb kötelezettségek nem lesznek magasabbak, mint apja, az előző uralkodó, IV. Ptolemaiosz idejében.
A rosette-i kő az Orientalisták Nemzetközi Kongresszusán 1874-ben
(A szöveg részletesebb ismertetésétől eltekintünk, angol nyelven számos helyen megtalálható az interneten; ld. az irodalomjegyzékben.)
Irodalom:
Gadalla, Moustafa: Az ókori Egyiptom titkos története (Magyar Könyvklub, Budapest, 2000)
Kákosy László: Ré fiai (Gondolat Kiadó, Budapest, 1979)
Mahler Ede: Ókori Egyiptom (Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1909)
Siliotti, Alberto: Egyiptom – templomok, istenek, fáraók (Officina Nova, Budapest, 1994)
Translation of the Rosetta Stone
