Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ember játékos lény. Homo ludens. A játékosság gyakran párosul a szerencsével, ekkor beszélhetünk szerencsejátékról. Sokaknak ez szenvedélye, olyannyira, hogy akár szélsőséges helyzetekben betegséggé is válhat. A szerencsejátékokat gyakran pénzre játsszák, ez pedig lehetőséget teremthet arra, hogy a szenvedély adózás tárgya is legyen.
Megvette már az e hetit?
A játékosság nem kizárólag az ember sajátja, játszanak a főemlősök, a macska- és kutyafélék, az elefántok, de még tengeri emlősöknél, sőt madaraknál (például a hollóknál) is megfigyelték a játékra való hajlamot. A játék önmagában is örömszerzés forrása lehet, nem szükséges ehhez a játékostárs legyőzése, vagy ennek révén bármiféle jutalom, nyeremény megszerzése.
A szerencsekerék (12. századi miniatúra)
Mit nevezünk szerencsejátéknak?
A szerencsejáték fogalmát igen pontosan megfogalmazza a Szerencsejáték törvény: Szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomó részt a véletlentől függ. (1991. évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről, 1.§ (1) bekezdés)
A szerencsejátéknak tehát a lényegi elemei a következők:
– a játékos tétet tesz,
– a nyerés lehetősége egy jövőbeni, véletlenszerű eseménytől függ,
– a nyertes nyereményhez jut,
– a tudásnak – a játékszabályok ismeretén túl – nincs vagy kevés a szerepe.
A tét és a nyeremény is lehet pénzbeli vagy tárgyi jellegű. Előfordult a történelem során, hogy tétként feltették a házukat, birtokaikat, sőt még feleségüket, gyermekeiket a szenvedélybeteg játékosok, a nyertes pedig birtokosává vált ezeknek. Lehet játékot játszani gyufaszálakkal, babszemekkel, de például a kaszinókban a pénzt helyettesítő zsetonok terjedtek el. Mégis csak kisebb a bánata a vesztesnek, ha nem pénzt, hanem csak ’zsetont’ veszít. Erre a pszichikai hatásra építenek a kaszinók, holott a zseton pusztán csak pénzhelyettesítő, megszerzése és beváltása is pénzzel történik.
Hamiskártyások (Caravaggio, 1594 körül)
A szerencsejátékok fajtái
Nagyon sokféle szerencsejátékot ötlöttek ki az elmúlt évezredek során. Nem túlzás évezredekről beszélni, hiszen a szerencsejátékok eredete a paleolitikumig (kőkorig) nyúlik vissza, messze megelőzte az írásbeliség kialakulását. Mezopotámiában találtak Kr. e. három évezreddel készített hatoldalú (dobó)kockát is.
A részletes ismertetés és felsorolás helyett (ez egyébként is lehetetlen feladat lenne) most csak röviden felsoroljuk a legfontosabb kategóriákat:
– (pénz)érmékkel játszott játékok, például fej vagy írás;
– kockajátékok; általában egy vagy több hatoldalú kockával, de léteznek 4, 8, 12 és más számú oldallappal rendelkező dobóeszközök is;
– kártyajátékok (21-es, póker stb.);
– dominó, mahjong;
– rulett;
– lottó és annak számtalan variánsa;
– sportfogadás (labdarúgás (totó), lóverseny, kutyafuttatás, kutya- és kakasviadal, sziámi harcoshalak összecsapása, stb.);
– gépekkel játszott szerencsejátékok (például félkarú rabló);
– bármilyen jövőbeli esemény, amire fogadást kötnek (választási eredmény, Oscar-díj, stb.).
Mahjong (standard készlet)
A játékok helyszíne gyakran intézményesített, játékteremben, kaszinóban is folytathatják, de az internet elterjedésével igen kedveltté vált az online térben való megvalósítás is.
Egy 2009-es felmérés 335 milliárd dollárra becsülte a legális szerencsejáték piac nagyságát a világon, ez mintegy kétszerese Magyarország éves bruttó hazai termékének (GDP-jének).
Néhány állam, illetve város kifejezetten a szerencsejátékra épült rá, a legismertebbek Las Vegas, Monaco és Makaó.
Epizódok a lottó történetéből
Az egyik legnépszerűbb szerencsejáték az ötöslottó, amelynek története is sokszor regénybeillő részleteket tartalmaz. A részletes ismertetés helyett itt most csak néhány kisebb epizódot mutatunk be.
A lottójátékok pontos eredete nem tisztázott, az viszont biztos, hogy az észak-itáliai városállamok játszottak fontos szerepet a kialakulásában. Az első említés 1448-ból, Milánó városából származik, ahol a lottóra emlékeztető fogadásokat kötöttek.
