A szakma az online szerencsejátékok adóztatását támogatja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vegyesen ítélik meg a szakmai szövetségek a pénznyerő automaták adójának tervezett emelését, abban azonban egyetértenek, hogy szükség van az online szerencsejáték megadóztatására.

Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) elnöke az MTI-nek elmondta: az I. és II. kategóriájú játékteremben üzemelő pénznyerő automatákat terhelő havi 100 ezer forintos adó- amelyet most 25 százalékkal emelnek a tervek szerint – már eddig is az egyik legmagasabb volt Európában, további emelése „”abszolút illogikus lépés”” a szövetség szerint.

Az elnök saját számításaikra hivatkozva hangsúlyozta: az adóemelés hosszabb távon nem biztosítja az elvárt adóbevételeket. Kifejtette: a fix adó a géphez van kötve, és attól, hogy a kormány megemeli az egy géphez kötődő játékadó mértékét, a játékosok játékkedve nem fokozódik, vagyis nem lesz több bevétel. A gépek száma pedig a jelenlegi 100.000 forintos adóteher mellett is folyamatosan csökken, így az adóemelés miatt még kevesebb nyerőautomata lehet – mutatott rá Schreiber, hozzátéve, hogy így összességében hiába emelik az egy gépre eső adót, az összadóbevétel nem nő majd, sőt januárra valószínűleg csökkenni fog.

Az elnök elmondta: az adóemelés a vendéglátósok számára különösen kedvezőtlen, tekintettel arra, hogy őket egyébként is sújtja a jövedéki adó emelése és a lakossági költések csökkenése.

Az online szerencsejáték szabályozás kapcsán jelezte: azzal egyetértenek, hogy változtatni kell azon, hogy az on-line szervezők semmilyen adót nem fizetnek Magyarországon, ennek mértéke azonban nyitott kérdés.

Kifejtette: a jövő év végére 5,6 milliárd forintos adóbevétel- kiesés várható (a különböző adónemekből) a Magyar Szerencsejáték Szövetség által készíttetett hatástanulmány szerint, amely a 2012-es év végéig vizsgálja a tervezett játékadó-adóemelés hatásait a pénznyerő automata ágazatban. A hatástanulmányról az MSzSz tájékoztatta a döntéshozókat, illetve a gazdasági tárcát, továbbá benyújtotta a szaktárcának a részletes technikai megoldásokat tartalmazó – jelenleg illegális – online szerencsejáték szabályozási javaslatát is – mondta az elnök.

A játéktermi piac 50-60 százalékát lefedő cégeket tömörítő E-Casino Szakmai Szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a jelenlegi fix, gépenkénti havi 100.000 forintos adó 125.000 forintra emelése elfogadható megoldás lenne, elhagyva a százalékos/tételes adónemet, és ezzel egyidejűleg szolgáltatásnövelő lehetőségeket is be kell vezetni a szabályozásokba a marketing területén.

A szövetség szerint azonban ha jelenlegi formájában fogadják el a törvényjavaslatot, sok cég kivonulna a piacról, így a tervezett havi 1 milliárd forint plusz adóbevétel nem folyna be a költségvetésbe. A 125 ezer forintra emeléssel, illetve az online szerencsejátékkal foglalkozó cégek megadóztatásával azonban könnyen és biztosan elérhető lenne a tervezett (vagy azt még meg is haladó) adóbevétel – vélekedik az E-Casino.

A Szerencsejáték Zrt.-nél az MTI megkeresésére nem kívánták kommentálni a szerencsejátékról szóló törvény tervezett módosítását.

A Sportingbet PLC – a világ vezető online sportfogadási irodája, amely internetes kaszinót és pókerjátékot is működtet – az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedik az online szerencsejáték megadóztatásáról, hogy az egy szabályozott piac képét vetíti előre, ami egy irányba mutat az uniós trendekkel. A liberalizált piac a Sportingbet szerint mind az államnak, mind a játékosoknak előnyös, hiszen az állam új adóbevételekhez juthat, míg a játékosok transzparens, biztonságos környezetben élvezhetik a sportfogadások izgalmát.

A Sportingbet csoport biztos abban, hogy hosszú távon egyre több kormány osztja majd a szabályozott iparág elvét, amely egyaránt védi az állampolgárokat, ugyanakkor növeli az állami bevételeket.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.