A következő említés, ahol már a ’lotto’ elnevezés is szerepelt, Firenzéből származik, 1528-ból.
Ugyancsak a XVI. század első felében Genovában a városi tanácstagok egy részét egy 120 főt tartalmazó listáról sorshúzással választották ki, méghozzá évente 5 új tagot. A jelöltek nevét pergamenre felírták, és urnából húzták ki az új vezetőket. Később a 120-as lista helyett már csak szűkebb, 90-es listát alkalmaztak. Tehát 90-ből 5-öt, sorshúzással. A polgárok fogadásokat kötöttek, arra, hogy kik lesznek az új tagok, a fogadási összegek felét a nyertesek, másik felét a szervezők kapták. A játék elterjedt, a nevek helyett egy idő után már számokat húztak ki 1-től 90-ig.
Többször is a 90 szenátorjelölt neve helyett eladósorba került szegény leányok kerültek versenylistára. A kisorsolt 5 szerencsés menyecske gazdag hozományt kapott.
A játék hasznából a város is részesedni szeretett volna, ezért államivá tették a játékot, az első nyilvános (város)állami sorshúzásra 1620-ban került sor.
Nápolyban 1682-ben, Torinóban 1699-ben, Velencében 1731-ben kezdődött el az állami lottózás rendszere.
A pápák próbálták ugyan tiltani, korlátozni a „genovai-őrületet” (erre még visszatérünk a következő részben), kevés sikerrel, a lottózás elterjedt.
Itáliából Párizsba Giacomo Casanova (1725-1798) közvetítésével került.
Giacomo Casanova
Miután Casanova 1756-ban megszökött Velence hírhedt ólombörtönéből (sem előtte, sem utána ez senkinek nem sikerült), Párizsba menekült. Itt felkereste az egykori velencei francia követet, aki közben külügyminiszter lett, és a támogatását kérte. A volt követ ajánlólevelet adott neki a pénzügyminiszterhez. Franciaország XV. Lajos idején (is) jelentős gazdasági nehézségekkel küzdött, így szívesen vették, ha valakinek javaslatai voltak az államkincstár bevételeinek növelésére.
A pénzügyekhez ugyan Casanova nem értett, mégis képes volt rögtönzött előadást tartani valamiféle játéktervezetről, ami növelhetné a bevételeket is.
A pénzügyminiszter érdeklődéssel hallgatta végig Casanova elképzeléseit, és megbízta a kalandort, hogy dolgozzon ki részletes szabályzatot.
Innentől adjuk át a szót magának Casanovának, aki emlékirataiban beszámolt a történtekről:
|
Amint a miniszter szobájából kijöttem, az előteremben egy dúlt arcú férfiú rohant felém. »Uram! Segítsem rajtam! Hallom, hogy ön valami szerencsejáték tervével foglalkozik. Nézze, itt van nálam egy teljesen kidolgozott ötlet, de még annyira se tudok menni, hogy illetékes helyen szóba álljanak velem. Hetek óta itt álldogálok a miniszter előszobájában, és senki sem akar meghallgatni! Legyen könyörületes, és szövetkezzék velem! Önnek, amint látom, szabad bejárása van Desforges báróhoz… Hátha egyesítené a tervét az enyémmel?« Megszántam a szegény embert, meg aztán nekem voltaképpen egyelőre csak az volt a pozitív tervem, hogy valami pénzt tudjak kapni a minisztertől, előlegképp az ötletre. Óvatosnak kell azonban lenni, mert néha a leggyámoltalanabbnak látszó emberek a legravaszabbak. Azért hát így feleltem a kérő, könyörgő embernek: – Hajlandó vagyok esetleg önnel dolgozni, de előbb meg kell látnom, komoly és jól megalapozott-e az ön tervének kidolgozása… A szerencsétlen flótás, aki már esztendők óta hiába kilincselt jobbra-balra, boldogan cipelt a lakására, s ott bátyjával, egy kiváló matematikussal együtt, egy teljesen kidolgozott lottótervezetet mutatott be nekem, részletesen megmagyarázva a terno, quinterno és kisebb nyeremények rendszerét. Számadatokkal bizonyította, hogy az államnak micsoda óriási haszna lehet, ha a lutrijátékot monopolizálva behozza. Másfél órai magyarázat után teljesen tisztában voltam a meglehetősen bonyolult dologgal, s pár nap múlva levélben tudattam a pénzügyminiszterrel, hogy kész vagyok a tervezettel, hívja össze szakembereit javaslatom meghallgatására. Tíz pénzügyi szakértő hallgatta meg előadásomat és vizsgálta felül lottótervezetemet. Volt egy pár ellenvetés, amelyet én gyorsan legyőztem, illetőleg letorkoltam, a végén el voltak ragadtatva, és én gazdag emberré lettem. A nekem kiutalt jutalomból természetesen adtam a két szegény embernek is, akik egész életükben hálásak voltak nagylelkűségemért. |
A kezdeményezést hivatalosan engedélyezték, és Casanovát 1758. január 27-én kinevezték a lottójátékok felügyelőjének, hatalmas éves juttatással. Sokáig ezt nem élvezhette, mert ismét voltak nőügyei, volt egy kémkedési botránya, illetve tiltott magzatelhajtás is szerepelt bűnlajstromán, 1759 augusztusában börtönbe került. Persze innen is sikerült kiszabadulnia.
Később Casanova megismerkedett Voltaire-rel, aki egyébként kiismerve a meghirdetett lottójátékokat, meg is gazdagodott rajta. Kettejük szellemi párbajában Casanova nem győzhetett, ahogyan erről is beszámol emlékirataiban:
| Nagyon boldog voltam, hogy megismerhettem ezt a nagyszerű gondolkodót. De rossz emlékem is maradt róla, ami tíz évig arra késztetett, hogy kritizáljam mindazt, amit ez a nagyszerű ember adott a közönségnek. Ma sajnálom, még akkor is, ha olvasva, amit ellene publikáltam, úgy tűnik számomra, hogy kritikámban helyesen indokoltam. Nekem azonban el kellett volna hallgatnom, tiszteletben kellett volna tartanom őt, és kételkednem kellett volna az ítéleteimben. … de egy dühös ember mindig úgy véli, hogy igaza van. (tartalmi kivonat) |
Magyarországon az 1762. március 26-án kiadott császári pátens egedélyezte és vezette be a genovai típusú lottót. Kezdetekben ez koncesszióval működött, a szervezés jogáért tetemes összeget kellett előre megfizetni, illetve a játékok során elért tiszta nyereség 20%-a is az államot illette.
A lutrin többféleképpen is fogadni lehetett, határozott és határozatlan egyes húzásra (hányadikra húzzák ki a meghatározott számot, illetve kihúzzák-e egyáltalán), ambóra és ternóra (kettes és hármas találat). Quarternóra és quinternóra (négyes és ötös találatra) nem lehetett fogadni.
A XIX. század végére a lottójátékokból befolyt jövedéki bevétel meghaladta az évi hárommillió aranykoronát, amely igen tisztes (és könnyen beszedhető) bevételt biztosított a költségvetésnek.
A magyar lottót(lutrit) az 1897. évi VII, törvénycikk 1.§-a szüntette meg egy időre: „A lottójövedék fenntartása mellett a Magyar Korona országaiban a számsorsjáték megszüntettetik, s helyébe az osztálysorsjáték hozatik be.”
A tetszhalott újbóli felébredésére hatvan évet kellett várni, a mai típusú ötöslottó bevezetésére 1957. január 4-én került sor, természetesen a korszellemnek megfelelően ráhúzták a szocialista jelzőt is. Nem is lehetett volna másként, hiszen a játékokon tisztességes munkával szerzett pénzükön vásárolták a szelvényeket a munkások és parasztemberek, és a nyereményeik a családi boldogulásukat segítették elő.
Aki a babáját igazán szereti, minden héten lottószelvényt vesz neki! (Pál György grafikája az 1950-es évek végéről)
A nyeremények összege szép lassan emelkedni kezdett, és ebben nem csak az inflációnak volt szerepe, hanem annak is, hogy a szabályrendszerben több korlátot is feloldottak. Az eddigi legnagyobb nyereményösszeg 2020. március 28-án talált gazdára, amikor az egyik szerencsejátékos 6 milliárd 431 millió 516 ezer 10 forintot nyert. A jelenlegi hivatalos átlagkeresetek mellett ez 1200 évi munkával kereshető meg.
Irodalom:
Gálfalvi István – Sz. Kiss János: 50 éves a magyar ötöslottó; 60 éves a magyarországi totófogadás (A Szerencsejáték Zrt. alkalmi kiadványa, Budapest, 2007)
Szerb Antal: Casanova, Giacomo. Giacomo Casanova emlékiratai, ford. Szerb Antal (Atlantisz, Budapest, 1998)
Kovács Ilona: Casanova, Giacomo. Giacomo Casanova emlékiratai II., ford. Kovács Ilona (Atlantisz, Budapest, 2000)
